„barátság” – novellák címszó szerint

← Vissza a novellacímszavakhoz

Találatok: 58

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 12. 07:50 Élet ❤️ 1 👁️ 6

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Géza sosem értette meg azt, hogy miért kell akár egy állásinterjú, vagy meeting alkalmával, akár egy vakrandi, vagy csupán csak egy workshop keretén belül nyilvánosan megszégyeníteni akár bárkit is?
Már gyerekkorától kezdve fokozatosan szokott hozzá a kisebbrendűségi komplexusok egész tárházához. A „minden el van rontva” – érzésével viszonyult az összetett és sokszor talán éppen ezért igazságtalan világ dolgaihoz.
Már javában elmúlt húszonhat éves is, amikor úgy lopakodott meg szinte észrevétlen csöndes, alamuszi, megtaposott méltósággal a Bölcsész-Kar főépületébe, akár egy kisstílű tolvaj, vagy bűnöző, hogy átvehesse közel hét éves megfeszített munkabírása hitvány gyümölcsét, és szándékosan nem vett részt a diplomaosztó ünnepélyes ceremónián, mert sosem tartotta magát eléggé méltónak…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 08. 06:33 Élet ❤️ 1 👁️ 8

Megállt az előszobai tükör előtt. Egyszerre anyámasszony katonájaként és idiótaként festett a komplett, kissé kényelmetlen öltönyben, vöröses nyakkendőben, ingben, és úgy általánosságban a hivatalos találkozók ún. formaöltözetében.
„Miért kell neki már megint újra és újra végigjárnia azokat a halálosan kimerítő, fölöslegesen fizikai stresszt és idegi kimerültséget jelentő interjúkat bejárnia, ahol a munkáltató első és talán legfontosabb kérdése, hogy ti. hol szeretne tartani az elkövetkezendő öt-tíz évben? Erre a kérdésre még akkor se biztos, hogy az ember tudhatná a legfrappánsabb, legmegfelelőbb választ, ha adott esetben cum laude diplomázott marketing és üzleti kommunikáció szakon.
„Ha már behívtak egy elbeszélgetésre, akkor mi sem természetesebb! Csak légy mindig önmagad, és sose…
Tovább olvasom…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2026. 02. 06. 16:38 Élet ❤️ 1 👁️ 32

Valamikor a falumban utca hosszat fehérre meszelt tömésházak voltak, a poros útra néző kicsi ablakokkal. A legtöbb ablakban tavasztól őszig, piros vagy fehér muskátli nyílt. Ám volt egy ház, ahol a nyitott ablak mögött reggeltől estig egy szomorú szemű fiatal lány üldögélt. Amikor labdáztunk, szaladgáltunk a poros úton, láttuk Őt, de eszünk ágában sem volt megkérdezni, hogy miért nem jön játszani. Egy alkalommal télen a házuk előtt hógolyóztunk. A szomorú szemű lány akkor is a csukott ablak mögött üldögélt, és sóvárogva nézett bennünket. Az egyik hógolyó célt tévesztve eltalálta az ablakot. Nagyon megijedtünk, mert az ablaküveg csörömpölve hullott a hóra és a lány ölébe. Ő pedig éktelen visításba kezdett. Mi pedig elszaladtunk, de hiába, mert nem maradt következmény nélkül a dolog.
A…
Tovább olvasom…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 02. 04. 10:03 Romantikus ❤️ 1 👁️ 13

Melina huszonkilenc éves, és felszolgálóként dolgozik Lyonban, az egyik étteremben. Késői gyermeke szüleinek, akik már elhagyták e földi világot. Egyedül él az örökségül hagyott szülői házban.
Sokat dolgozik a megélhetéséért, a borravalókkal együtt sem jut luxuskiadásra. Ennek ellenére vidám természetű lány, nagy baráti társaságában jól érzi magát. Lara a legjobb barátnője, szinte testvérként szeretik egymást.
Az egyik éjszaka túlórázás után kimerülten ért haza. Holt fáradtan ledőlt a kanapéra, és azon nyomban mély álomba merült. Egy csodálatos szigeten járt álmában. Az óceán habjai mosták lábát a homokos parton. Ameddig a szem ellátott, a víz kékje egybemosódott az ég kékjével. Mélyen szívta magába a sóval telített levegőt, mely átjárta az egész testét. A csend nyugalma elárasztotta…
Tovább olvasom…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 02. 03. 12:22 Romantikus ❤️ 0 👁️ 10

Amélia Floridában, Orlando városában lakik. Az egyetemen filozófiát tanít.  Két gyermekével egyedül maradt, mert tizenhárom év után a férje talált egy nála jóval fiatalabb nőt. Mary hat éves, George tíz éves. 
	A válás nagyon megviselte mindhármukat. Az ex-férje Európába költözött végleg az új barátnőjével, így a gyermekeit sem látogatja. Teljesen megszakított minden kapcsolatot velük. 
Kolleganője Nancy, aki egyben a barátnője is, közvetlen szomszédságukban lakik, így sokat segít Améliának. Olyanok, mintha testvérek lennének. Marynek ő a keresztanyja.  
– Nancy, nem tudom mitévő legyek – kezdte a beszélgetést Amélia és könnyeit törölgette. 
– Miben segíthetek?
–  Nagyon sajnálom a gyerekeket. Sokat rontottak a tanulmányi eredményeiken, nem figyelnek, stresszesek. Nagyon nehéz velük…
Tovább olvasom…

Írta: Poór Edit 📅 2026. 01. 30. 13:05 Kaland ❤️ 0 👁️ 8

Sebastian, a Pireneus hegység lábánál nőtt fel az Andorra nevű városban. A szülei hamar elváltak, ő az édesanyjával és húgával maradt. Szegényesen éltek, nehéz gyermekkora volt. 
Édesapjára alig emlékezett, ami megmaradt belőle, hogy folyton veszekedtek az édesanyjával. Az ittasság különböző fokainak hatása alatt állt állandó jelleggel. Nem látott maga előtt igazi férfi példaképet. Ez arra ösztönözte, hogy az erő és a bátorság domináljon jellemében. 
A legodaadóbb és legdrágább anyai szeretet sem tudta ezt pótolni számára. Hamar el kellett mennie dolgozni és munka mellett végezte a további tanulmányait. A szabadidejét túrázással és hegymászással töltötte. Egyszerűen imádta a természetet. 
Édesanyjával és húgával szoros, szeretetteljes kapcsolat alakult ki, hiszen tudták, hogy csak…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 29. 03:12 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 11

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Balra Gizus, jobbra Rami. Középen Kata. Gyerekkoruk óta ismerik egymást.
A lányon fehér ruha, mely egyszerre mintha sokkalta egzotikusabbá, titokzatosabbá varázsolná egész földöntúli megjelenését. Testében egyszerre ott lappang a szökkenő gazella, mely mintha mindig is át akarna táncolni egy egész életen.
Nem lehet csodálkozni, hogy minden valamirevaló fiatalembernek valósággal megdobban a szíve utána. De hát egyetemistákról van szó, akik nemsokára – persze, csak ha minden jól alakul, és a végzet is eléggé kegyes hozzájuk – készek lesznek rá, hogy kiléphessenek a nagybetűs életbe, és megkezdhessék a felnőttség frusztráló és idegőrlő hétköznapjait.
– Ti hova készültök? – kérdezi Kata incselkedve a másik kettőt.
– Ez jó kérdés! Még nem döntöttem el, de talán kipróbálom magamat az…
Tovább olvasom…

Írta: Kurucz Árpád 📅 2026. 01. 27. 16:06 Élet ❤️ 2 👁️ 21

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Csonkatáró három italboltja közül a legkisebben félhomály és csend uralkodott. A nehéz sötétítő függönyöket összehúzták, az ajtót becsukták, így próbálták kint tartani a déli forróságot. A légypapír körül álmosan keringett néhány légy és szúnyog. A lámpával egybeépített ventilátor surrogásához halkan kattogva kontrázott egy cigarettatöltő masina. Egyetlen vendég, egy munkaruhás, harminchét év körüli barna férfi működtette. Valaha jókötésű ember volt, mára kezdtek az izmai fellazulni, enyhén hízásnak indult. Dús fekete hajába ősz szálak vegyültek. Barna bőrét tovább sötétítette a lemoshatatlanul beleivódott szénpor. Alkarján házilag készült tetoválás: egy szív, benne kusza betűkkel, Móni.
Előtte egy korsó sör. Vastag, húsos szája sarkában cigaretta lógott. Dülledt, fekete szemét csípte a…
Tovább olvasom…