Nyűgös reggel

Nyűgösen ébredtem. Függönyt elhúzva a napfény végigszaladt a szobán, megállt az ágyamon. Takaróm gyűrötten nyüglődött, vánkosok szanaszét. Ma már nem muszáj elrakni. Mert az atkák meg mifene.
Aztán bevillant nagyanyám szobája.
Apró kis ablakon bebújt a napfény, és
végigsimította a dunnyhákat, nagy, óriás, dagadt vánkosokat az ágyon. Pedánsan egyenletesen elsimítva mindig. Tetejére takaró és a szépen hímzett párnák. Középen csipketerítő zárta a napi rutint.
A napfény addig megpihent az ágy feletti feszületen. Majd ment tovább útjára.
Abban a szobában tisztaság és rend volt. Ragyogott.
Mint az én szívem, ha oda gondolok.