SZERENCSE DOLGA?

Az utóbbi időben a bulvármédiában egyre népszerűbbek lettek az olyan műsorok, melyekben – főként celebeket, sztárokat felvonultatva – az embernek gyakorlatilag nincsen különösebb teendője, ha művelődni vagy gondolkodni akar. Ugyanis – mostanság legalábbis – a szabadgondolkodók jóformán a kutyának sem kellenek, vagy hatásos módszerekkel távolítják el őket bizonyos pozíciókból.

Nem tudni, hogy Böchner István miként válhatott sikeressé. Bár nem nehéz utánajárni. Az embernek csupán egy-két olyan befolyásos puszipajtásra van szüksége, akiknek megfelelő, érdemi kapcsolataik vannak, és voilá! Olyan állás, álomkarrier és egyéb pozíció várományosává teszik még a nyolc elemit végzett, szinte kisstílű és jelentéktelenség homályába vesző emberkéket is, melyről eddigi életük során még csak nem is álmodhattak.

Böchner István – amellett, hogy olvasási-, írási-, számolási nehézségei voltak, és szövegértési gondokkal is küszködött – a társas interakciók szabályait sem különösebben ismerte, tehát a legtöbb emberrel szemben meglehetősen nyers, antiszociális és paraszti habitusú felfogást és attitűdöt képviselt. Érdekes módon a legtöbb hölgyet azonmód el tudta csábítani meglehetősen kirívó és provokatív viselkedésmódjával.

Csodálkoztak is rajta rendesen, és egyre több és több embert kezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy mi lehet ennek a rejtélyes és minden bizonnyal különleges emberállatnak a titka, ha olyan méregdrága luxus sportkocsikkal furikázik a belváros utcáin, ami az egyszerű középosztálybeli emberek számára megfizethetetlen kategóriát képvisel, és olyan pazar, kacsalábon forgó palotát tudhat a magáénak, melyről az emberek többsége legfeljebb csak álmodhat, vagy brazil, amerikai szappanoperákban láthat.

Amellett, hogy Böchner Istvánnak nyolc osztálya volt – ez volt a maximum –, azt lehet mondani, hogy harmincöt éves korára annyira szépen felvitte saját sorsát, és egyre nagyobb befolyásra, hírnévre tett szert, hogy az egyes bulvármédiacsatornák egymással hevesen versenyezve valóságos küzdelmet folytattak azért, hogy ez a jeles és dicsőséges férfiú műsorvezetői pozíciót tölthessen be náluk.

Az adott bulvárcsatornák igazgatói, tulajdonosai kisebb-nagyobb ajándékokkal, figyelmességekkel, illetve zárt körű ünnepségekkel szerették volna magukhoz csábítani Böchnert, aki – mint számos interjúban nem győzte emlegetni nehéz, szomorú és szemét gyerekkora lévén – hízelgőnek és egyszersmind nagyon is megtisztelőnek érezhette, hogy pont rá gondoltak.

Bár beszélni és több szótagos szavakat nem tudott úgy kimondani, hogy közben ne torpant volna meg tétován, akár a legtöbb rossz tanuló, és az is igen-igen nagy fejtörést okozott számára, hogy két egyszerű mondatból hogyan lesz majd egy összefüggő gondolati egység, azt azonban zseniálisan megoldotta, hogyan tegye a szépet, és nyíltan flörtöljön egy-egy dögösebb, bombázó szupermodellel vagy meghívott sztárvendéggel a kamerák árgusan figyelő kereszttüzében. Különösebben egyáltalán nem megerőltető erőfeszítéséért hét számjegyű összeget vihetett haza, méghozzá úgy, hogy az adóval és egyéb fontos dolgokkal már nem kellett vesződnie.

Csupán csak elegendőnek bizonyult beülnie szuperluxusnak számító sportkocsijába, miközben az anyósülésen egy-egy hihetetlenül egzotikus virágszál csicsergett, mosolygott vagy csincsilláját simogatta, és százhúszas tempóban úgy kilőtt az adott tévéstúdió parkolójából, hogy a rendőrök sem tehettek semmit ellene.

Saját vállalkozása is szépen hozott a konyhára, és bár fogalma sem volt róla, hogy mivel is foglalkozik, jó pénzért megbízott olyan marketinges szakembereket, akik akár a semmiből is képesek voltak arra, hogy alig egyetlen hónap leforgása alatt nyereséges, profitorientált és hasznot hajtó üzleteket kerítsenek.

Később meghívták egy olyan felkapott, de a velejéig lebutított műsorba, melyben a kortárs hazai generáció legújabb tagjai is képviseltették magukat, és ahol olyan fejtörőket illett megoldani, mint: mikor volt a honfoglalás, vagy hogy ki volt Arany János stb.

A meghívott celebek és híres sztárvendégek egy elkülönített kis boxban trécseltek, vihogtak az adott versenyzők nem túl intelligens válaszain, és tüntető arroganciával viseltettek elsősorban saját szellemi fölényükkel szemben.

Amikor a műsorvezető lazán, könnyed stílusban üdvözölte a meghívott Böchnert, elsőre persze senki sem mondta volna meg, hogy Böchnernek sincsen halvány fogalma arról, mi lehet az a honfoglalás, vagy hogy mikor és hol történt. No de egy olyan világban, ahol pusztán a pénz az úr, sok mindent el lehet intézni. Elég hozzá egy-két bizalmas szó és néhány megbízható telefonhívás.

– Sok szeretettel üdvözöllek a műsorban, hapsikám! – köszöntötte a zselés hajú, húszas éveiben járó ficsúr Böchnert, akit máris két dögös, sokat sejtető szupermodell hölgy karon fogva vezetett el a VIP-boxba a többi pöffeszkedő celeb közé, akik – láthatólag – nagyon megörültek, hogy egy ekkora híresség is tiszteletét tette a műsorban, feltételezhetően nem kevés pénzért.

– Kedves nézőink és közönség, a következő feladványt kérnénk szépen! Igen, már látható is a képernyőn! Ki írta a Családi kör című verset? – hangzott a műsorvezető mikrofonos, gépi hangja.

A celebek kis monitorján is megjelentek ugyanazok a kérdések, melyeket a legtöbb versenyző is megkapott. Négy választási lehetőség volt:
A: Arany János.
B: Csáth Géza.
C: Palvin Barbara.
D: Victoria Beckham.

A celebek önelégült, leereszkedő, cinikus vigyorral már meg is jelölték saját, személyre szabott válaszaikat, miközben eget rengető hahotázásba fogtak abban a percben, amikor meghallgatták mindkét csapat versenyzőinek kimerítően idióta válaszait.

– Figyu? Szerintem biztosan a Palvin Barbara írhatta… – töprengett egy tizenkilenc éves, műkörmös karmokat növesztett hölgyemény, aki feltűnően rágcsálta provokatívan rágógumiját, mintha kínzó erőfeszítésébe került volna önmagát lefoglalni.

– Hülye vagy, csajszi? Szerintem pedig Victoria Beckham írta! Elvégre ő egy Spice Girl volt! – okoskodott a másik.

A celebek időközben elfogyasztottak egy hűsítő üdítőt vagy valamiféle alkoholmentes koktélt, és könnyed, közvetlen hangnemben elbeszélgettek arról, hogy kinek miként alakult az élete. Amikor Böchnerre terelődött a téma, és a legtöbben máris kíváncsian ráfigyeltek, az flegma stílussal, hányavetien kezdett válaszolgatni:

– …És mondd csak, Pistám? Hogyan lettél te ennyire sikeres? Azért az mégse semmi, hogy Porschék parkolnak a kertedben – jegyezte meg egy harmincas színésznő, aki már nagyon szeretett volna gyereket, de valahogy mindig szakított és váltogatta alkalmi partnereit, mintha önmagán kívül senkiben sem bízna.

– Figyelj, cicus! Ez hadd maradjon az én kis titkom! – fordult felé Böchner, és úgy tűnt, máris be akarja vetni nem létező latinos szenvedélye minden macsós voltát.

– Te most ugye nem akarsz kikezdeni velem? – lepődött meg jócskán a művésznő.

– Ugyan már, cica! Miért nem szórakozunk egy kicsit? Ki tudja, meddig maradunk egy helyben? – máris kivette rá tipikusan hódító, ragadozó jellegű csábmosolyát, mellyel azt üzente, hogy bárkit megkaphat, akit csak akar, majd kicsit közelebb ült a művésznőhöz, és óvatosan megérintette melltartóját.

A művésznő legszívesebben ott helyben pofon vágta volna ezt a szemétláda, gátlástalan embert, ám időközben arra gondolt, ha most fogja magát, és kirohan a stúdióból, meglehet, hogy nem kapja meg sem a tiszteletdíját, sem a sztárgázsiját. Tehát megalkudott magában a fennálló helyzettel.

– Légyszíves, vedd le rólam a mancsaidat! Mit képzelsz magadról?! Azt hiszed, hogy mindent megtehetsz?! – kelt ki magából.

– Ahogy mondod, kagylócskám! Mindent és bármit megtehetek! Ha gondolod, később kettesben is folytathatjuk? – nyalta meg gusztustalan módon húsos, tömör ajkait, mint aki beleharap egy lédús, ízletes gyümölcshúsba, és még mindig érzi szájában az ízeket.

– Gyerekek! Inkább koncentráljunk a feladatra, amiért meghívtak ide bennünket! – vette át a szót egy másik celeb, akinek szintén önálló vállalkozása volt, és aki előszeretettel népszerűsítette magát azzal, hogy egyszer-egyszer a farkasordító mínuszfokokban ételt osztott a Blaha téren.

– Hát… szerintem sem lenne jó, ha nyíltan a stúdióban összeszólalkoznánk! – kapcsolódott bele a beszélgetésbe egy énekes-műsorvezető, aki már vagy három éve mindig azt nyilatkozta a bulvársajtónak, hogy nemsokára nemzetközi zenei karriert fog kiépíteni az USA-ban, ám ez idáig a tárgyalások sajnos elhúzódtak, így ragadt idehaza.

Azt azonban egyik szemfüles celeb vagy hazai híresség sem vette észre, hogy valaki – ki tudja, miért – bekapcsolva felejtette a mikrofonját, így gyakorlatilag korlátlanul érthető és hallható volt minden beszéd és hang, mely a VIP-szobában elhangzott.

A közönség soraiban egyszerre csak tanácstalan mozgolódás, nagy sóhajok röppentek fel, hiszen az átlagos nézők tökéletesen abban a tudatban voltak, hogy vélhetőleg minden, ami itt történik, a műsor már jó előre begyakorolt és megbeszélt szerves részét képezi, tehát semmi okuk sincs panaszra vagy neheztelésre.

A két csapat közül a kamerák minden agymosott, idióta hülyeséget felvettek. Abban viszont mindkét csapat teljes mértékben egyetértett, hogy a Családi kör című verset semmi esetre sem írhatta Arany János.

A piperkőc műsorvezető abnormális röhögési hullámokat gerjesztett és produkált önmagán, és szinte másodpercenként grimaszba torzult a szája, majd megadta a kegyelemdöfést:

– Kedves nézőink és kedves sztárjaink! Úgy tűnik, hogy mindkét csapat megfontoltan mérlegelt és választott. A kék csapat – ha jól látom – nyolcvan százalékkal Palvin Barbarára voksolt, míg a piros csapat egyértelműen Victoria Beckhamet tartja a Családi kör című vers szerzőjének. Nos, lássuk csak, mit mond a számítógép?

Jelentőségteljesen várt egy-két percet, hogy ezzel még inkább fokozza a kíváncsiság el nem múló hatásfokát, majd viharos tapsorkán kíséretében bemondta a helyes választ:

– Sajnálom, de sem a piros, sem pedig a kék csapat ma nem járt szerencsével! Arany János írta a Családi kör című verset! De minden kedves versenyzőre várnak még értékes ajándékaink az est folyamán!

A műsorvezető ezzel elintézettnek gondolta aznapi feladatát, és az elsötétített stúdióból szinte villámsebességgel távozott is, akárcsak a meghívott celebek és sztárvendégek többsége, akik között a „jobb érzésűeknek” erős lelkiismeret-furdalásuk volt a jelenlegi közoktatás színvonalát és minőségét illetően.

A mai est abszolút nyertese már megint Böchner István lett, aki – természetesen – eltalálta a helyes választ, így a szokásos sztárgázsin kívül egyéb prémiumszolgáltatásokat is igénybe vehetett.

Hogy mi történt azzal az ismeretlen technikussal, aki merő véletlenségből bekapcsolva felejtette az egyik mikrofont a VIP-szobában, csak találgatni lehetett.