Karolina ( LIna )

Valamikor a falumban utca hosszat fehérre meszelt tömésházak voltak, a poros útra néző kicsi ablakokkal. A legtöbb ablakban tavasztól őszig, piros vagy fehér muskátli nyílt. Ám volt egy ház, ahol a nyitott ablak mögött reggeltől estig egy szomorú szemű fiatal lány üldögélt. Amikor labdáztunk, szaladgáltunk a poros úton, láttuk Őt, de eszünk ágában sem volt megkérdezni, hogy miért nem jön játszani. Egy alkalommal télen a házuk előtt hógolyóztunk. A szomorú szemű lány akkor is a csukott ablak mögött üldögélt, és sóvárogva nézett bennünket. Az egyik hógolyó célt tévesztve eltalálta az ablakot. Nagyon megijedtünk, mert az ablaküveg csörömpölve hullott a hóra és a lány ölébe. Ő pedig éktelen visításba kezdett. Mi pedig elszaladtunk, de hiába, mert nem maradt következmény nélkül a dolog.
A lány anyukája sorra járta azokat a házakat, ahol a hógolyózó gyerekek laktak, és bizony hamarosan hozzánk is bekopogott. Nem átkozódott, nem kiabált, szép nyugodtan elmondta nagymamámnak, hogy mi történt. Azt nem látta, hogy melyik gyerek hógolyója törte be az ablakot, ezért szeretné, ha pár forinttal a gyerekek szülei hozzájárulnának az üvegezéshez. Sürgős lenne, mert kevés a tüzelőjük, és az ideiglenesen felakasztott pokróc beengedi a hideget. Ráadásul Karolina sem tud az ablakban nézelődni, és most nagyon szomorú.
Nagymama szó nélkül tette markába a pénzt, én pedig megtudtam, hogy a lánynak Karolina a neve. Mama elmagyarázta, hogy Lina – csak így röviden – nem egészséges. Betegen született, nem tud járni, ezért ül naphosszat az ablakban. Iskolába sem mehet, testvére nincs, szóval egy kicsit legyetek vele barátságosak.
– Jól van, mama, de hogyan? – kérdeztem.
– Az már legyen a Ti dolgotok! Vagytok elegen ebben az utcában gyerekek, találjátok ki! – mondta mama, és szó nélkül folytatta abbahagyott munkáját.
Másnap iskola után az utcabeli gyerekekkel Lináról beszéltünk. Voltak ötleteink, de mivel nem tudott járni, mindjárt el is vetettük. Végül az egyik fiú hozta a megoldást. Készítsünk neki madáretetőt, és tegyük az ablakpárkányra. Ha egy kicsit kinyitja az ablakot, tudja etetni a madarakat, és ha odaszoknak, nem lesz egyedül. Az elhatározást tett követte.
Pár nap múlva már vittük az elkészült madáretetőt Lináékhoz. Anyukája nagyon meglepődött, amikor bemasíroztunk az udvarukba, és egymás szavába vágva elhadartuk, hogy miért jöttünk. Végül minden úgy történt, ahogy elterveztük. Lina boldogan etette a madárkákat, mi meg vidáman hógolyóztunk, és integettünk neki.
Hamarosan tavasz lett, a madárkák találtak eleséget, Lina madáretetője üresen árválkodott, Ő pedig szomorúan üldögélt az ablakban. Valamit tenni kellene, hogy ne szomorkodjon. Végül kitaláltuk, hogy minden délután felváltva mesét olvasunk Linának. Névsort írtunk, beosztottuk, ki mikor fog olvasni. Mi kint az ablak előtt álltunk, meséskönyvünket az ablakpárkányra tettük, Lina meg figyelmesen hallgatta. Ha esett az eső, csak akkor mentünk be hozzájuk. Később vittünk neki az éppen érő gyümölcsökből, és amikor csak tehettük, a házuk előtt játszottunk.
Lina és anyukája nagyon örültek nekünk, néha még zsíros kenyeret is kaptunk. Szinte észrevétlenül telt el a nyár, és újra iskolába jártunk, de arra figyeltünk, hogy Linának mindig olvassunk. Könyvtárból kölcsönöztük a meséskönyveket, ott bőven volt választék.
Lina kicsit nehezebben beszélt, de a mesék tartalmát megértette, és a maga módján elmutogatta, ha valami nem tetszett neki, vagy éppen szerette volna újra hallani a neki tetsző mesét.
Egy kora őszi napon az éppen soros meseolvasó gyerek riadóztatott bennünket, hogy Lina nincs az ablakban. Anyukáját sem látta, valami történhetett náluk. Nem mertünk bemenni hozzájuk. Mamát kérdeztem, tud-e valamit. Sok mindent Ő sem tudott, de elment Lináékhoz. Mi addig csendben üldögéltünk az árokparton.
Mama nem jó híreket hozott. Lina nagyon beteg, csak Isten a tudója, mi lesz vele – sóhajtozta.
Pár nap telt el csendes várakozásban, délutánonként nem labdáztunk Lináék háza előtt, meg máshol sem. Hiába lestük az ablakot, Őt többé már nem láttuk.
Egy csillagfényes őszi éjszakán Lina lelke az angyalokhoz költözött. Halála nagyon megrendített minket. Addigi rövid életünkben Lina volt az első, akinek temetésén az utca összes gyereke ott volt.
Tavasszal Lina ablakában fehér muskátlik nyíltak.