„elmúlás” – novellák címszó szerint

Írta: Mozef Jemer 📅 2026. 04. 09. 11:51 Mesés próza ❤️ 1 👁️ 27

Esőcseppektől duzzadó, sötétkék felhők lepték el az eget. A szél egyre erősebbé vált, érezhető volt, hogy hamarosan támadni fog mindent, ami az útjába kerül.
A nyári puszta eddigi meleg, száraz látképét egyik pillanatról a másikra eltüntette a közeledő vihar. Ahogy az első villámok végigszántották az égboltot, a kis fa riadtan kérdezte a nagyot:
– Most mi fog történni?
Soha nem látott még vihart.
– Mindjárt esik majd az eső az ég felől, és oldalról tombol a szél. Évente néhányszor kell átvészelnünk ilyet, aztán minden úgy lesz, mint azelőtt – válaszolt a nagy fa.
– Fájni fog? – riadt meg a kis fa.
– Ezt egy fa sem tudhatja előre – felelte komoran a nagy.
Ketten álltak a pusztában. A nagy fa terebélyes lombjával, vastag, kérges törzsével, kemény ágaival és sziklaszilárd gyökerével…

Írta: Kimmel Gábor 📅 2026. 04. 07. 09:28 Élet ❤️ 1 👁️ 15

Kissé nyugtalan voltam délután. Nem volt semmi probléma, csak úgy éreztem, hogy el kell indulnom a falu másik felében élő nagymamámhoz. Mielőtt elindultam, egy pillanatra visszafordultam. Apám kissé elmosolyodott és így szólt:

– Menj csak, tudod, hol lakik. Én most nem megyek, és a nyakamba sem veszlek, túl nehéz vagy.

Elindultam. Ahogy otthon tanították, csak az út szélén mentem. Lassan elértem az ötös kilométerkőhöz, de ott már tábla jelzett, a kőnek hűlt helye. Kissé furcsának találtam, de különösebben nem törődtem vele. Tovább sétáltam. Szép idő volt, a madarak énekeltek, és a tavaszi nap sugarai lágyan simogattak. Egyre előrébb jutottam a kissé rossz állapotú falusi kövesúton. Láttam a rétet, ami végig elkísért, és a túloldali erdőt, melynek szélén halott szilfák álltak…

Írta: Buglyó Juliánna 📅 2026. 03. 15. 12:49 Élet ❤️ 2 👁️ 21

Szürke, félhomály töltötte ki a kis szobát, annak ellenére, hogy még alig múlt el délután két óra.
Hosszú, vékony ujjaival körbetekerte a takarót elcsigázott, csupa csont testén, és a fotelbe gubbaszkodott vissza. A pléddel együtt is csak annyi volt, mint egy tizenkét éves gyerek. Elmélázott tekintetével nem is igen látott már semmit a környezetéből, befelé nézett. Bevillantak élete legfontosabb eseményei, közben csakis a gyermekei hiánya fájt neki a legjobban, pedig minden porcikája feladta már a létet.
A boldog gyermekkor után fiait kíváncsiságuk az országhatáron túlra vitte. Néhány érdekes tapasztalat után a munkájuk is odakötötte őket. Gyakran beszélgettek ugyan telefonon, de egyre kevesebbet találkoztak. Eleinte a nyári szabadságukat is egy harmadik országban töltötték. Néhányat…

Írta: Tasi83 📅 2026. 03. 09. 07:34 Élet ❤️ 2 👁️ 9

Két rozzant vén aggastyánember lépegetett a mezőn. Mindkettő kézben sörétes puskát tartott. Úgy tűnt, mintha vadászok volnának, akik valami furcsa, különös túlélőtúrán vagy épp csak oroszlánszafarin vesznek részt. A tagbaszakadtabb, aki valamivel alacsonyabb és mackósabb is volt, mint a nyurgább, angolosabb másik, előre küldte a kis keverék kuvasz kutyát:
– No, Sakál! Keresd, keresd a vadat! – adott egyértelmű parancsot a mackós vénember, és kifejező bajsza alatt el is mosolyodott saját, jól bevált éleselméjűségén.
– Azért ezt mégse kellett volna, Kálmán! – szólt oda csak úgy félvállról, nagy bölcsen a másik nyurga ember, aki úgy festett, mint egy igazi angol, és volt egy eredeti kalapja is, mellyel hasonlított egy igazi kalandhőshöz.
– Majd pont neked fogok magyarázni! – dorgálta meg…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 09. 13:24 Filozófikus próza ❤️ 0 👁️ 32

A reggel nem sietett, csak tudomásul vette magát. A fény megállt az ajtófélfán, mintha mérlegelne. A kávé gőze felszállt, majd eltűnt, ahogy a gondolatok szoktak.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindenkin egy láthatatlan nap. Egy nő megállt a bolt előtt, előbb zsebre tette a kezét, csak utána lépett be. A mozdulat rendet tett benne.
Délután a csend hosszabb lett a mondatoknál. Nem volt mit hozzátenni. A dolgok a helyükön maradtak, még azok is, amelyek hiányoztak.
Este, amikor a nap elengedte magát, nem maradt elszámolnivaló. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 09. 12:07 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 18

Rozsdabarna lombú fák hajladoztak az út mentén, szinte fájt nekik, ahogy az erős szél belekap a koronájukba. Az elvirágzott cserjék elbúcsúztak a leveleiktől is. Vége lett a gyümölcsöt hozó nyárnak és lassacskán már a betakarítási időszak is elmúlt. Varázslatként bújtak elő az ősz újabbnál újabb szépségei. Vadgesztenyéből készült a föveny, a diófa ágain beérett a termés, aszalódott a szőlő a lugason. Még az illat is másabb ilyenkor, mint nyáron. Odébb avart égettek, ide szállt a füstje, elnyomta az édes szőlő illatát.

Már reggel óta esik az eső. Szeretem, ha esik, minden cseppjével együtt. Megnyugtat a halk egymásra koppanása és tudom, hogy szereti a föld is, vágyik rá. Mennyire várhatták már a szomjoltó csapadékot a kiszáradt növények és a szomjazó fák. Az esőcseppek hasonlítanak a…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2026. 02. 06. 16:38 Élet ❤️ 1 👁️ 32

Valamikor a falumban utca hosszat fehérre meszelt tömésházak voltak, a poros útra néző kicsi ablakokkal. A legtöbb ablakban tavasztól őszig, piros vagy fehér muskátli nyílt. Ám volt egy ház, ahol a nyitott ablak mögött reggeltől estig egy szomorú szemű fiatal lány üldögélt. Amikor labdáztunk, szaladgáltunk a poros úton, láttuk Őt, de eszünk ágában sem volt megkérdezni, hogy miért nem jön játszani. Egy alkalommal télen a házuk előtt hógolyóztunk. A szomorú szemű lány akkor is a csukott ablak mögött üldögélt, és sóvárogva nézett bennünket. Az egyik hógolyó célt tévesztve eltalálta az ablakot. Nagyon megijedtünk, mert az ablaküveg csörömpölve hullott a hóra és a lány ölébe. Ő pedig éktelen visításba kezdett. Mi pedig elszaladtunk, de hiába, mert nem maradt következmény nélkül a dolog.
A…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 05. 14:24 Egyéb ❤️ 1 👁️ 27

A reggel nem ígért semmit. A fény lassan végigsétált a falon, megállt egy képnél, mintha emlékezne. A kávé keserű volt, de pontos.
Az utcán az emberek egymás mellett haladtak, nem ütköztek. Egy nő megállt, hogy felvegye a leesett levelet a cipőjéről, majd elengedte. A mozdulat nem maradt nyomtalan.
Délután a csend súlyt kapott. Nem nyomott, inkább megtartott. A gondolatok nem kértek választ.
Este, amikor a nap elfáradt, nem maradt elszámolni való. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.