Gyermekkorom szép világa

1960-asévekben járunk egy szép zalai faluban Becsehelyen. Az én gyönyörű szülőfalumban, melyet szőlőhegyek, dombok öleltek körbe. Erdei magasodtak a falu felett. Fáin, mókusok, pelék játszadoztak. A többi évszakban is csodálatos látvány volt, de télen varázslatos, ahogy mindent betakart fehér paplanjával a tél. A fák roskadoztak a hó alatt. Amerre csak néztél, az érintetlen tisztaságot mutatta a hófehér táj.

Elkezdődött a téli szünet az iskolában.

Térdig érő hótakaró borította be a falut, a dombot. Félméteres jégcsapok függtek az ereszeken, jégvirág nyílt az ablakokban. Előkerültek a szánkók a kamrákból. Nem bolti, hanem apukák, nagyapák által készített egyszerű szánkók, ráterítve egy pokróc és irány a domb, a gyereksereggel. Gyalog fel, szánkóval le. Órákig bírtuk a hideg ellenére.

Mikor meguntuk hóembert készítettünk. Együtt egy nagyot, közösen. Kilyukadt piros fazék a kalapja, elkopott seprű a kezében, sárgarépa az orra és fekete tojásszén a gombja. Nem otthon üldögéltünk, egész nap együtt játszottunk. Csodás gyermekkor, igazi telek voltak. , Barátságok születtek.

Mikor hazamentünk a kályha mellett melegedtünk, szárítkoztunk.
A kályhán fazékban mindig víz melegedett. Ha nagyon átfáztunk, letették a földre, rátettek egy párnát, úgy ültettek rá hogy felmelegedjünk. Jól átjárt a meleg. Kaptunk egy pohár jó meleg tejet. Egyszerű, mégis csodás telek és gyerek évek voltak.

Ha kívánhatnék valamit, olyan csodálatos gyermekkort szeretnék az unokáknak!