„irodalom” – novellák címszó szerint

← Vissza a novellacímszavakhoz

Találatok: 11

Írta: Gyurkó Mónika 📅 2025. 11. 16. 15:40 Érzelmes ❤️ 3 👁️ 42

A kerítésünk, melynek téglákból kirakott aljzatára léptem, nem volt magas, így könnyedén átleshettem felette. Szerencsére a szandálom is épp elfért a tégla és rozsdaette, öntöttvas rácsok között, így tökéletes hely volt arra, hogy komfortosan lógjak, és kukucskáljak.
Persze, nem céltalanul lógtam a házunkat körülölelő kerítésünk tetején, épp Szabó nénit lestem, hogy mikor jön ki a kertbe egy kis délutáni sziesztára, de akármilyen erősen is hunyorogtam a szembetűnő napfénytől alig láttam valamit. 
Anyáékkal nemrég költöztünk ide ebbe a szép kertes házba, és néhány nappal a beköltözésünk után a szomszéd néni átnyújtott egy könyvet, épp itt, a kerítésen át a két orgonabokor között.
− De csak kölcsönbe − súgta oda nekem, mikor átadta és megcsapta az orrom enyhe édeskés illata, ami a…
Tovább olvasom…

Írta: Láng Attila D. 📅 2025. 12. 20. 20:03 Humor ❤️ 0 👁️ 8

Nagyon jól ismeri a riportalanyt évtizedek óta, természetesen tegeződik is vele, és tud róla mindent. El is mondja.

– Most pedig, kedves nézőink, József Attilával fogok beszélgetni. Atesz – úgy gondolom, szólíthatlak így, hiszen a nézők előtt nem titok, hogy sok-sok éve ismerjük egymást –, te egyszer, ha jól emlékszem, a rakodópart alsó kövén ültél, nézted, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottad, sorsodba merülten, mint fecseg a felszín, hallgat a mély. Mintha szívedből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna?

– Igen.

– Egyszer azt mondtad, te úgy vagy, hogy már százezer éve nézed, amit meglátsz hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit százezer ős szemlélget veled. Látod, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt…
Tovább olvasom…

Írta: Krivák-Móricz Ilona 📅 2025. 12. 21. 19:54 Egyéb ❤️ 1 👁️ 15

Itt az ünnep, és én a Karácsonnyal kapcsolatos írásaimat osztottam meg, ahol írok, és ahová meghívtak még a mai nap is. Mint Fiáng Lüciká, aki maga is ír, és saját oldala/csoportja van, meghívott, hogy mivel olvasta az írásomat, megköszönné, ha nála is megjelennék a jelzett írásokkal.

Természetesen boldogan tettem eleget a kérésnek, hisz ez hatalmas megtiszteltetés. Majd miután megjelent két írásom, egy novella és egy mese, kaptam egy kritikát.

Nagy örömmel és boldogsággal osztom meg veletek! Íme az eredeti angol szöveg:

Ibrahim Malik
Adminisztrátor

Dr. Krivák-Móricz Judit Ilona,

Your words are a balm to the soul, a gentle reminder of the power of hope and faith in the face of adversity. Your prayer to the angel of God is a poignant expression of the human desire for…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 17. 03:59 Romantikus ❤️ 1 👁️ 11

Az az átkozott okostelefon állandóan csöngött. Mintha egy egész örökkévalóságig csöngött volna, ahol az idő már nem is létezik. Úgy érezte, szinte azonnal kiadósan megfájdul a feje, ha nem vehet be legalább két-három aszpirint egy kis üdítővel. Kissé hevesen, agresszívan masszírozni kezdte halántékát, majd fejét, és mintha viszketésnek indult volna makulátlan fejbőre is, amin most szigorú kontyot viselt.

– Igen… köszönöm, hogy visszahívott, sokat jelent… hát nézze… sajnos pillanatnyilag totálisan be vagyok táblázva, de talán az ebédszünetem szabad, ha az megfelel Önnek…? Az nagyszerű, akkor majd ott találkozunk fél tizenkettő magasságában… én is várom már… visszhall… –

Sokszor ténylegesen úgy érezte, mikor legalábbis telefonon beszélt valakivel, hogy valósággal azonnal maga elé…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 03. 07:30 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 12

Először arra gondolt, hogy tesz az egész világra. Ugyan már! Ki a fenét érdekel, hogy elégtelenre sikeredett a dolgozata, ráadásul éppen szófajtanból? Már sokszor figyelmeztette az illetékes docensasszony, hogy jobb lesz vigyáznia magára, mert ha így folytatja – tetszik, nem tetszik –, meg fogja buktatni, és akkor majd nézhet, mert mondattanra se mehet.
– Sándor, legyen olyan jó, és adja le ezt a magyar szakot! Lássa be, kérem, hogy az Ön értelmi képességei meghaladják ennek a szaknak az elvárt követelményeit. Arról meg nem is beszélve, hogy az Ön személyisége demoralizálja azon kiváló hallgatóinkat, akiknek az intelligenciahányadosa jóval meghaladja az Ön teljesítményét. – Nem lehetett pontosan tudni, hogy vajon a pápaszemes, kék, gülüszemű boszorka egyszerűen csak nyíltan megalázza és…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 04. 07:24 Romantikus ❤️ 1 👁️ 7

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A férfi beszállt egy taxiba. Általában legalább háromszor-négyszer is átgondolta, mielőtt megtett volna bármit is; kezdve a nyakkendő megkötésén át egészen a havi számlák befizetéséig. Számára minden esetben a legfontosabb szempont a kíméletlen takarékoskodás volt. Elvégre nem is lehetett hibáztatni egy olyan világban, amely alapvetően az anyagi érdekeknek rendeli alá az egyéni személyiség létszükségleteit. A vezető kissé marcona, barátságtalan szőrmók volt. Talán előző életében bokszoló vagy éppen kidobó ember lehetett egy felkapottabb kaszinóban vagy luxusszórakozóhelyen. Talán, ha Hollywoodban lennének, egy producer még fel is figyelne őstehetségére. Nagy medvemancs kezével az anyósülésre mutatott, de a férfi szigorúan ragaszkodott hozzá, hogy inkább a hátsó ülésre üljön. – Hátul jobb…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 17. 07:32 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 7

Életében egyetlen nőt szeretett. Egyetlen kristálytiszta, igaz szerelem volt az életében, mintha a mindenki számára elérhető és megérdemelt boldogság egyszer csak kopogtatott volna az ő ajtaján is, és neki csupán annyi lett volna a dolga, hogy megnyissa a szívét annak, aki igazán megérdemli.
A legtöbb hozzátartozója és ismerőse persze egyből azt javasolta, hogy ha az illető nővel őszintén szeretik egymást, akkor adjanak maguknak pár hónapot, mielőtt valóban sorsukat gyökeresen meghatározó, életszóló döntést mernének hozni, ám a férfi mintha megérezte volna titkosan, lappangón, hogy már nincs sok ideje.
Rendkívül nehézkesen ismerkedtek össze feleségével. Mindketten bölcsész egyetemisták voltak, és jövendőbeli feleségének már így is volt három diplomája. A pszichológiai és szociológiai…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 25. 03:49 Romantikus ❤️ 1 👁️ 14

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A fiatalember fásultan bámulta a televízió képernyőjét.
Hónapok óta semmi sem érdekelte, kikapcsolta a készüléket, és kibotorkált az erkélyre csak úgy megnézni a térpanorámának becézett főváros részletét. A jellegzetes Duna mintha szándékosan ketté akarta volna szelni a Margit-szigetet, akár az érett dinnyehéjat.
„Jellemző!” – gondolta.
Már a Margit-szigetre sem mehet az ember csak úgy a kedvére sétálni, vagy épp bámészkodni, hiszen hemzseg az alkalmi sport- és fitneszmániások gyülekezetétől. Aztán olyan újdonsült, főként sztáranyukákkal volt tele, akik előszeretettel szenvedtek megfelelési és bizonyítási kényszerekben. Elvégre hogy nézett volna ki, ha egy kétgyerekes bombázó anyuka nem fér bele a nyár kezdetén a vadiúj bikinijébe, mely előnyösen megmutatja hasizmát és egzotikus…
Tovább olvasom…