„nyugalom” – novellák címszó szerint

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 07. 12:18 Egyéb ❤️ 1 👁️ 27

A nyugalom nem egyenlő a hangtalansággal. Sokkal inkább hasonlít egy simára csiszolt kőhöz, amely a tó fenekén pihen, miközben felette viharok korbácsolják a vizet. Az idős asszony ujjaival végigsimította a kő érdes barázdáit, és érezte, ahogy a pulzusa lelassul. A válla fölött egy fehér galamb suhant el, majd puhán leszállt a közeli pad támlájára. Nem repült tovább, nem keresett élelmet. Csak nézte a vizet. Ez a madár volt a lélek szimbóluma: azé a részünké, amely képes a legzajosabb nap közepén is egyszerűen csak megérkezni. Ebben a közös mozdulatlanságban megszűnt az idő. Csak a lélegzet maradt, meg a bizonyosság, hogy minden, ami fontos, már itt van.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 07. 12:00 Egyéb ❤️ 1 👁️ 25

A galamb lebegett a ház fölött, szárnyaival simogatva a reggelt.
A nap fénye csendesen játszott a tollain, miközben a belső béke halk susogása töltötte meg a szobát.
Megálltam, lélegeztem, csak voltam. Nyugalom ereszkedett rám, a jelenlét mély, tiszta érzése.
Egy pillanatra a Szentlélek halk szava kísért: „Légy itt, most, teljesen.”
A galamb ereszkedett, egyik lábát a kezemen nyugtatta, szemeiben őrzött titkok.
Egy perc volt, örökkévalóságnak tűnt.
Szavak nélkül értettem: minden rendben van.
A béke lecsendesítette a világ zaját.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 07. 11:53 Egyéb ❤️ 0 👁️ 15

A reggel nem akart többet, mint amennyi volt. A fény megállt az ablaknál, nem nézett be rögtön. A kávé keserűsége rendben volt, nem kellett rajta változtatni.
Az utcán az emberek egymás mellett haladtak, mindegyikük kicsit beljebb. Egy férfi félreállt, hogy elengedjen valakit, aki sietett. A mozdulat csendben lezajlott.
Délután a csend nem hiányzott, hanem jelen volt. A gondolatok nem kértek választ, csak időt.
Este, amikor a nap elengedte a várost, nem maradt kérdés. Csak az a biztos érzés, hogy ma is itt voltunk. Elég.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 04. 13:42 Élet ❤️ 1 👁️ 35

A reggel nem sietett, csak megérkezett. A fény megállt az ablak peremén, mintha számba venné a szobát. A kávé illata lassan terjedt, nem akart felébreszteni, csak jelen lenni.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, vállukon apró gondokkal. Egy férfi megállt a zebránál akkor is, amikor nem jött autó. Megvárta a zöldet. A rend ettől egy pillanatra helyreállt.
Délután a csend nem volt üres. Inkább olyan volt, mint egy nyitott ablak. A gondolatok szellőztek.
Este, amikor a nap becsukta magát, nem maradt hiányérzet. Csak az a nyugodt tudás, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 02. 17:36 Egyéb ❤️ 1 👁️ 19

A reggel pontosan érkezett, mégsem volt határozott. A fény végigsimított az ablakon, majd megállt egy repedésnél, mintha ott lenne dolga. A kávé keserűsége nem kért magyarázatot.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindegyikükben egy félmondat. Egy idős nő lassan lépkedett, megállt egy kirakatnál, és a tükörképének biccentett. Nem volt benne sietség.
Délután a csend kitöltötte a tereket. Nem nyomott, inkább összekötött. Az idő engedékeny lett.
Este, amikor a nap elfáradt, nem maradt utána hiány. Csak az a nyugodt bizonyosság, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.

Írta: Norbert Farkas 📅 2025. 12. 20. 08:42 Karácsony ❤️ 0 👁️ 7

Hogy őszinte legyek, számomra a karácsony az idők során egyre inkább kezdett egy ugyanolyan szürke hétköznappá válni, mint egy átlagos szombat. Sőt, néha napján egyenes tortúrának éltem meg az ünnepi időszakot.

A takarítás, a bútorhurcibálás, a tény megértetése a mentálisan ókorban ragadt grószékkal és tesóikkal, hogy írással foglalkozom, és nem földműveléssel meg gyári munkával, meg hogy még nem fogok megházasodni, a vezetés stresszforrását pedig kösz, de inkább egy életre elkerülöm. Meg persze a tanulni való, melynek tudata rendszerint egy az egyben nyírta ki a maradék ünnepi hangulatom is kisdiákként.

Bár anno ezt lehet, nem teljesen így éltem meg, utólag átértékelődött bennem 2k20 karácsonya. Ugyanis ironikus módon pont a korlátozások hatására lett szabadabb az ünnep. Amikor nem…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 08. 21. 13:49 Önismereti ❤️ 0 👁️ 24

Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illatként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa…