„józanság” – novellák címszó szerint

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 21. 13:38 Egyéb ❤️ 2 👁️ 14

​A kísértés ott volt az éjjeliszekrényen. Csak egy mozdulat, és máris látta volna a világ híreit, a lájkokat, az üzeneteket. De a szomszéd szobából hallatszott a gyermeke ébredező szöszmötölése.
​Az apa megállt a Csend Stratégia küszöbén. „A magyarázat börtön” – visszhangzott benne. Nem magyarázta meg magának, miért „kellene” megnéznie a munkáját azonnal. Egyszerűen ott hagyta a telefont. Odament a gyermeke ágyához, leült a szélére, és csak figyelte, ahogy a kicsi kinyitja a szemét.
​– Jó reggelt, apa! – mondta a kisfiú, és olyan mosollyal nézett rá, amit semmilyen digitális elismerés nem tudott volna pótolni.
Abban a pillanatban az apa megértette: ha a telefont választja, ezt a tisztaságot adta volna el. A „józanság” melege járta át. Aznap nem ő vezette a technológiát, hanem a…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 19. 17:23 Egyéb ❤️ 1 👁️ 16

A szoba homályában csak az éjszakai lámpa szűrt fénye világított. Az anya keze reflexszerűen a zsebe felé nyúlt, kereste az ismerős rezgést, a kapcsolódást a „világhoz”. De aztán ránézett a kislányára, aki éppen egy mesekönyvet lapozott, és várta az esti közös utazást.
Az anya megállt. Eszébe jutott a Csend Stratégiája: „A dicsőség nem a távolban van, hanem a Jelenlét minőségében.” Elengedte a zsebe szélét, és mélyet lélegzett. A „vérző szív” – az a nyugtalanság, hogy lemarad valamiről a közösségi médiában – hirtelen elpárolgott.
– Mesélj, anya! – mondta a kislány.
És az anya mesélt. A telefonjáról helyett a szívéből. Abban a fél órában létezett internet, léteztek határidők, csak két lélek, akik egymás fényében melegedtek. Rájött, hogy minden alkalommal, amikor a telefont választja…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 16. 12:21 Egyéb ❤️ 3 👁️ 16

A képernyő üresen villogott. A kurzor türelmetlenül várt a válaszra, amelyben pontról pontra megmagyarázta volna, miért nincs igazuk azoknak, akik félreismerték őt. A szíve lüktetett a keserűségtől, a „vérző szív” állapotában volt.
Aztán eszébe jutott az esti áldás: „A Te bölcsességed által, Uram, mennyei kapuk nyílnak...” Megállt. Miért akarná kinyitni a viták kapuját, amikor Isten már megnyitotta előtte a Mennyei Kaput? Érezte a „jobb kezében” azt a finom remegést, ami akkor jelentkezik, amikor az ember elengedi az egója görcsös szorítását. Törölte a fogalmazványt. Magyarázkodott többé.
Ahogy kikapcsolta a lámpát, az esti óra sötétsége nem félelmetes volt, hanem gyógyító. Rájött, hogy a józanság ott kezdődik, ahol a mások véleménye véget ér. A dicsőség nem a nyilvános elismerésben…