16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Apám szerette kioktatni maga körül a gyanútlan, kíváncsiskodó embereket. Mindezt gyilkos-cinikus, irónizáló hangnem cselekedete. Szerinte ugyanis tisztességes bérekre lenne szükség, tisztességes óradíjazás fejében, és hogy az embereknek még ne kelljen plusz egy-két másodállást bevállalniuk, csakhogy jelképesen is döcögjön a megélhetés már egyébként is rozsdásan nyikorgó szekere. Csupán anyám igyekszik minden villámhárítós eszközzel hatást gyakorolni apám atombomba-indulataira, és lecsendesíteni az indulatait, átmeneti értelmetlenségig felidegesített hangulatát. Közelebbről ez úgy néz ki, hogy anyám közösen megpróbálja előbb férjét megvigasztalni pusztán azáltal, hogy mindent ráhagy, az összes kimondott alapigazságával együtt, míg engem bizalmasan félrehív egy félreeső helyre és a…Tovább olvasom…
Api, vagy ahogy sokan emlegették, Döngetős Uraság egész életében gyerekes, mohó kíváncsisággal viseltetett az ún. technikai civilizáció vívmányai iránt, és persze tőle telhetően mindent el is követett annak érdekében, hogy hozzájuthasson olyan hiperszuper számítástechnikai vagy high-tech cuccokhoz, melyről a régi korok embere jobbára csak álmodhat, és legendás meséket gyárthat köréje. Kis családja azt gondolta róla, talán ebből megbocsátható rigolyáit előbb-utóbb majd csak kiheveri, és elfelejti, mint az összes többi elképzelését arról, hogy a dolgok majd csak megváltoznak, és több pénzt fog majd keresni multinacionális nagyvállalati beosztásában, ahol jóformán éjt-nappallá téve szakadatlan ment az ostoba robotműszak, és sokszor maguk az alkalmazottak sem igen érthették, hogy mi a fenét…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Kriszta mindennek ellenére ragaszkodott az öreghez. Meglehet, azért, mert a legújabb kétezres évek hajnalán született generáció cyber- és számítástechnikai kütyü képviselői jóformán háromszázhatvan fokos szögben hátat fordítottak minden jó modornak és viselkedésmódnak, melyet igen-igen nagy gondossággal szüleik igyekeztek beléjük plántálni változó eredménnyel, míg aztán végül úgy gondolták, hogy jobb, ha a legújabb generáció fiatal koponyái saját maguk jönnek rá a saját helyükre a világban, és találják meg saját maguk helyüket. Kriszta mindig is erősebben vonzódott az idősebb férfiakhoz. Nem lehetett pontosan megtudni, hogy vajon azért, mert apját alig öt éves korában láthatta utoljára, vagy hogy már gyerekként a tévézés és a romantikus filmek voltak legkedvesebb hobbijai. Annyi…Tovább olvasom…