A parkban ültek néma csendben, a nap bíbor port lehelt körben. Szó nem hangzott, csak árnyék izzott, szél fakó emléket ringatott.Tovább olvasom…
A mi szerelmi padunk, ahol a nap karja is átölelt, még vár magányosan ránk.Tovább olvasom…
Egy kis padocskán
üldögélek egyedül
szomorú világ.
*
Tovább olvasom…
Fehér köd ül a tájon, nem mond semmit, mégis beszél. Mintha egy halk emlék sétálna a fák között — törékeny, szépséggel.Tovább olvasom…