Nem a relikvia miatt indultam el. Legalábbis ezt mondtam magamnak. A térképen csak egy halvány jel volt, semmi biztos, a Vad terület peremén, egy régi tisztáson. Azt beszélték, hogy ott néha megjelenik valami. Nem mindig, nem sokáig, de aki megtalálja, az nem ugyanaz az ember jön vissza. Nevettem rajta, mert a zónában mindenki ezt mondja. De aztán mégis elindultam. Az út csendes volt, túl csendes. A detektor néha megcsörrent, de csak annyira, hogy emlékeztessen, hol vagyok. Egy-két anomáliát kerültem ki, semmi komoly. Olyan nap volt, amikor az ember hajlamos elhinni, hogy uralja a helyzetet, és ez mindig hiba. A lövések balról jöttek, gyors, ideges sorozat, majd válasz rá közelebbről. Nem álltam meg, csak lassítottam, aztán megláttam őket. Ketten voltak. Egy stalker a földön feküdt…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Becsukom magam mögött az iskola kapuját. Végre! A szeptemberi kezdés minden évben kimeríti az embert. Szeretem az iskolaszagot, szeretem a gyerekeket, a zsibongást, de ma különösen nehéz napom volt. Zsong a fejem. Ki kell járnom, ki kell takarítanom magamból ezt a fáradtságot. Gyönyörű idő van szerencsémre, lágy őszi napsütés, felhő egy szál se. Sétálok egyet a parkban, bemegyek egy kávézóba. A sétálóutcán nyoma sincs a nyári forgatagnak. Szinte azonnal kiszúrom az utcasarkon régi kedvenc diákomat, aki szófogadó kisfiúcska, és különleges módon érdeklődik, és viszonyul a világ változásaihoz. A minap is kissé zavarba ejtő kérdésekkel traktált, hogy magyarázzam meg el neki, hogy egy úriember, hogy s miként szokott a gyengébbik nemnek udvarolni, mire én bevetve irodalomtanári…Tovább olvasom…
Linda ott állt a híd túloldalán. Rám várt. Megbeszéltük, hogy pontban délben indulunk, hátrahagyunk mindent és mindenkit. De hezitálok, félek elindulni erre az útra. Választanom kell életem szerelme és az élet között, amit Petrával felépítettem, de nem vagyok benne boldog. Csak ott a közös gyerek, őt nem akarom hátrahagyni. Ráadásul Petra fenyeget, hogy kiforgat minden vagyonomból. Gyáva vagyok, tudom, nem tudtam egyikőjükhöz sem őszinte lenni. Kaptam egy ultimátumot: ha szakítok Lindával, akkor mindent helyrehozhatunk, és új életet kezdhetek a feleségemmel és a lányommal. Milyen apa volnék én, ha nem így döntenék? De szeretem Lindát, ő rángatott ki a gödörből, ő mutatta meg, hogy a sűrű gomolyfelhők között is átsüt a napfény. Látom őt, ahogy rám vár, az óráját nézegeti. Lassan…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Az egész egy ostoba SMS-üzenettel kezdődött, melyben a gyönyörű ara megkérte exbarátját, hogy jöjjön el esküvőjére, és persze érezze jól magát. De hát ki írhat efféle groteszk, ciki, és megalázó üzenetet? Mintha egyenes jótanács lenne egy társas keringőre. Araveszély! Riadó! Ezt még ráadásul tetézte is, hogy a lánybúcsún a mennyasszony – bár sosem fogyasztott alkoholt –, mivel egyáltalán nem szeretett volna lemaradni csajos barátnői mögül, egymás után rendelte a koktélokat pálmafás napernyővel, és hozzájuk az apró kis feles poharakat tömény szeszekkel. Végül annyira csontig elázott, hogy kénytelenek voltak taxit hívni hozzá, és még így is öt barátnőjének kellett támogatnia csontrészegségében, mire hajnali négy körül végre ágyba került. A dolgok eseményei másnap gyorsultak fel igazán. A…Tovább olvasom…
Valamiért mostanában csak sírni volna kedvem. Nem is sírni, zokogni. Megtisztulni. Őszintének lenni magamhoz és másokhoz is. Mert csak mismásolás folyik. Képmutatás képmutatóknak. Közben óriási az űr, mindenhol, nem látom a kiutat. Van kiút egyáltalán? Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy a könnycseppet megteremtette. Nem tudom, mi lenne velem a könnyeim nélkül. Már nem lennék biztosan. Utat törnek maguknak, igazítanak, megnyugtatnak. Velem vannak, segítenek megtisztulni. Választanom kellene. A döntést kimondani nem tudják helyettem. Pro- és kontra az életem. Mérlegre kellene tennem az összes tényezőt. Rendkívül nehéz dolog ez. Talán több bátorság kellene hozzá. Ebből nekem kevés adatott. És több bizalom kellene mások felé. Bár tudom, hogy senki sem dönthet helyettem, de már az is nagy…Tovább olvasom…
A gyönyörű nő, akin minden túlzottan tökéletességszámba ment talán jobban hallgatott saját baráti körére, mint saját magára, és ez hosszú távon bizony-bizony megbosszulta magát. Legutóbbi párkapcsolata nem is igazán értette, hogy is mehetett tönkre, hiszen úgy érezte nagyon boldogok együtt, és körüllengte őket az a bizonyos titkos, harmonikus kiegyensúlyozottság, mely csak az igen-igen kivételes, igazi párokat jellemzi. Volt expasija olimpikon kajakos volt, és nem volt olyan magazin, reklám, vagy újság, ahol fel nem bukkant volna díjnyertes, hófehéren vakító milliókat is megérő műmosolya. Ő pedig gyönyörű, modellalkatú nőként jóformán bármit megtehetett, amit csak szeretett volna, hiszen mindenki egyedül csakis az ő kívánságait, óhajait leste. Kivált a mostani pénzsóvár világban ez…Tovább olvasom…
A hajnal első sugarai törik meg a sötét éjszakát. Bár már lassan virrad, a szívemben mégis sötétség van. Döntést kell hoznom. A szívem és az agyam hadban áll egymással. Maradok vagy tovább megyek. Itt él a családom, a barátaim, itt az életem és itt vagy te is. Te, aki arra kérsz, hogy menjek veled a világ másik felére. – Anna, kérlek, gyere velem. Nélküled semmi nem lenne New Yorkban, szeretlek! – hallgattam meg a hangüzenetet, amit nekem hagytál. Ottó és én nyolc éve ismerjük egymást, de csak három éve alkotunk egy párt. Bár szoros barátság alakult ki köztünk, valahogy mindig izzott a levegő, ha egymás közelében voltunk. De soha nem volt megfelelő semmi, vagy ő volt kapcsolatban, vagy én. Mindig volt valami, ami közénk állt, de ezért mindketten hibásak vagyunk, hisz soha nem mertük…Tovább olvasom…
Verőfényes, gyönyörű májusi nap volt. Egész lassan sétálva ballagtam át a téren. Volt még több mint 15 percem a megbeszélt időpontig. Az épület a tér túloldalán volt, tehát nem kellett nagyon sietnem. Közben néztem a siető vagy unottan sétáló embereket. Olyan békés, szerethető volt minden. Odaértem az épület elé, fölnéztem a homlokzatra, ahol nagybetűvel volt kiírva: „Kormányhivatal.” A portás felnézett az újságból, mire átadtam neki a levelet, amit a hivatalból kaptam. – 1. emelet, 108-as szoba. Megköszöntem, és elindultam felfelé a lépcsőn, úgy gondoltam, nem kell lift erre az egy emeletre. Könnyen odataláltam. Már voltak ott egy páran. Biccentettem a fejemmel, majd leültem én is egy üres székre. Egy velem közel egykorú úriember mellé ültem, aki eddig a padlót bámulta. Lassan…Tovább olvasom…