16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Mik azok a dolgok az ember életében, amelyek sötét, hatalmas hullámokká tudnak tornyosulni? Minden ember életében más-más: rossz házasság, munkahely, reménytelenség, céltalanság, vagy talán a magány. Az utóbbi miatt negyvenen túl már kezdhetünk aggódni. Keressük az okokat, először másokban, majd önmagunkban. Elveszítjük a kontrollt, és döntünk. Nincs miért tovább élni. Éva is így döntött. Évát még gyerekkoromból ismerem. Tehetős családban nőtt fel, orvos apuka, jogtanácsos anyuka, egy szem gyermekeként. Természetesen a neveltetése is különleges volt, nem olyan, mint egy átlag munkásgyereké, pedig igyekezett átlagos maradni, de nem hagyták! Csakis az orvosi- vagy a jogi pálya jöhetett szóba. Éva vágya mindig az volt, hogy légi utaskísérő legyen, álom is maradt mindörökre, csak nekem mondta…Tovább olvasom…
Anikó A bérház ablakán kinézve láttam, amint a szomszéd Zsóka mama kilép a boltból. A bal kezében egy reklámszatyor, a másikkal pedig húzza a bevásárlókocsiját. Ő utánfutónak hívja. Fél évvel ezelőtt költöztem ide. Válásom után úgy gondoltam, elköltözök onnan, ahol éveken át boldog voltam. Ha visszagondolok régi életemre, egy idézet jut eszembe: „Soha ne menj arra a tájra, ahol egyszer boldog voltál, mert nincs szomorúbb temető a láthatatlan sírhalomnál.” Új hely, új élet és új szomszédok. A lakás vásárlásakor nem kérdezhet ki senkit az ember, hogy épp milyen szomszédok laknak a vásárolni kívánt lakásnál. De nekem nem is kellett volna kérdeznem, mert csendes szomszédokat kaptam. Köszönünk, megkérdezzük, hogy vagyunk, majd mindenki megy, és végzi a munkáját. A közvetlen…Tovább olvasom…
Begubóztam saját magam világába. Nem érdekelt semmi, de amikor egy új jövevény érkezett a testembe, nem tudtam, hogy be tud-e illeszkedni. Meddig fog tartani a vívódás? Kilökődik? Vagy marad, és ugyanúgy éli életét, mint a másik emberben. Tudom, változtathatnék ezen az állapotomon. Egy kicsit depressziós lettem, de gondolom, egyszer majd kilépek medremből, és minden folytatódik tovább. Gondolataimat megszakította a kopogás. – Lencsi! A doktornő szeretne látni – mondta hadarva Ircsi, az ápolónő. – Máris megyek. Felálltam kedvenc hintaszékemből, felvettem a kedvenc pulcsimat, és már szaladtam Etához, a pszichológusomhoz. Az ajtó nyitva volt, kopogtam, és beléptem. Köszönés után leültem vele szemben. – Lencsi! Most szabályt fogok szegni, de csak miattad. Ez a dolog, maradjon kettőnk…Tovább olvasom…