Az utolsó kívánság

John Johanson pont ma ötvenöt éves. Az Ausztrál A1-es autópályán halad már több mint második órája nagy értékű luxus terepjárójával. A legközelebbi lakott település vagy benzinkút is kétszáz mérföldre van. Amióta elindult, még egyetlen élő emberrel vagy bármi mással sem találkozott. Most viszont egy tinilány majdnem meztelenül, egyetlen falatnyi neon narancssárga bikiniben, egyik kezében egy zöld napernyővel, míg a másikban egy dobozos Coca Colával, alkarján egy törölközővel egy meglehetősen vékony talpú strandpapucsban sétált az Ausztrál sivatag kellős közepén. Odakint a levegő negyvennyolc egész nyolc tized fok, az aszfalton hatvan Celsiust is meghaladja. John Jonason kibiztosította a puskáját, majd a keze ügyébe helyezve lassan fékezni kezdett és elhaladva a lány mellett, attól jó tíz méterre megállt. Puskával a kézben szállt ki és kiabált oda.
– Minden rendben kisasszony?
– Ennyire félelmetes vagyok?
– Mindenesetre szokatlan és igen fura.
A lány felemelte a kezében lévő dobozos Coca Colát, mely kívülről szemmel láthatóan deres volt, és egy hajtásra kiitta, majd az alumínium dobozt egyszerűen eldobta.
– A Cola buktatott le?
Kérdezte a lány kacérkodva. John Johanson helyeslően bólintott, miközben kibiztosította a puskáját.
– Harminc mérföldnyire ellátni, és egy teremtett lélek sincs az út egyik oldalán se. Rekordmeleg van, és ez meg itt a sivatag. Az a Cola meg szemmel láthatóan jéghideg volt.
– Igaz, viszont én hidegen szeretem. Gondoltam, ebben a formában jobban szót értünk egymással.
Mosolyodott el a lány. John leeresztette a fegyvert és bebiztosította.
– Hát akkor vége…
– Ti emberek mindig akkor vagytok a legbölcsebbek, mikor már nincs tovább. Mikor vége a dalnak. Egyáltalán tudod, ki vagyok?
– Vagy a halál angyala, vagy maga a halál!
A lány elkacagta magát, majd a testére mutatott.
– Tényleg ennyire félelmetesnek nézek ki? Nézd, még napernyőm is van, meg törölközőm.
– A legközelebbi szabad víz négyezer kilométerre van, és az is telis-tele krokodilokkal. Te nem vagy ember, egy fiatal lány bikiniben meg végképpen nem.
– Jó rendben, tényleg lebuktam. Amúgy az utóbbi.
– Utóbbi mi?
– Az utóbbi. Én a halál vagyok és érted jöttem. Persze lehetne drámai és félelmetes is, de az már annyira unalmas. Na mi van? Nem is próbálsz védekezni? Fenyegetőzni? Hiszen nálad a puska!
– Értelmetlen. Ha itt az idő, akkor vége és kész. Ezzel csak magamnak és neked nehezíteném meg.
– Igaz. Szép életed volt, és gazdag emberként halsz meg. Ám de fel is dobhatjuk egy kicsit a dolgot. A legközelebbi autó csak holnapután érkezik errefelé, és csak akkor fognak megtalálni téged, vagyis a holtested. Na mit szólsz hozzá? Csak hogy ne legyen annyira uncsi. Mondjuk teljesítem egy kívánságodat bárhol a világban. Vagy itt mindet! De csak egyetlen napig. Legyen az bármi! Akármi!
– Kezdelek nem érteni.
– Na, melyiket választod?
– Kívánhatok bármit?
– Bármit és következmények nélkül. Akármit. Akár ezt a fiatal testet is itt. Nincs limited!
– Bármit? Következmények nélkül? Akármit? De neked ez miért jó? Hiszen tényleg bármit kérhetek, akkor azt is kérhetem, hogy ne haljak meg.
– Valóban akármit kérhetsz. Azt is, hogy ne halj meg. De ne feledd, csak egyetlen napig érvényes. Amúgy meg van, aki bélyeget gyűjt, van, aki lepkéket, van, aki pénzt. Én kívánságokat gyűjtök. Őszinte, korlátok nélküli kívánságokat. Úgyhogy ne fogd vissza magadat. Élj a lehetőségeddel. Bármit kérhetsz, nincsenek se erkölcsi korlátok, nincsenek törvények, se határ, se semmi, amit ne kaphatnál meg.
John Johanson kaján mosollyal nézett a majdnem mezítelen lány szemeibe.
– Rendben, akkor legyen. Legyen az első verzió a két lehetőség közül. Megvan a konkrét kívánságom. Legyek újra huszonöt éves egyetlen napra! A saját otthonomban, a saját családommal szeretnék egyetlen napot eltölteni, ám de harminc évvel korábban.
Még be sem fejezte a mondatot, mikor az már teljesült is. A nap éppen akkor kelt fel Sydney egyik külvárosi, kissé lepukkant házában, és John a fiatal felesége mellett ébredt. Energikusan, frissen és fiatalon. Szerelmesen nézett valamikori fiatal feleségére, és mostanra már számára szokatlan gerjedelemmel bújt hozzá. Egy óra múlva együtt tusoltak le, majd reggelit készített nejének és a két óvodás gyermekének.
– Mi van veled, John? Mi ez a szokatlan figyelem? Történt valami?
– Szeretlek. Ma nem megyek dolgozni, és a gyerekeket se visszük oviba.
– John! De így elveszted a munkahelyed.
– Nincs szükségem rá. Lesz saját cégem és…
– Te miről beszélsz?! Hiszen egy rozoga furgonnal járunk, ami öregebb, mint te és én együtt.
– Ne aggódj, Agatha. Ma te és a gyerekek vagytok a fontosak. A fiam és a kislányom. Lesz egy cégem, és nem lesznek anyagi gondjaink. Viszont időm, na látod, az nincs több.
Egy csodálatos napot töltöttek együtt. A gyermekek egész nap az apjukon lógtak, és este egy szemvillanás alatt elaludtak. Este megint együtt tusoltak le, majd hajnalig egymásba gabalyodva élvezték a házaséletet. A látóhatáron az égbolt kezdett itt-ott világosodni, mikor elaludtak. Még hallotta felesége hangját, amikor az szerelmesen belebújt testébe, ahogyan a fülébe suttogta, meg tudná szokni ezt az új Johnt. Akár minden nap. Ez volt az utolsó, amit hallott. Mikor felkelt a nap, és letelt a huszonnégy óra, az egy teljes nap, újra a sivatagban találta magát. A fiatal lányról eltűnt a falatnyi bikini és a strandpapucs is! Helyette egy rendőr egyenruhájában feszített előtte, mögötte egy járőrkocsi állt.
– Ez volt a legérdekesebb kívánság már vagy kétezer éve. Igazi gyöngyszem lesz a gyűjteményembe.
Nyújtott át a lány egy százötven dolláros büntetésről szóló csekket.
– Köszönöm, hogy visszamehettem. Ez meg mi?
– Ez egy büntetés, mert két napja lejárt a jogosítványod. Újítsd meg, és ezt a csekket két héten belül fizesd be.
Majd, mint aki jól végezte dolgát, becsukta a jegyzetfüzetét és elindult a járőrkocsija felé.
– Ezt nem értem. De hát azt mondtad, meghalok!
– Igen, így volt. Az előző te, az az elvált, kétgyermekes apuka valóban rajta volt a listámon. Ám de a jelenlegi te, az öt gyermekes apuka, aki hétszeres nagypapa, na az nincs.
– Köszönöm.
– Ne nekem köszönd, hisz ez a te életed, a te sorsod. Én köszönöm neked ezt a különleges kívánságot, ami valóban az egyik kedvencem lett. Nem hatalmat, pénzt, szexet és drogot kívántál, hanem valami különlegeset. Valami olyat, ami megváltoztatta az egész sorsodat. Most pedig menj! Mert ha jól láttam, esküvőre vagy hivatalos, és a menyasszonyt ti viszitek.
John megfordult, és a luxusterepjáró helyett egy családi kisbusz állt ott. Amiben felesége, legfiatalabb lánya ült, akinek az esküvőjére igyekeztek éppen. Neje még mindig szép volt, bár már kicsit látszott rajta az idő vasfoga. Ugyan megbüntették Johnt, mégis mosolyogva fogadta őt. Még nem indultak el, a rendőrautó sziluettje lassan eltűnt a távolban, és a helyén csak a forrón remegő levegő maradt. John sorsa megváltozott, immáron rajta múlik, él-e, élni fog-e valóban.