Írta:
Az időtlen halkpont
📅 2026. 02. 03. 13:12
Spirituális
❤️ 2
👁️ 17
– Mester… valami nem stimmel.
Túl sok mindent érzek. Mintha nem egy élet lenne bennem.
A Mester nem mosolygott.
Nem vigasztalt.
Leült egy kőre, és a tanítvány mellé mutatott.
– Ülj le.
Amíg állsz, keresel.
A tanítvány leült.
– Azt hiszem, más idők… más életek… átszűrődnek rajtam.
A Mester a földre tett egy kavicsot.
– Mit látsz?
– Egy kavicsot.
– Nem.
Te egy történetet látsz hozzá.
Időt. Eredetet. Jelentést.
A tanítvány hallgatott.
– Amit érzel – folytatta a Mester –, az nem múlt.
És nem is más élet.
– Akkor mi?
– Nyitottság.
– Ennyi?
– Ennyi.
De az ember ezt nem bírja elviselni magyarázat nélkül.
A tanítvány lehunyta a szemét.
– Néha fáj. Néha gyönyörű. Néha túl sok.
– Tudom.
– Akkor miért nem állítod meg?
A Mester…
Tovább olvasom…
Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 19. 21:45
Spirituális
❤️ 1
👁️ 23
A város zaja távoli morajlásnak tűnt az öreg kolostorkert falai között. Egy idős asszony ült a padon, kezében egy kopott kerámiacsészét tartott. Nem ivott belőle, csak nézte, ahogy a gőz finom táncot jár a hűvös levegőben.
– „Mindenki a nagy válaszokat keresi” – suttogta maga elé, amikor a fiatal tanítvány mellé telepedett. – „Azt hiszik, a sorsuk valahol a távoli hegycsúcsokon vagy a jövő ködös ígéreteiben rejtőzik. Pedig az élet nem egy távoli célállomás. Az élet a szünet két szívdobbanás között.”
A fiú a sietségtől még zaklatott volt, a gondolatai már a holnapi teendőknél jártak.
– „De hogyan találhatnám meg a teljességet egy egyszerű percben?” – kérdezte türelmetlenül.
Az asszony rámosolygott, és a kert végében lévő öreg fára mutatott, amelynek levelei között épp áttört a délutáni…
Tovább olvasom…