Középkorú, kissé meghajlottan járó férfi lépett be a felújított színházterembe, mely nem is volt igazán színház, sokkal inkább a tehetősebb sznobok számára fenntartott kultúrterem. Különben is színházba – a legtöbb esetben – nem azért mennek az emberek, mert kíváncsiak az adott előadásra, sokkal inkább egyfajta groteszk divatbemutatót akarnak, elsősorban saját szórakoztatásuk végett megtartani. Pláne, ha hatalmas érdeklődés előzi meg az adott kulturális eseményt, és valahonnét még előbukkan egy-egy fotós is, aki valakinek a képviseletében jött. Az adott kultúrterem páratlan zenei akusztikájával, és tágas, impozáns méreteivel máris valósággal belopta magát a legtöbb művész szívébe. Kapott helyet itt büfé, illetve egy közepes méretű versenyzongora, mely ugyancsak horribilis összegbe…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Még egyet! – intettem a pultos felé, aki nem sokkal később le is rakott elém egy újabb pohár whiskyt. Jégkockák csillogtak benne. Ez volt a hotel bárja, ahol laktam. Semmi túlzó elegancia, de hogy őszinte legyek, nem is érdekelt. Ekkorra már tényleg úgy éreztem, hogy ez a kietlen, sötét alagút, ahol rekedtem, most már végleg elnyel. Szürke, magányos hétköznapok és hétvégék: se munka, család, barátok. Se egy társ. Senki. Csak én. És a magány. Az üresség. Az alkohol volt az egyetlen társaságom, hiába voltam emberek közt. Senkit nem érdekelt egy lecsúszott, magányos piás, hiába volt mit a tejbe aprítanom. Árnyék voltam. Árnyék ebben a pörgős, zsúfolt, zajos világban. A nappalokat viszonylag könnyebben kihúztam, de az éjjelek… Azok agyonkínoztak: a magány. A csend. Az álmatlanság. A…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Sára éppen a családi ház kerítéspatkáján üldögélt, amikor egy rozogó, szétesőfélben lévő kisteherautó kanyarodott be a hangulatos, kertvárosias utcába. Csajos barátnői többsége letöltött valami ostobácska, és kellőképp gyerekes horoszkóptanulmányozó applikációt, mely – állítólag –, percre pontosan megjósolta az ember számára, hogy az adott nap milyen lesz a bolygók együttállásán túl a közérzete, és a hangulata. Elvégre minden mindennel összefügg. Nem igaz?! Ahogy részletekig menően megnézte magának a hordóhasú, pocakos, magas, kopaszodásnak indult férfit abban az időtlennek látszó farmeros overállban, melyet most viselt, valósággal képtelen volt akárcsak egyetlen pillanatra is elhitetni önmagával a tényt, hogy akárcsak bármiféle rokonsági kapcsolat is fennállhat kettejük között. –…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Az igazság azonban az volt, hogy kész káosz volt az élete, amióta imádott nagymamája, aztán anyukája is meghalt, a megbízhatatlan és trehány apja pedig állítólag lelépett egy korabeli, alig tizenhét éves lánnyal, és most valahol Olaszország és a tengerentúl között osztja be a saját idejét. Amikor a gimis szalagavatón először próbálta elveszíteni féltve őrzött szüzességét, csupán egy tátongó, nagy ürességet és hiányt érzett előbb csak a gyomrában, később már a két lába között, amikor a gimi – számára legjobb pasija, Ádám – szakavatott módon, óvszerhasználattal megtette, amiről a legtöbb kamasz csak álmodik egész kamaszkorában. Végül az érettségi banketten telt be az a bizonyos pohár, amikor Ádám nem vele ment el, hanem egy másik barátnőjével, akivel a bulizós, kissé részegségbe torkollt…Tovább olvasom…
Oszkár bácsi a lakótelepen lakott, mely egykoron szebb napokat is megélt, és persze nyugodtan el lehetett mondani, hogy elegáns kerületnek számított. A felújított játszótéren számos gyerekbarát játék, és biztonságos mászóka hirdette, hogy azért, amire ténylegesen költségeket fordítanak, azt rendezetten, és biztonságosan is el lehet készíteni. A virágos, fákkal teli közparkokban egy árva szemétkupac, vagy kutyaürülék nem árulkodott arról, hogy az adott önkormányzat egyáltalán pénzszűkében lenne. De hát azok a régi szép idők, – ahogy mondani szokták –, régen elmúltak. Mostanság, ha Oszi bácsi kinézett az ablakán túlra, ahonnét sok mindent meg lehetett ám látni, megkeseredett szomorúság és keserűség lett úrrá rajta, hogy az emberek mennyire trehányak, felelőtlenek, és nemtörődömök lettek nem…Tovább olvasom…
Bettina sosem tartotta magát valami sokra. Ebben talán neveltetése és szülei kissé veszekedős, tányértörögetős családi kapcsolata is maradéktalanul közrejátszhatott. Megfogadta magának, hogy ha betölti végre a tizennyolcat, lelép otthonról, és kiszáll abból az átkozott családi mókuskerékből, melyet úgy érzett, szándékosan erőltettek rá szülei. Amikor elhelyezkedett mint irodai asszisztens a munkaerőpiaci ranglétrán, mindennap kiment a temetőbe imádott nagymamája sírjához, aki mindig megértette, támogatta, és jóformán egész hajótörött és hányatott gyerekkorát nála töltötte. Ahogy nagymamája egyszerű síremlékére tette a virágokat, és igyekezett friss vizet is vinni a vázákba, hogy ki ne száradjanak, tekintete óhatatlanul is megakadt egy negyvenes éveiben járó férfin és öt-hat éves, szőke…Tovább olvasom…
A legjobb barátnője valósággal sugárzó boldogsággal jelentette be, hogy végre úgy érzi, hogy eljött a megfelelő pillanat, hogy maga mögött hagyja régi, hullámvasútszerű életét, és végre valahára külföldön kezdhessen új életet. Először el sem akarta hinni. Elvégre már egészen óvodáskoruk óta ismerték egymást ők és a szüleik is, és úgy össze voltak nőve, akár a tojás meg a héja, vagy mint két igazán nagyon jó testvér. Akár egy jól kifent, éles szikepenge hasított belé a váratlan hír: – Képzeld csak, Jutkám! Annyira boldog vagyok, hogy végre talán sikerül megvalósítani az álmaimat, és új életet kezdhetek! Talán még sikerülne egy kis pénzt is összehozni, mert a jelenlegi állásom már kész katasztrófa, és hiába könyörgök mindig, ha eljön a fizetésemelés kérdése, a vezetőség csak húzza az…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Sára éppen a családi ház kerítéspatkáján üldögélt, amikor egy rozoga, szétesőfélben lévő kisteherautó kanyarodott be a hangulatos, kertvárosias utcába. Csajos barátnői többsége letöltött valami ostobácska és kellőképp gyerekes horoszkóptanulmányozó applikációt, mely – állítólag – percre pontosan megjósolta az ember számára, hogy az adott nap milyen lesz a bolygók együttállásán túl a közérzete és a hangulata. Elvégre minden mindennel összefügg. Nem igaz?! Ahogy részletekig menően megnézte magának a hordóhasú, pocakos, magas, kopaszodásnak indult férfit abban az időtlennek látszó farmeros overállban, melyet most viselt, valósággal képtelen volt akárcsak egyetlen pillanatra is elhitetni önmagával a tényt, hogy bármiféle rokonsági kapcsolat is fennállhat kettejük között. – Jó reggelt! –…Tovább olvasom…