Írta:
Antal Izsó
📅 2026. 02. 16. 13:25
Fantasy
❤️ 2
👁️ 39
Arra ébredt fel, hogy a szél csapkodja a nyitva hagyott ablaktáblákat. Még fektében kinyújtott bal kezével megkereste az ágy melletti éjjeli szekrény közepén elhelyezett lámpa kapcsolóját. Miután lenyomta a gombot, a szoba egyik felét fény borította be. Egyszeriben láthatóvá váltak a lengő, a keretekhez ütődő ablaktáblák, melyek hangosan oly erővel csapódtak oda, hogy attól lehetett tartani, hogy kitörik belőlük az üveg. A függönyök, mint valami mesebeli szörnyek, úgy szálltak a levegőben.
Nehezen szánta rá magát, hogy felüljön az ágyban, de végül megtette, mert a kinti vihar csak most kezdett igazán tombolni. Hirtelen, dörgések, villámlások kíséretében megjelentek az első nagy, kövér esőcseppek, majd néhány pillanat múlva eleredt az eső. Most már valóban igyekeznie kellett, ha azt…
Tovább olvasom…