Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2025. 11. 23. 04:12
Önismereti
❤️ 1
👁️ 30
Ma este végre csend van bennem.
Nem azért, mert minden rendeződött… hanem mert elfáradtam a harcban, és letettem a kardot.
És ahogy letettem, valami különös történt: nem estem össze. Megmaradtam.
Sokáig hittem, hogy az erő azt jelenti, hogy nem török meg.
Ma már tudom: az erő az, amikor megengedem magamnak, hogy összetörjek, és mégis felállok.
Itt állok most, saját árnyékom és saját fényem között.
A hold mögöttem lassan emelkedik, mégsem a hátamat világítja, hanem a mellkasomat.
Nem kívülről ragyog rám — belülről indul.
Minden seb, minden veszteség, minden csend egy darab fény lett bennem.
Nem takarom el már.
Futottam sokáig…
az után, aki nem látott,
az után, ami nem volt az enyém,
az után, amiről azt hittem, boldoggá tesz.
Ma először nem futok.
Nem várok.
Nem…
Tovább olvasom…
Írta:
Nica F. Starling
📅 2026. 02. 03. 15:42
Ironikus
❤️ 2
👁️ 25
Ködös, szürke februári reggelre ébredt a világ. Mári néni, mint minden hétvégén, a böllérrel készült desznyó vágásra. Évek óta együtt dolgoztak, mindketten jól ismerték egymást. A középkorú nő csendesen tett-vett, csinálta az ilyenkor szokásos dolgait. Néha dörmögött valamit, olykor-olykor cifra káromkodások hagyták el száját.
Előkészítette a szúrókést, a vérfogó edényt, szalmát készített be a pörzsöléshez. Közben halkan mormolt valamit.
A távolból a böllér hangja hallatszott. Ismét hangos kiabálás volt hallható.
– Hún a ménykűbe vagy mán, Mári?
Nagyon elege volt ezen a reggelen a böllérnek.
Mári nénit már a böllér első kiabálása is szinte idegbajba hozta, nemhogy mikor meghallotta az ismételt morgós, követelődző hangot.
Mári néni csak halkan dünnyögött, és egy-egy szófoszlányból…
Tovább olvasom…