A lovas élet 1. - A kezdet - Második fejezet: A várva várt hétvége

Fél percbe se tellett, máris rájöttem, hogy a fia van itt. Mikor odaértem hozzá, rögtön elvette a cuccaimat, és elindultunk a kocsihoz.
– Szia, Ákos vagyok – mutatkozott be.
– Én Kata. Hogyhogy nem apukád jött értem, azt mondta, ő visz el?
– Igen, de közbejött valami. Ha nem bánod, akkor egy 19 éves fiúval utazol. – A szeme huncutul csillogott, ebben a pillanatban olyan hevesen vert a szívem.
– Őőőö... Nem, dehogy nem.
Odaértünk a szürke Opelhez, betette a csomagokat, és már indultunk is a cél felé.
– Mesélj magadról, kedves!
– Azt viszont nem mondtam, hogy nagyon régen voltam utoljára lovak közelében, és valószínűleg az elején kell segítség. Amúgy mindent megcsinálok, csak gyakorolnom kell.
– Nem a teljesítményedet kérdeztem, hanem hogy milyen vagy. – Olyan nyugodtan mondta és gyengéden, soha nem hallottam még így beszélni embert.
– Hát, eléggé furcsa személyiség vagyok, mondhatni nem átlagos.
– Ez tetszik. Akkor mesélj a különleges önmagadról.
– Kezdjük ott, hogy nem szeretem a ruhaboltokat és a túl rövid ruhadarabokat. A kedvenc ételem a pacal, köztudott, hogy a lányok nagy többsége undorítónak találja, én meg a sima pörköltbe is csak a bőrt vagy a bőrös húst ettem meg kicsiként. Négy barátom van, abból kettő vak, egy néma, az utolsó egészséges, de ebből kettőt még nem is láttam élőben. – Elhallgattam.
– Ezek szuper dolgok. Lehetek én az ötödik barát?
– Persze. Most mesélj te magadról!
– Majd máskor, jó volt a hangodat hallgatni... olyan nyugtató.
– Hát legyen – mondtam vigyorogva. – Én kedves, okos, empatikus, kitartó, türelmes lány vagyok. Ezenkívül mindent maximális teljesítménnyel csinálok, mindenre képes vagyok kis gyakorlással.
Amíg meg nem érkeztünk, magamról meséltem, ő pedig csillogó szemmel és mosolyogva hallgatta. Csodálatos volt a tanya környéke, olyan, mint egy álomban. A hely is álomszép. Földes úton közelítettük meg, mikor megállt a kocsi, kiszálltam, és egy fa külsejű épületbe mentünk. Minden új volt, mégis olyan, mintha visszautaztam volna a múltba. Ákos felkísért a szobámba, azt mondta, hogy rendezkedjek be, és menjek az istállók elé, ő ott fog várni. Megnéztem mindent a szobában, majd átöltöztem és kimentem. Megmutatta a lovakat, mind a 11-et. Majd elmondta, mit kell majd csinálnom, és minden egyéb dolgot megnéztünk.
A vacsora jó hangulatban telt, mintha a saját családom lenne. Kedves volt mindenki. Evés után felmentem a szobámba, és végiggondoltam az eddig történteket. „A fiú csodálatos, a közelében majd kiesik a szívem a helyéről, és pillangók vannak a gyomromban, de mégis hihetetlenül nyugodt és felszabadult vagyok. Tökéletes, de semmit nem tudok róla. Az viszont biztos, hogy neki tetszettem.” Másnap reggel ötkor kidobott az ágy, felöltöztem, és kimentem a lovaskarámhoz. Elmélyülten néztem a tájat, aztán egy férfihang zavart meg.
– Hű, de korai vagy – hallottam meg Ákos hangját.
– Kidobott az ágy. Kell valami segítség?
– Engem is. Nem, az állatoknak csak fél óra múlva adok enni, de abban segíthetsz. Hozzád jöttem.
– Hozzám? – Hosszan néztük egymás szemét, aztán hirtelen megcsókolt.
– Őőő... Bocsánat, nem lett volna szabad. Nem is ismerjük egymást.
– De te sok mindent tudsz rólam – feleltem gyengéden, lassan megfogtam a kezét, és közelebb húztam magamhoz. – Mióta megláttalak, csak rád gondolok.
– Megtudsz rólam mindent, ígérem. – Hosszasan öleltük egymást.
Végül eltelt életem legmeghittebb és legromantikusabb fél órája. Elmentünk a lovakhoz, én vizet adtam nekik, ő pedig enni adott nekik. Majd megmutatta a trágyázás rejtelmét, és közösen csináltuk. Azt mondta, hogy holnap már csinálhatom egyedül. Teendőnk elvégzése után megreggeliztünk.
– Menjünk lovagolni! – vetette fel a tulaj fia.
– Mi ketten?
– Igen, megmutatom a környéket.
– De hát már nagyon rég lovagoltam.
– Majd belejössz. Hozd a cuccod.
Gyorsan elfutottam a kobakomért, és már indultunk is a lovakhoz.
– A tiéd Mandula lesz, én Kócoson lovaglok. Mondd csak, nyergeltél fel már lovat?
– Nem, még nem.
– Remek, akkor itt az ideje megtanulni.
Kivezette a nyergelőbe a lovakat, és elmagyarázta, mit hogyan kell. Majd lóra ültünk, és megindultunk az erdő felé, ami körülveszi a tanyát. Csodálatos volt az erdő, végül egy tisztáson kötöttünk ki, aminek a közepén egy gyönyörű fa állt. Az úton nem sokat beszéltünk, csak párszor megkérdezte, hogy megvagyok-e. Leszálltam Manduláról, és a fa tövében leültem, kisvártatva Ákos is követte a példámat.
– Megígértem valamit, és az ígéreteimet szeretem betartani.
– Hallgatlak.
– Kedves! Azt tudnod kell rólam, hogy nehezen bízom meg az emberekben, és nagyon hosszú idő kell ahhoz, hogy megnyíljak.
– Én is pont ilyen vagyok, de nálad az első perctől kezdve nincsenek gátak. Te más vagy, mint mindenki más.
– Különleges vagy, és te megérdemled, hogy bizalmat szavazzak neked.
– Köszönöm – közelebb húzódtam hozzá.
Elmesélt magáról sok mindent, én pedig a lovakat néztem vagy őt. Kócos Mandula anyja, mindketten szép világossárga lovak. Végig ott maradtak a közelünkben, nem voltak kikötve. Az idilli hangulat végére már a vállára hajtottam a fejem, és végül egy rendes csókot is kaptam. Aztán vissza kellett indulnunk, ugyanis fél óra volt az út vissza. 11-re értünk a tanyára. Lenyergeltük a lovakat és lecsutakoltuk, majd kivittük a legelőre a többi ló közé.
– Látom, jól megvagytok – lépett oda hozzánk Zalán.
– Mondhatni, igen, apa.
– Hogy megy a munka? – fordult hozzám.
– Jól, szerintem boldogulni fogok.
– Az nem kifejezés, sokkal jobb vagy, mint egy kezdő.
– Ennek örülök. Lassan gyertek ebédelni. – Megfordult és elment.
10 perc múlva mentünk mi is enni. Hatan ültünk az asztalnál, Ákos, Zalán és felesége, Kriszti, és az ikrek, Liza és Luna. Elmondtuk az asztali áldást, majd nekiláttunk az evésnek. Étkezés közben kicsit beszélgettünk.
– Kata, hogy érzed magad nálunk? – kérdezte Kriszti.
– Nagyon jó, szép minden. Soha nem voltam ilyen jól. Kérdezhetek valamit?
– Örülünk neki, hogy jó itt minálunk. Persze, kérdezz bátran.
– Miért viszitek be estére a lovakat az istállóba?
– Az erdei állatok miatt, nem akarjuk, hogy bajuk essen – válaszolt ezúttal a tulaj.
Egyig pihenőt kaptam, úgyhogy felmentem a szobámba. Eddig túlságosan is tetszik itt, lehet, ideköltözök. Olyan szép itt minden, mintha csak álmodnék. Ott van Ákos, kedves mindenki, és maga a hely is minden túl tökéletes. Gyorsan eltelt az idő a gondolataimmal, kopogtattak.
– Gyere be nyugodtan.
– Kata, gyere, most megtanulsz futószárazni!
Felpattantam, és máris mentem. A körkarámhoz mentünk, ott volt már Alma. Megkért, hogy üljek fel a hátára, mert először megmutatja. Aztán pár kör után leszálltam, és lentről néztem, majd megfogtam a futószárat. Ákos a hátam mögé állt, és fogta a kezem, közben magyarázott. Lágy volt a hangja, egyszeriben elszállt minden félelmem, és már nem izgultam. A végén elengedett, és láss csodát, ment is.
– Oké, ez így jó, csakhogy Alma a legtapasztaltabb lovunk. Gyakorlásnak jó volt, de lássuk azt a macit. – Közben odaért a lovászfiú Csillaggal.
– Aha, elhiteted velem, hogy jó vagyok, aztán kiderült az ellenkezője.
– Nem mondtam ilyet, csak szeretném látni, mit tanultál meg.
Nem voltam olyan jó, de azt mondta, hogy kezdőhöz képest egész jó.
Három óra volt, mire befejeztük, utána lecsutakoltuk a két lovat, majd megmutatta, hogy kell a ló lábát kérni és a patáját kitisztítani. Négytől Mandulán tréningezett engem, ugyanis, ha már itt dolgozok, szeretnék rendesen megtanulni lovagolni. Ötkor abbahagytuk, de én még folytattam volna. Ákos nem engedte, nem akarta túlhajszolni a lovat és engem se. Hatig pihentem, aztán vacsoráztunk. Étkezés után segítettem bevinni a lovakat, majd megetetni. Lefekvés előtt bejött hozzám Ákos.
– Kedves, tudnánk beszélni?
– Persze, ülj le az ágyra.
– Holnap is én viszlek vissza, azt hiszem, apukám látja a kölcsönös szimpátiát.
– Elmosolyodott.
– De gondolom, nem ezért jöttél.
– Honnan tudod?
– Megérzésből. – Mélyen a szemébe néztem.
– Azt hiszem – nyugodt hangra váltott –, szeretlek, és nem szeretnélek elveszíteni... De én nyáron nem leszek itt, és bármikor jöhet bármi.
– Mióta ismerlek, sokkal több szeretetet kaptam, mint egész életemben. Szeretlek, és úgy érzem, kellesz minden áron. Sokkal több ez, mint amit szavakba lehet önteni.
– Tudod, én már tapasztalt vagyok, és nekem nem csak egy barát kell. Te vagy olyan gyengéd, okos és érzékeny, hogy úgy gondolom, nem érdemelt ki még senki. Eddig két barátnőm volt, az egyik csúnyán kihasznált, a másiknak csak pénzünk kellett.
– Nekem nem a pénz számít, nekem a belső sokkal fontosabb. Nem egy szinten vagyunk, mint azt sejted, és igen, még szűz vagyok. Viszont, ha tényleg szeretjük egymást, egy próbát megér.
Lassan megcsókolt, nem válaszolt semmit, de én tudtam a választ: „Próbáljuk meg”. Elköszönt és kiment. Még egy órán keresztül csak feküdtem, de aztán elaludtam. Másnap rettentő izomlázra keltem, ugyanúgy ötkor. Fél órát feküdtem az ágyon, alig bírtam megmozdulni. Miután összeszedtem magam, megint kimentem a karámhoz. Miután megreggeliztünk, ismét kilovagoltunk, de most másfelé mentünk, egy tónál kötöttünk ki. Ezt követően megebédeltünk, én összepakoltam, majd indulásra kész vártam őt. Odajött hozzám Zalán, és megkérdezte, jövök-e még, én persze igent mondtam. Közben a fuvarosom is megjött, bepakoltunk a kocsiba, és indultunk a Keleti felé. Az út jó hangulatban telt, megvárta velem a vonatot, és búcsúzóul megölelt, aztán megcsókolt.