„belső csend” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 02. 15. 16:53 Lírai mininovella ❤️ 4 👁️ 43

Az erdő számomra hazatérés. Belépek, és átveszem a fák lassú lélegzetét, a ritmust, a Föld meleg súlya megtart és ellazít. A gyökerek történeteket hordoznak – régi lépéseket, elfelejtett neveket –, és amikor a talajhoz érek, érzem. A levelek között átszűrődő fény puha kézzel érinti az arcom, a madarak hangja összeköt eget és szívet, és én is csatlakozom. Itt minden él, figyel és befogad: a moha zöld csöndje, a fák kérgének érdes bölcsessége, a szél finom üzenetei. Az erdőben minden összetartozik, én is részévé válok a körforgásnak, ahol a jelen tiszta, a múlt békés, a jövő pedig fényben áll. Itt nyugalom, harmónia és tiszta szeretet van. Csak kapok az erdőtől mindent: energiát, szeretetet, és nem vár viszonzást. A Földön ez az egyetlen olyan hely, ahol nem elvenni akarnak, csak adni.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 03. 24. 18:11 Lírai mininovella ❤️ 2 👁️ 34

A buborékban mindig volt számomra valami több, mint játék. Ahogy felszáll, ahogy magán hordja a színek halk mozdulatát, ahogy egy rövid időre szinte kis csodává válik a levegőben, abban van valami ismerős. Olyasmi, mint az élet apró örömei. Egyszer csak megérkeznek hozzánk, váratlanul, és egy pillanatra minden szebb lesz tőlük. Egy mosoly, egy nevetés, egy könnyű perc, egy érzés. Talán éppen azért olyan szépek ezek a pillanatok, mert múlandók. Nem maradnak itt örökre, mégis adnak egy rövid ideig tartó örömet. A buborék ezért több, mint lebegő szín és játék. Emlékeztető arra, hogy az élet apró, rövid pillanatokból áll, és éppen ezekben mutatja meg a legszebb arcát.

Írta: B.É. Krisztina 📅 ma 13:25 Egyéb ❤️ 1 👁️ 1

A reggel nem volt új, mégis másként érkezett. A fény nem keresett helyet, tudta, hová tartozik. Végigsiklott a tárgyakon, mintha emlékezne rájuk.
Az utcán a város nem kezdődött el, csak folytatódott. A lépések ritmusa ismerős volt, de könnyebb. A levegő nem tartotta meg a tegnapot, mégis volt benne valami belőle.
Délután az idő nem hagyott nyomot. Nem sietett, nem állt meg. Egyszerűen csak jelen volt, mint minden más.
Este a fény nem tűnt el, csak csendesebb lett. Az árnyékok nem vették át a helyét, inkább együtt maradtak vele.
Nem volt eleje és vége.
Csak egy halk, folytatódó jelen.