A magány

Forrás: Múzsák Könyvtára

Szenteste van, szíved őrülten fáj,
csendes magányban magában zokog.
Hiába a szépen megterített asztal,
nem érdekel, hogy itt a karácsony.

Magával vitte a karácsony varázsát,
mikor kedvesed lelke távozott.
Nincs már ünnepi hangulat,
nincs karácsonyfád, minden csupasz.

Csak a hatalmas űr van a szívedben,
mióta ő átlépte a Fény kapuját.
Az első karácsonyod nélküle,
szívedben oly nagy most a hiány.

Hiába a gyermekzsivaj, te ott bent
őrült magány fogságában vagy.
Mosolyogsz kifelé, de szíved zokog,
és akkor átölelnek az angyalok.

Szíved úgy érzi, ő lett az az angyal,
ki ezután is hű társadként kísér.
Végig életutadon melletted sétál,
és angyalként szárnyával átkarol.

Hozzászólások (1 darab)