REJTŐZKÖDŐ SZÁNDÉK

Merrefelé rejtőzködik a halálos szándék, kívül-e, belül-e?!
S ha éppen bennem rejtőzködik orvul-gazul, hát miért lapít, sunyítón?
Miért, hogy nem felel?! Akkor miért félek kölcsönösen tőle,
és a Világtól, mely minden koron kényszerítve
hagyott tűrni s remélni,
mint szorgalmas besúgót?!
Naponta bele kell, hogy szédülhessek
a bizonyos megváltoztathatatlanba,
míg már újból rám nem zúdítja haragját
sok agymosott kritikai-tettem,
fűrészhangú-lódögök.

Én legszívesebben beletörődnék már,
de még így se lehet, mert nem volna szabad így élni,
mindennap fog vacogva, megcsúfoltan közösségi médiák
hamis árnyék-birodalmaitól megalázottan
– s nem mászhatok be önként csikorgón visító szívek alá méltón,
mert láthatatlan kívül rekedt már minden halálos csapda.

Az elrontott Élet terméseit s hibáit magamba hordom:
emberek maradnak homályban,
kecsegtető luxusálom-szirupban,
kétség s remény közt félúton,
míg a létezés a Nirvána-Semmi felé tolat,
akár egy elszabadult gyorsvonat.
Tán már könnyebb volna,
a belátó jóan ész megértve fölfogná:
fájdalmasan nonszensz e mostani instabil-helyzet,
éppen ezért velejéig korrupt s zavaros.
Harci propagandát, puffogtató jelszavakat követel
vegyesen az, ki áruló s cinkos!

A civilizált fogoly is,
akárcsak digitális nomád Robinson, már bárkit
hajlandó puhítva megagyalni,
szidni, aki életet kiábrándult döntéseiről szerinte jócskán tehet.
Megkövesült cipóvá változik bosszúszomjas-kéz s ököl,
feltéve, ha egyszer-egyszer kaphat
egy kis elkölthető zsebpénzt
s nagyobb halaktól.
Fejetlen, húgyagyú vadbarmok földjén
kortárs kultúrák virága aligha szökken már szárba!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.