Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2026. 02. 05. 21:58
Lírai mininovella
❤️ 2
👁️ 19
Az asszony minden hajnalban elindult az erdőbe. Hajlott hátán ott volt a rőzseköteg, karjai vékonyak, de mozdulatai megszokottak voltak, mintha ez a teher tartaná egyben. Nem szólt senkihez, csak lépkedett némán.
A faluban sokan találgatták már: miért gyűjt még mindig rőzsét? A férje meghalt, a fia pedig messzi országba ment.
Egy nap egy idegen vándor szólította meg az út szélén:
– Mondja, miért cipeli maga ezt a sok rőzsét?
Az asszony ránézett, szemében valami fáradt bölcsesség ült.
– Minden ág, amit hazaviszek, egy szó, amit sosem mondtam ki.
A vándor értetlenül állt, de az asszony már továbbindult.
Este, amikor senki sem látta, a kunyhója mögé ment, ahol évtizedek óta rakosgatta a száraz rőzséket. Leült, mint mindig, és kihúzott egy-egy rőzseágat, elnevezve őket…
Tovább olvasom…
Írta:
Gáll Zoltán
📅 2026. 04. 22. 10:24
Lírai mininovella
❤️ 1
👁️ 9
Volt egyszer egy madár, amely nem félt a tűztől. Nem azért, mert erős volt. Nem azért, mert nem érzett fájdalmat. Hanem mert tudta, hogy a lángok nem valaminek a végét jelentik, hanem a kezdetét. A főnix nem úgy születik, mint más. Az ő élete nem egyenes vonal, hanem kör. Egy örök visszatérés önmagához. Egy történet, amely újra és újra hamuvá válik, hogy aztán újra életre keljen.
Volt idő, amikor szárnyai fáradtak voltak. Amikor az ég túl messzinek tűnt, és a világ súlya túl nehéznek. Amikor minden egyes szárnycsapás küzdelem volt, és minden emelkedés mögött ott lapult a zuhanás lehetősége, és egyszer… eljött a pillanat.
A főnix nem menekült. Nem keresett menedéket. Nem tagadta a vég közeledtét. Inkább csendben fészket rakott, nem ágakból, hanem mindabból, ami volt: emlékekből…
Tovább olvasom…