Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 04. 13:42
Élet
❤️ 1
👁️ 35
A reggel nem sietett, csak megérkezett. A fény megállt az ablak peremén, mintha számba venné a szobát. A kávé illata lassan terjedt, nem akart felébreszteni, csak jelen lenni.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, vállukon apró gondokkal. Egy férfi megállt a zebránál akkor is, amikor nem jött autó. Megvárta a zöldet. A rend ettől egy pillanatra helyreállt.
Délután a csend nem volt üres. Inkább olyan volt, mint egy nyitott ablak. A gondolatok szellőztek.
Este, amikor a nap becsukta magát, nem maradt hiányérzet. Csak az a nyugodt tudás, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.
Tovább olvasom…
Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 09. 13:24
Filozófikus próza
❤️ 0
👁️ 32
A reggel nem sietett, csak tudomásul vette magát. A fény megállt az ajtófélfán, mintha mérlegelne. A kávé gőze felszállt, majd eltűnt, ahogy a gondolatok szoktak.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindenkin egy láthatatlan nap. Egy nő megállt a bolt előtt, előbb zsebre tette a kezét, csak utána lépett be. A mozdulat rendet tett benne.
Délután a csend hosszabb lett a mondatoknál. Nem volt mit hozzátenni. A dolgok a helyükön maradtak, még azok is, amelyek hiányoztak.
Este, amikor a nap elengedte magát, nem maradt elszámolnivaló. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.
Tovább olvasom…
Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 07. 12:18
Egyéb
❤️ 1
👁️ 27
A nyugalom nem egyenlő a hangtalansággal. Sokkal inkább hasonlít egy simára csiszolt kőhöz, amely a tó fenekén pihen, miközben felette viharok korbácsolják a vizet. Az idős asszony ujjaival végigsimította a kő érdes barázdáit, és érezte, ahogy a pulzusa lelassul. A válla fölött egy fehér galamb suhant el, majd puhán leszállt a közeli pad támlájára. Nem repült tovább, nem keresett élelmet. Csak nézte a vizet. Ez a madár volt a lélek szimbóluma: azé a részünké, amely képes a legzajosabb nap közepén is egyszerűen csak megérkezni. Ebben a közös mozdulatlanságban megszűnt az idő. Csak a lélegzet maradt, meg a bizonyosság, hogy minden, ami fontos, már itt van.
Tovább olvasom…
Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 07. 12:00
Egyéb
❤️ 1
👁️ 25
A galamb lebegett a ház fölött, szárnyaival simogatva a reggelt.
A nap fénye csendesen játszott a tollain, miközben a belső béke halk susogása töltötte meg a szobát.
Megálltam, lélegeztem, csak voltam. Nyugalom ereszkedett rám, a jelenlét mély, tiszta érzése.
Egy pillanatra a Szentlélek halk szava kísért: „Légy itt, most, teljesen.”
A galamb ereszkedett, egyik lábát a kezemen nyugtatta, szemeiben őrzött titkok.
Egy perc volt, örökkévalóságnak tűnt.
Szavak nélkül értettem: minden rendben van.
A béke lecsendesítette a világ zaját.
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2025. 08. 21. 13:49
Önismereti
❤️ 0
👁️ 24
Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illatként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa…
Tovább olvasom…
Írta:
Aurora Amelia Joplin
📅 2026. 04. 20. 05:48
Igaz történet
❤️ 4
👁️ 22
Hajnal van. Kint ülök a friss tavaszi levegőben, és lassan magamba szívom a tisztaságát. Hallgatom a madarak csicsergését. Zene ez a füleimnek. Körülöttem még csend pihen, csak ők énekelnek bele ebbe a korai órába. Néha a szél is feltámad, végigsuhan a fák között, aztán újra elcsitul. Álmos vagyok, mégis szeretem ezeket a hajnali perceket. Április táján különösen szépek. Van bennük valami tiszta, valami nyugodt, ami egészen közel áll hozzám.
Ilyenkor egyedül vagyok, és ez jól esik. Az érzések és a gondolatok ilyenkor lassabban mozdulnak. Semmi sem sürget, semmi sem billent ki abból, amit ez a hajnal ad. Senki sem szól hozzám. Csak ülök, figyelek, és jólesik, hogy körülvesz ez a nyugalom. Talán a kor hozza? Talán a tudatosság? Talán egyszerűen csak eljött az a pont, amikor már tudom, mi a…
Tovább olvasom…
Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 07. 17:23
Lírai mininovella
❤️ 0
👁️ 20
Bevezető:
Ebben a rövid írásban a nyugalom és a jelenlét pillanatait vizsgáljuk a természet apró jelenségein keresztül.
A nyugalom nem egyenlő a hangtalansággal.
Sokkal inkább hasonlít egy simára csiszolt kőhöz, amely a tó fenekén pihen, miközben felette viharok korbácsolják a vizet.
Az idős asszony ujjaival végigsimította a kő érdes barázdáit, és érezte, ahogy a pulzusa lelassul.
A válla fölött egy fehér galamb suhant el, majd puhán leszállt a közeli pad támlájára. Nem repült tovább, nem keresett élelmet. Csak nézte a vizet.
Ez a madár volt a lélek szimbóluma: azé a részünké, amely képes a legzajosabb nap közepén is egyszerűen csak megérkezni.
Ebben a közös mozdulatlanságban megszűnt az idő. Csak a lélegzet maradt, meg a bizonyosság, hogy minden, ami fontos, már itt…
Tovább olvasom…
Írta:
B.É. Krisztina
📅 2026. 02. 02. 17:36
Egyéb
❤️ 1
👁️ 19
A reggel pontosan érkezett, mégsem volt határozott. A fény végigsimított az ablakon, majd megállt egy repedésnél, mintha ott lenne dolga. A kávé keserűsége nem kért magyarázatot.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindegyikükben egy félmondat. Egy idős nő lassan lépkedett, megállt egy kirakatnál, és a tükörképének biccentett. Nem volt benne sietség.
Délután a csend kitöltötte a tereket. Nem nyomott, inkább összekötött. Az idő engedékeny lett.
Este, amikor a nap elfáradt, nem maradt utána hiány. Csak az a nyugodt bizonyosság, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.
Tovább olvasom…