Írta:
Kollár Kornélia
💠
📅 2026. 01. 08. 08:55
Önismereti
❤️ 1
👁️ 42
A sótartó régi volt, repedt porcelán, a peremén hajszálvékony csorba. Nem dőlt fel teljesen, csak éppen annyira, hogy a kristályok meginduljanak. Nem zuhantak, inkább engedelmesen hullottak: fehéren, hangtalanul, mintha tudnák, hol a helyük.
Figyeltem őket. Mindig figyelek az ilyen apróságokra. Más talán észre sem veszi, mikor válik sokká, ami eredetileg hiányzott.
Az étel a tűzhelyen már majdnem kész volt. Megkóstoltam. Üres. Nem rossz – csak nincs benne semmi, ami megtartsa az ízét. Mint egy mondat állítmány nélkül. Mint egy nap, amit végigcsinál az ember, de nem marad meg benne.
Tettem bele egy csipet sót. Nem többet. Csak annyit, hogy az ízek felébredjenek. Hirtelen lett eleje és vége. Értelme.
Eszembe jutott, hányszor nem adtam meg ezt magamnak.
Hányszor hittem azt, hogy a…
Tovább olvasom…