Kesznyéten átlagos kis falu az Alföld északi peremén. Nincsenek híres műemlékei, turisták nem látogatják, egyszer mégis a figyelem központjába került. Balogh Mihály hajnalban ébredt. Nagyot nyújtózott, beletúrt ritkuló, fehér hajába. Megdörzsölte egyhetes borostáját, ami úgy hallatszott, mintha valaki súrolókefével sikált volna egy deszkát. – Gyakrabban elő kellene venni a borotvát – gondolta. – De mióta az asszony itt hagyott, minek? Kinek? Reggeli után feltette kalapját, ráakasztott két szatyrot a bicikli kormányára, s elindult. Idén már hetvenharmadszor látta a tavaszt. Egykor hatalmas gépeket tervezett, mára csak kis gyümölcsösével törődött. Lányai távol éltek, úgy gondozta, becézte a tíz gyümölcsfát, mint hajdan a gyerekeit. De ahogy kergették egymást az évek, mindjobban…Tovább olvasom…
Egy kalauz szakmája egyszerre nehéz és viszontagságos. Ugyanakkor van benne valami, ami összetettség is, mely az adott kalauzt arra kényszeríti, hogy jól megértesse magát az emberekkel. Nyilvánvalóan első látásra minden a szimpatikussággal hozható összefüggésbe. Elvégre a többség mégiscsak közvetlenebbül és minden bizonnyal kedvesebben áll hozzá olyasféle emberhez, aki első pillantásra nyugodt magabiztosságot és tökéletes toleranciát, empátiát közvetít, mintsem egy olyasvalaki, aki folyamatosan zsörtölődik, gorombáskodik és egyebek! A középkorúság átkával viselős, mosolygós, közvetlen, nagydarab férfi volt ez a kalauz. Az ember azonnal azt gondolhatta, szeretheti a hasát, hiszen a férfi szívéhez minden esetben a gyomrán át vezet az út. A hétfői reggeleket különben is szinte – kivétel…Tovább olvasom…
Roland tanár úr mindig is pedáns, precíz volt, ha a színvonalas, tehát minőségi oktatási-nevelési gyakorlat szóba került. Mindig igyekezett frissen borotvált arccal, megnyiratkozva megjelenni, s farmerját egy zakóval dobta fel, mely egyszerre kölcsönzött számára laza eleganciát és ugyanakkor közvetlen megközelíthetőséget is. Mégis a neves, állami iskolában – ahol nyolc éven át sikerrel tartotta meg egészen egyedi, különleges óráit, és felnőttoktatásokat is vállalt – szinte azonnal észlelni lehetett, hogy a lázadás nemcsak hogy tartós lesz a diákok részéről, de a szabadgondolkodást is tiltani, majd később – főként a konzervatív, meglehetősen vaskalapos igazgató miatt – üldözni fogják. Történt mindez azon az augusztus végi napon, amikor a legtöbb pedagógusnak mintegy kötelező…Tovább olvasom…
Viola évek óta boldog kapcsolatban élt, legalábbis ezt érezte. A huszas évei vége felé menyasszony lett. Elkezdték a vőlegényével, Mártonnal szervezni az esküvőt. A vendéglista, ülésrend, díszek, dekorációk, szülőköszöntők, ruha, cipő, kiegészítők kiválasztása nagy fejtörést okozott neki. Anyukája, leendő anyósa, két leendő sógórnője nem segített gördülékenyen a nagy esemény megszervezésében. Marci anyukája, Adrienn a saját elképzeléseit szerette volna érvényesíteni, amely az ő szerény, polgári esküvőjéről elmaradt. Marci nővérei abban nehezítették a készülődést, hogy Emma ragaszkodott hozzá, menjen férjhez Viola is abban, amiben ő, mert így nem kell költeni a ruhára. Lilla szinte mindenen akadékoskodott: ez nem tetszik neki, amellé a személy mellé nem akar ülni. Viola anyukája, Hajni…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Ez, amit most elmesélek, az Egyetemen kezdődött, a kétezres évek első felében, amikor mindannyian, de tényleg mindannyian, egytől-egyig arra voltunk kíváncsiak, hogy kik vagyunk, és hogy mit akarunk. Éppen kiléptünk az Egyetem épületéből az utcára, vagyis még nem léptünk ki, még bent kóvályogtunk az előcsarnokban, szenvedélyes beszélgetésekbe elegyedve, mely az avatatlanok szemében valóságos vitatkozással ért fel, amikor – éppen kiléptünk az utcára, azzal a megismételhetetlen könnyedséggel, azzal a ruganyos, lebegő tánclépéssel, ami a huszonévesek sajátja, egyébként nem is léptünk ki. Ezen az estén történt, hogy egy észrevétlen pillanatban mellénk lépett Cipi levakarhatatlanul, mint a lekvár, ránk tapadt. Úgy kezdett csorogni utánunk az utcán, mint a sűrűre főtt, ragacsos…Tovább olvasom…
Leonardo úgy lépett be Bonnie házába, mintha semmi sem változott volna. A levegő, bár tele volt feszültséggel, valahogy mégis otthonos volt. Bonnie szíve még mindig ugyanúgy hevesen dobogott, mint akkor, amikor először találkoztak. Az idő azonban más lett, és most mindketten tudták, hogy nem mindent hozhatnak vissza a múltból. Leonardo egy pillanatra elnémult, majd végre megszólalt: – Szia, Bonnie! – Szia, Leonardo! Gyorsan eljöttél. – Miért nem írtál nekem? – kérdezte, és hangjában ott volt a fájdalom, amit sok-sok éven át elnyomott. Továbbiak felfedezése Ajándékkosarak Bonnie úgy érezte, hogy a kérdés súlya alatt egyszerre minden nehéz érzés feltört. Továbbiak felfedezése Ajándékkosarak – Nem tudtam, mit mondjak… – válaszolta halkan, miközben a férfi szemébe nézett. – Egyedül…Tovább olvasom…