„megélhetés” – novellák címszó szerint

← Vissza a novellacímszavakhoz

Találatok: 5

Írta: Tasi83 📅 2026. 04. 20. 05:19 Családi dráma ❤️ 1 👁️ 9

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Apám szerette kioktatni maga körül a gyanútlan, kíváncsiskodó embereket. Mindezt gyilkos-cinikus, irónizáló hangnem cselekedete. Szerinte ugyanis tisztességes bérekre lenne szükség, tisztességes óradíjazás fejében, és hogy az embereknek még ne kelljen plusz egy-két másodállást bevállalniuk, csakhogy jelképesen is döcögjön a megélhetés már egyébként is rozsdásan nyikorgó szekere.
Csupán anyám igyekszik minden villámhárítós eszközzel hatást gyakorolni apám atombomba-indulataira, és lecsendesíteni az indulatait, átmeneti értelmetlenségig felidegesített hangulatát. Közelebbről ez úgy néz ki, hogy anyám közösen megpróbálja előbb férjét megvigasztalni pusztán azáltal, hogy mindent ráhagy, az összes kimondott alapigazságával együtt, míg engem bizalmasan félrehív egy félreeső helyre és a…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 04. 16. 06:28 Igaz történet ❤️ 2 👁️ 9

Az igazság persze az volt, hogy szándékosan el akart költözni már szüleitől. Egyrészt végre meg akart állni a saját lábán, mint el nem hanyagolható szempont. Másrészt viszont egy ideje már terhessé vált számára, hogy minden családtagja egy rakáson éldegél, és már kiskorában sem lehetett önálló gyerekszobája, vagy – legalábbis – egy aprócska kuckó, ahová biztonsággal, magányra vágyva kicsit visszahúzódhatott volna a rémisztő külvilág bántalmai és zajai elől.
A fővárosban különösen egy komplett albérlet – már ha egyéb költségeket nem számítunk – így is több mint háromszázötvenezret kóstált, amit így is, úgy is muszáj volt az embernek kifizetnie, különben a főbérlő villámgyorsan ajtót mutatott neki.
Karcsi talpraesett volt szinte világéletében, és miután érettségi után – mindenki…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 14. 03:06 Családi dráma ❤️ 1 👁️ 16

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Apám szerette kioktatni maga körül a gyanútlan, kíváncsiskodó embereket. Mindezt gyilkos-cinikus, irónizáló hangnemben cselekedte. Szerinte ugyanis tisztességes bérekre lenne szükség, tisztességes óradíjazás fejében, és hogy az embereknek még ne kelljen plusz egy-két másodállást bevállalniuk, csakhogy jelképesen is döcögjön a megélhetés már egyébként is rozsdásan nyikorgó szekere.
Csupán anyám igyekszik minden villámhárítós eszközzel hatást gyakorolni apám atombomba-indulataira, és lecsendesíteni az indulatait, átmeneti értelmetlenségig felidegesített hangulatát. Közelebbről ez úgy néz ki, hogy anyám közösen megpróbálja előbb férjét megvigasztalni pusztán azáltal, hogy mindent ráhagy, az összes kimondott alapigazságával együtt, míg engem bizalmasan félrehív egy félreeső helyre és a…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 07. 07:05 Romantikus ❤️ 1 👁️ 8

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egy albérleti lakás a mostani húzós, méregdrága időkben – hát bizony –, korántsem egyszerű megoldás. De hát, ha nagyon szorít a szükség, az embernek azért nem árt, ha megpróbál lehetséges módokon alkalmazkodni egy kicsit.
Elemér afféle középosztálybeli, értelmiségi szabadúszó ember, akit már most így közel a negyvenhez – mondhatni –, bizony rútul és kellőképp mostohán megtaposott, ledarált az élet, hogy aztán sokszor az önsajnálat mocsarában fetrengve unos-untalan feltegye magának a megválaszolhatatlannak tetsző kérdést, nevezetesen: hogy jutott egy egyetemi diploma és számos szakvégzettség – közöttük pl. targoncavezetői engedéllyel – egy ember odáig, hogy a legalantasabb munkákat vállalja el, ami csak létezik ezen a földtekén, egyedül csupán azért, hogy mindennapi megélhetését…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 15. 03:51 Élet ❤️ 1 👁️ 7

A Fehér ló utcánál szállt le a százharminckilences éjszakai járatról. Nagyon vacogtató hideg, télies, kopottas, mocskosszürke éjszaka volt, már éppen hajnalodott; abban az időben volt ebben a pillanatban, mikor a legtöbb ember többségében mély, nyugtató álomba merül. Az elsuhanó gyárak kéményét vastag, vattapamacsszerű hóréteg fedte; mint sikátori fények, halált suttogtak a kihalt utcasarkok…

A férfi valamivel feljebb hajtotta vastagított télikabátját, és bár arrogáns büszkeségből soha nem vett kalapot vagy egyéb fejfedőt – mert nem hagyhatta, hogy kora reggel belőtt és kikészített frizurája lelapuljon –, a fogvacogtató, farkasordító hideg körülményei miatt most mégiscsak engedett felesége féltő gondoskodásának; hanyag módon egy télies, kucsmaszerű sapkát csomagolt váltáskája mélyére…
Tovább olvasom…