A kertet holdfény borította. A levelek ezüstösen csillantak, a virágok illata lassan betöltötte a hűvös levegőt. A hintaszék halkan mozdult alattam, a kezemben ott pihent az arany lámpás. A fém melegen simult a tenyerembe. A lámpa keskeny nyílásánál halvány kék fény derengett, akár egy apró csillag. Körülöttem csend volt, csak néha rezzent meg egy levél, vagy suhant át a kerten egy lágy szellő. A lámpásra néztem, aztán fel az égre. A csillagok tisztán ragyogtak. A kívánságom egyszerű volt. Azt kértem, hogy a bennem születő történetek találják meg azokat, akikhez tartoznak. Hogy egy gyermek mosolyogva hallgasson egy esti mesémet. Hogy egy fáradt lélek egy sorban megpihenjen. Hogy az alkotás öröme sokáig velem maradjon. A lámpás fénye egy pillanatra erősebben felizzott, aztán lágyan…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
John Johanson pont ma ötvenöt éves. Az Ausztrál A1-es autópályán halad már több mint második órája nagy értékű luxus terepjárójával. A legközelebbi lakott település vagy benzinkút is kétszáz mérföldre van. Amióta elindult, még egyetlen élő emberrel vagy bármi mással sem találkozott. Most viszont egy tinilány majdnem meztelenül, egyetlen falatnyi neon narancssárga bikiniben, egyik kezében egy zöld napernyővel, míg a másikban egy dobozos Coca Colával, alkarján egy törölközővel egy meglehetősen vékony talpú strandpapucsban sétált az Ausztrál sivatag kellős közepén. Odakint a levegő negyvennyolc egész nyolc tized fok, az aszfalton hatvan Celsiust is meghaladja. John Jonason kibiztosította a puskáját, majd a keze ügyébe helyezve lassan fékezni kezdett és elhaladva a lány mellett, attól jó tíz…Tovább olvasom…
– Parancsoljon, Uram, miben segíthetek? – Egy órát szeretnék. – ÓÓÓ… Nagyon sajnálom!… Épp tegnap fogyott el… A legközkedveltebb termékünk. Ajánlhatok valami mást helyette? – Nem. Köszönöm! Én egy órát szeretnék… – …Hmmm… vigyen két felet helyette…. – Ajándékba lenne…! – Hmmmmmmm…… Nem szoktam ilyet csinálni, de ha ajándék…. akkor talán tudok segíteni… tudja a „pult alól”…. íme… 45 perc!!! Na, mit szól?… Ritkaság!!! – Hátööö… Jó!… legyen!!! – Ez az! Máris csomagolom… így, kész is van…. – Köszönöm! – Minden jót! Hasznos időköltést!Tovább olvasom…
gyermekkora óta, ezerszer elképzelte álmaiban… Örökké valóságnak tűnt minden pillanat, amíg szemlélte a tökéletes szerkezetet. Egyszer csak megszólalt egy kissé gépies hang: – Gratulálok! Teljesített minden próbát! Kérem, nyomja meg a gombot! Beszéljen a mikrofonba! Várom a Kívánságát! Hősünk kissé remegő kézzel nyomta meg a gombot. Megreszelte hangszálait és kissé félszegen szólalt meg: – Mehetnék még egy kört?!Tovább olvasom…
Egy nyüzsgő szoba sarkában egy bőrönd vár, fedelét álmok díszítik, nem ruhákkal teli, hanem távoli csillagok csillogásával. Egy csipetnyi fényes csillag, az anyag hálójába ragadva, szemet vonzák, gondolatban már a kibontakozó kalandok suttogását hallod. Talán a nevetés és ragyogó égbolt maradványai teszik vonzóvá, mert érzed szövetében emlékek, történet szorosan belefonva a varrásokban élnek. A fogantyú úgy csillog, mint egy ígéret, készen arra, hogy felemeljék, ismeretlen utazásokra, ahol napfelkelték festik a horizontot, és a gondolatok felhőkként sodródnak, puhán és zavartalanul. Elképzelem, ahogy az ujjaimat átcsúsztatom a csillogáson, leporolom a régi meséket, régen beleszőtt történeteket. A szív térképén olyan helyekre vezetne, ahol a varázslat még lélegzik. Ó, csillagporral teli…Tovább olvasom…
Válladra hajtottam a fejem, s így kémleltem az eget. Ma éjjelre csillaghullást ígértek. Vágytam meglátni a hirtelen felbukkanó fényeket, ahogy íveket rajzolnak a feketeségbe. Azt tartják, ilyenkor lehet kívánni, és beteljesül. Csendesen hallgattad, ahogy sorolom, amiket szeretnék. Te csak egyet mondtál: velem lenni. Elérzékenyültem. Átöleltelek, s csókkal pecsételtem meg a kívánságod. Békés boldogságban ültünk ott, egy pokrócba burkolózva. Bár meleg volt még mindig, de a szúnyogok hada ellen próbáltunk védekezni. A szemem sarkából láttam, ahogy az egyik csillag hosszú ívben hullik alá, s azonnal kívántam: téged és még rengeteg meghitt csillaghullást velem. Tíz év elteltével itt ülök veled újra... boldogan.Tovább olvasom…
Megint egy este… a gyertya fényét figyelve, szorítom a könyvem, gondolkodva, a holdat nézve. Szépek a betűk, hideg van, a szemem lassan fárad. – Mondd, mit akarsz tőlem, könyv? Mi az, amiért viszed a szívem minden este, örökké, örökre? – Olvass el engem – szólt a könyv, lapjait széttárva, a szélfúvás közepette. A kislány felemelte, remegve. – Mikor az első gyerek elnevette magát a földön, nevetése ezer darabra tört. Ebből lettek a tündérek. – Tündérek nem is léteznek… hazudsz. Hiába. Kezemben tartalak, olvaslak. Kezeimből nem szabadulhatsz, nekem nem hazudhatsz! – Míg nem olvastál el, felettem nem rendelkezel. Olvass el, és meglátod… ma este megtudod, mi a kívánságod. Mert ha elolvasol, a kívánságod reggel teljesül.Tovább olvasom…
Tél volt, hideg volt és este. A sötétség volt mindenütt karácsony este. A Hókirálynő olvasta a könyvét, egy kis gyerekre gondolt, mint minden este. – Feküdj le végre, kislányom, a ma este ugyanolyan, mint a többi, csak álom. – A Hókirálynő… anyu, mindig vele álmodom karácsonykor. Nem alszom. – A Hókirálynő nem bánt, lányom. Télen este jön, mikor esik. Kívánságod valóra válik. – Mit kívánsz ma este, szenteste? Álmodsz, s álmod teljesül reggelre. – Azt kívánom, ha alszom, teljesüljön az álmom. Hókirálynő szeretnék lenni, hogy másoknak tudjak segíteni. Az éjszaka hideg volt, s a kislány elaludt szakadó hóesés közepette az ágyban. Jött a reggel, s a kislány felkelt: – Hol vagyok most? Mi ez a hideg, mely bőröm fagyasztja meg? Hókirálynő vagyok karácsony reggel… hol vagyok?…Tovább olvasom…