Az Isteni egyenlet

Az amerikai izomautó motorja felhördült, mikor félkeresztben szinte úszva az aszfalton becsúszik egy kétszer hatsávos kereszteződésbe, hogy elkerülje az ütközést, a lezárt úton lévő Police feliratú keresztben álló, a tovább haladást lehetetlené tévő autókkal. Lívia kétségbe esve nézet a mostanra már halott férjére, majd a hátul alaposan bekötött kisfiára, majd a szélvédő golyók ütötte lyukaira és végül a sebváltóra hanyagul oda szigetelőszalagozott piros gombra. Itt a vége! Legalábbis ő ezt így gondolta mikor meglátta a kordont maguk előtt. A rendőrautókból álló konvoj szorosan követte, bár nem mernek se közelebb jönni, se rájuk lőni. Persze hogy nem, mert a csomagtartóban ott lapul ötven kiló C4-es robbanóanyag. Bedrótozva, detonációra készen. Csak a piros gombot kell megnyomnia és vége, vége mindennek. A dombtetőn álló kordon már várta őket, szintén rendőrautókból. Pár perce férje tanácsaira tudott támaszkodni, ám de ő mostanra már nem él. Egy mesterlövész szedte le a felettük repülő helikopterből. Úgy gondolták, ha kilövik valamikori deszantos férjét, akkor Líviát megállíthatják fékevesztett száguldásában. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna! Vigyáztak rájuk! Na, nem Líviára. Ő számukra csak egy számsor, ami kitörölhető. Nem, nekik a kis Balázska kellett. A tízéves leukémiás kisfiú. Na, nem azért volt sürgős, mert aggódtak az egészségéért, hanem mert a vég stádiumban lévő kis zseni birtokolt valamit, ami nekik nagyon, de nagyon kellett! Jobban kellett, mint hogy érdekelje őket, a média köpködése és prüszkölése. Lívia megint kisfiára nézet, miközben egyenesbe hozta az aszfalton hangos süvítéssel és csikorgással, maga után fehér füst csíkot húzó izomautók királyát, a Dodge Challenger Srt hellcat-ot. Majd mikor látta csapdába csalták, útzárba terelték a rend őrei, és vége a dalnak, keze elindult a piros gomb felé, miközben a helikopterből hangosbeszélőn újra és újra felszólították.
– A gépjárművet állítsa le!
– Sajnálom kicsim!
– Anya, menni fog!
Akkor Lívia beletaposott a fékbe és az egész konvoj megtorpant!
– Felemelt kezekkel szálljon ki a gépjárműből!
– Hogyan mondtad kicsim?
– Menni fog anya. És ha beérünk a városba, akkor már nem kapnak el minket.
– Apádat megölték és engem is meg fognak, de te túlélheted.
– Felemelt kezekkel szálljon ki a gépjárműből! Ha nem teszi, tüzet nyitunk!
– Nem anya, el kell jutnunk Michio Kaku-hoz. Már nincs sok időm, és ha most feladod, akkor sohasem tudom neki átadni az egyenletet.
– Látod, le van zárva az út. Nincs tovább és nem akarom, hogy kísérletezzenek rajtad, míg még élsz. Hiszen a leukémia így is élve felzabál.
– Én nem számitok és te sem anya. Az egyenlet számít, csak is az egyenlet! Ezért vagyok itt és ezért jöttem a földre. Át kell adnom Michio-nak az egyenlet még hiányzó részét!
Teltek a súlyos másodpercek! És Lívia fia szemébe nézve kérdezte őt.
– Mond, mikor lettél tízéves kisfiúból hetvenéves professzor?! Ez eszméletlen! Mégis mit tehetnénk?! Nézd azt az út torlasz, képtelenség áttörni!
– Így van, képtelenség. Ezért kell átrepülni felette.
Lívia értetlenül nézet kisfiára, nem először életében. Mikor háromévesen elmagyarázta egy családi összejövetelen a relativitáselméletet úgy, hogy még Joe bácsi is megértette a hat elemi iskolájával. Akkor még jó poénnak tűnt. Ám de most kirázta a hideg, ahogyan belegondolt, hogy rosszindulatú daganattal küzdő tulajdonképpen vérrákos kisfia egy zseni! És valószínűleg nem a legokosabb kisgyermek a földön, hanem a legokosabb élő ember az egész planétán! Most mégis menekülni kényszerültek.
– Felemelt kezekkel szálljon ki a gépjárműből!
– Mégis hogyan gondolod?! Növesszek szárnyakat?!
– Pontosan! Látod az autópálya híd felhajtóját és utána azt a kereszteződést?
– Nem látok semmit sem!
– Én látom. Az egy út hiba, amit azért tehettek bele, hogy aki gyorsan hajt, azt lassítsák vele. Ha három G-és gyorsulással tesszük meg azt az ezernyolcszáz métert, megszabadulva száz kilótól, akkor közel kétszáznegyven kilométeres sebességre tudunk felgyorsulni és akkor az a lassító, pont fordítva fog működni. Nem lassít, hanem megdob minket felfelé és máris lesznek szárnyaink repülni.
– Mégis hogyan szabaduljak meg száz kilótól?! Vágjam le a tetőt, miközben lőnek ránk?
– Utolsó felszólítás! Felemelt kezekkel szálljon ki a gépjárműből!
Egyszerre néztek a már halott apára. A helikopteren lévő mesterlövész parancsot kapott, mikor nyílt az amerikai izom autó jobb ajtaja, ahogy tiszta a célpont, azonnal likvidálja a szülőket! Az ajtó nyílt, majd egy férfi teste gurult ki belőle, a mesterlövész tüzelt. Akkor a tűzvörös Dodge sivító gumikkal tolatni kezdett, még az ajtaját sem csukták be, otthagyva az apa holttestét az aszfalton. Akinek a feje szinte szétrobbant a mesterlövész találatától. A tűzvörös izomautó egyenesen beletolatott a mögötte a menekülést elzáró rendőrautókból álló konvoj egyik járőrautójába. A nyitott ajtó a hirtelen lassulástól és az ütközés erélyétől úgy vágódott be, hogy annak üvege szinte berobbant, ezer és ezer fénylő gyémántként szétszóródva a hamis demokrácia országának aszfaltján. Az egyenruhások rémülten menekültek mindenfelé, nem tudva felrobban-e a csomagtartóban lévő C4-es robbanóanyag. Nem robbant fel, nem is robbanhatott fel, mert Filipp, Lívia férje, a valamikori deszantos és tűzszerész pontosan tudta hogyan kell úgy összerakni egy pokolgépet, hogy az csak és kizárólag akkor robbanjon fel, mikor ők akarják. A becsapódás pillanatában Balázska már édesapja vérétől lucskos első ülésen ült, oda mászott. Miközben Lívia padlógázzal és fehér füstöt okádó gumikkal elindult végzetük felé, Balázska éppen akkor kattintotta be a négypontos biztonsági övét. A nyolchengeres motor felmordult, miközben a professzionálisan beépített és művészien finomra hangolt tuning supercharger segítségével a motor nyomatéka elérte felső értékeit, feszegetve fizikai határait, leadva mind a nyolcszáz lóerejét! Lívia és Bazsika már csak az út akadályt látták, ami felé eszeveszett sebességgel száguldottak, pillanatok alatt a hihetetlen száznegyvennyolc mérföldes sebességre gyorsulva. Ami csupán két kilométer per órával volt kevesebb a Bazsika által kiszámoltnál, mégis pontosan úgy működött, mint azt a kisfiú korábban megjósolta. A lassítóhoz érve a kaszni hatalmas szikraesőt kihányva maga alól nagyot dobbantott. És a négy kerék elemelkedett a fekete aszfaltról, mintha csak egy láthatatlan kéz emelte volna meg a tűzvörös, harci sebekkel tarkított kasznit. Melynek az átlagnál jóval szélesebb gumiijai fekete nyomot hagytak két keresztbeálló rendőrautó motorházának tetején, amihez a nyomatékukat leadni képtelen, hatalmas fordulatszámon forgó kerekek éppen csak hozzáértek. Újabb szikraeső, és a tűzvörös Dodge Challenger Srt hellcat újra a fekete aszfalton volt. Motorjának mély morgása a távolba veszett, ahogyan az út akadályt maga mögött hagyva, az egyenruhások kapkodva próbálták azt megnyitni, hogy az üldözőik ne veszíthessék szem elől a menekülőket. Csak a helikopter ment utánuk, ám de a toronyházak közé már az se repülhetett be.
.
Michio Kaku. a japán származású amerikai fizikus, a New York-i City College elméleti fizika professzora, a húr-térelmélet egyik megalkotója nyolcéves volt, mikor látott egy képet Einstein íróasztaláról, rajta egy füzet, mellette egy ceruza. A füzetben mindösszesen egyetlen egy megkezdett matematikai egyenlet. Egyetlen egy, ami megmagyarázná az univerzum működését, megmagyarázná a kvantumfizika rejtélyeit és abból levezethető lenne szinte minden, amit ma a fizika rejtélynek tart. Most, hetven évvel később, Michio már hetvennyolc éves. Akkor, gyermekként nem értette, egy olyan hatalmas elme, mint maga Einstein, hogyan nem tudja befejezni ezt az egyenletet. Amit csak Isteni egyenletnek neveznek az óta is! Ma már nem csak hogy érti, de tudja is. Einstein rájött az egyenletre, megoldotta azt, csupán nem írta le! Ahogy azt Einstein annyiszor mondta is, vannak dolgok, amikre az emberiség még nem ért meg! Igen. Michio mostanra egyetért vele. Mi több, maga is leállította ez irányú, az egyenletet megoldani akaró kutatásait. Most mégis izgatottan várta a találkozót. Pár napja felhívta egy pincérnő, aki még az általános iskolát sem fejezte be és férje, aki katonaként nagyon is tisztában volt azzal, mekkora veszélyben van családja. Michió először nem vette komolyan őket, majd kapott egy SMS-t, ami csupán három betűt tartalmazott, mégis ez a három betű maga volt a borítékolható Nobel-díj. Az Isteni egyenlet következő három betűje, ami még közel sem volt maga az egyenlet! Ám de ez a három betű volt maga a zsenialitás, amit állítólag egy tíz éves kisfiú, az ő gyermekük oldott meg. Aki, állításuk szerint az egész egyenletet is megoldotta már. Ami teljességgel hihetetlen lett volna, ha nem támasztja alá ez a három betű! Az a három betű egy laikusnak nem mond semmit sem. Ámde egy elméleti fizikusnak ez egy kétszáz oldalas levezetéssel volt egyenértékű! Ott kellett volna találkozniuk egy parkolóház legalsó szintjén pontban, délben, de késtek. Michió majd egy órát várt rájuk, mikor úgy döntött elmegy. Nem érezte úgy felültették, sőt! Szinte biztos volt benne, figyelik, valahonnan távolról. Ahogyan kifelé hajtott, egy szinte mindenhol horpadt tűzpiros, igen leharcolt Dodge hajtott ki elé és ő hirtelen lefékezni kényszerült. Egy nő ugrott ki belőle és egy kisfiú.
– Vigyázzon a fiamra!
És a nő, visszaült az izomautóba és elhajtott. Michió nem igazán értette mi folyik itt, mikor is Balázska megszólalt.
– Már nem vagyok itt sokáig és ezt át kell adnom neked.
– Mi folyik itt?
– Menjünk el innen gyorsan! Útközben elmondom.
A városból kivezető egyik alsóbbrendű úton találtak rá a tűzvörös Dodge Challenger Srt hellcat-ra. A helikopter most a távolból figyelte, no nem feltűnően, viszont a központnak pontosan megadva a helyzetét. Hamarosan meg is lett az út zár egy tökéletes csapdával odaterelve Líviát, úgy, hogy szinte észre sem vehette volna. Ám de Lídia nem volt ostoba. Igaz, a nyolc általánosát nem végezhette el, mert teherbe esett. Utánam meg, mikor már megszült dolgoznia kellett, hogy a kórházi számlákat fizetni tudják. Amerika, az álmok földje. Amerika a lehetőségek országa. Amerika a demokrácia hazája. Na persze! Annak, akinek van pénze! Nem azoknak, akik csupán feláldozható vágóállatként léteznek a semmi perifériáján az indiánoktól népirtással elrabolt földön. Lívia pontosan tudta, bekerítették, innen nincs kiút! Azt is tudja, meg fogják ölni. Megállt a tűzpiros szedánnal, és a motort hangosan bőgetve, nézte az út torlaszt, ami előtte tornyosult. Nézte a rengeteg piros és kék villogó lámpát és döntött. Egy kilométer! Igen, annyi időt adott nekik, annyira állt meg előttük. Nem fogja engedni, hogy el fogják őt és a fiának a szabadságáért igenis meg fog küzdeni! Ha kell, embert fog ölni, de nem adja olcsón a bőrét! Felhúzta kisfia kabátjának a cipzárját, és megigazította sapkáját.
– Akkor csapjunk bele!
Akkor észrevette a lézer pöttyöt a mellkasán, amit egy mesterlövész irányított rá. Nem gondolkodott, azonnal gázt adott és a tűzvörös izomautó visítva szakította fel maga alatt az aszfaltot. Lövés dörrent, Lívia vért köpött, de nem adta fel! Padlógázzal egyenesen a torlaszba hajtott és még mielőtt becsapódott volna az addigra már kétszáznál is gyorsabban a végzetébe száguldó sportautó, megnyomta a piros gombot! A torlasz előtt alig fél méterrel szakadt darabjaira a megkínzott, a poklot is megjárt gép és a benne ülő halálos sebet kapott, meglőtt ember. Lívia.
.
Három hónappal később, még mindig a felvételeket elemezték. Látták Líviát, látták a fiát az első ülésen. Ám de a testükből nem maradt meg semmi sem. Mint ahogyan a torlasznál maradt rendőrökéből sem. A felrobbant ötvenkilónyi C4-es ereje egyszerűen elfújta a torlaszt és az ott levőket. Csak roncsokat és cafatokra szakadt emberi torzókat maga után hagyva. Lívia és fia testét sohasem találták meg. Még az ott lévő zsaruk egy részét sem, akkora volt a detonáció. A szakértők szerint, a robbanás pillanatában a testek egyszerűen elpárologtak. Lehet ez történt, lehet más. A felvételeket hiába elemzik, Több golyó ütötte lyuk is rontotta a szélvédőn való átlátást, és semmit sem tudnak kivenni belőle. Látják Líviát és mellette egy gyermek nagyságú valakit. Talán a fiát. Az ügyet lezárták. Az államellenes cselekmény veszélyének a lehetősége megszűnt.
.
Három öltönyös, fekete napszemüveges férfi kísért két nyomozót a bevándorlásügyi hivataltól, egyenesen Michio Kaku-hoz mentek és megszakítva a ceremóniát bemutatkoztak.
– Jó napot, Joe és Kréker nyomozók vagyunk, a bevándorlásügyi hivataltól. Az urak a CIA megbízásából kísértek minket el. És…
– Már elnézést, de ez itt egy temetés! Nem lehetne a ceremónia után?
– Nem! Kit temetnek?
– Nem mintha közük lenne hozzá, de az unokaöcsém fiának az gyermekét.
– Valóban?! Megnézhetnénk, ki fekszik a koporsóban?
– Nem! Mi köze a bevándorlásügyi hivatalnak egy temetéshez?
– Van, ha illegális bevándorlás történt.
– Nem történt ilyen! Beteg volt, és leukémiás. Azt hitte a család itt tudnak segíteni rajta.
– Értem, tehát egy tízéves leukémiás kisfiút becsempésztek az országba és…
– Nem! Tíz éves kislányt, és szó sincsen csempészésről. Vízummal érkezett. Ellenőrizzék, kérem, és menjenek innen! Ez egy temetés!
– Sajnálom, fel kell nyitnunk a koporsót, ellenőrizni az állításait.
– Nem! Takarodjanak innen!
– A hatóság akadályoztatása bűncselekmény. Ha hazudott, akkor az már szövetségi bűncselekmény. Most még, ha van mondanivalója megteheti. Ha felnyitjuk a koporsót, és kiderült nem mondott igazat, akkor már nem!
Kinyitották, de csak egy urnát találtak benne hamvakkal. Michio mosolygott, mikor az ügynökök dühöngve elmentek. Nincs bizonyíték, ügy sincs. A kis Balázska testét, miután legyőzte a leukémia elhamvasztották, kérésének megfelelően és koporsóba tették. Eleinte maga Michio is kétkedve fogadta a koravén gyermek állításait és magát az Isteni egyenlet tényét, létezését is. Ám de mikor megadta Einstein reinkarnációja, a kis Balázska által megadott koordináták adatait a csillagász barátainak, azok visszaigazolták azt, amit a kisfiú állított. A föld pusztulását, pontosan kilenc év múlva. Majd megkapta az Isteni egyenletet is, azzal a kitétellel, hogy csak erre az egy alkalomra szabad használni, hogy megmenthessék vele az emberiséget. Majd el kell pusztítani, mert az ember még nem érett meg rá.
– Egyszer hibáztam, másodszor nem fogok! Visszajöttem, hogy jóvátehetetlen hibámat orvosoljam. Elintézve, egy perccel se maradhassak tovább, mint az szükséges! Igen. Hiba volt atomot adni fejletlen majomivadékok kezébe, és még nagyobb hiba lenne megadni nekik az Isteni egyenletet. Amivel a multiverzum egyedüli uraivá válhatnának.
Mondta neki maga Einstein reinkarnációja, Balázska. Aki, ha nincs, meg se születik, akkor talán atombomba sincs. Miért őt, Michiot választotta? Jól tudja, felfogja ennek a súlyát, felelősségét. Így is történt, Michió megkezdte tudóstársaival az energiapajzs projektet a legnagyobb titokban. Sietnie kell, tudja jól. Mert már alig maradt tíz éve életéből, és készen kell állnia mire az aszteroida, ideér. Mert ha nem, akkor a földi civilizáció, úgy végzi, mint a dinoszauruszok.
Vége