Fehér köd ül a tájon, nem mond semmit, mégis beszél. Mintha egy halk emlék sétálna a fák között — törékeny, szépséggel.Tovább olvasom…
Egy kis padocskán
üldögélek egyedül
szomorú világ.
*
Tovább olvasom…
A mi szerelmi padunk, ahol a nap karja is átölelt, még vár magányosan ránk.Tovább olvasom…
A parkban ültek néma csendben, a nap bíbor port lehelt körben. Szó nem hangzott, csak árnyék izzott, szél fakó emléket ringatott.Tovább olvasom…
Sétálok a parkban, itt egy üres pad. Szinte hívogat: Gyere, ülj le rám!Tovább olvasom…
Sétálok a ligetben, Hívogat a pad. Gyere, ülj le rám, Szeretem, ha velem vagy.Tovább olvasom…
Ketten ültünk a padon, a magány és én. Ő ült középen, én a peremén.Tovább olvasom…
Nyírfák árnya alá álmodott és alkotott meg régi gazdám, mellettem egy mogyoróbokor, ha társaságra szomjaznám.Tovább olvasom…