18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A legtöbb lány a kilencvenes évek közepén valósággal ki volt éhezve a romantikára, ám miután saját szüleik erre – úgy tűnt –, nem tanították meg a gyengébbik nem jeles képviselőit a legtöbb lány úgy volt vele, hogy a legfontosabb a szexuális dolgok megélése, és utána egészen nyugodtan ráérhetnek még bőven a szeretet, és a szerelem, és a vágyak megélésével. Azonban akadt egy-kettő, akik korukat meghaladva már azért sokkalta felvilágosultabban álltak bizonyos dolgokhoz, és valósággal dagadó büszkeséggel vallották meg, hogy ők bizony igenis randizni fognak, és ha majd szépen összejöttek párjukkal, és minden stimmel csupán csak azt követően jöhet a házasság, és persze a családalapítás. Volt egy rút kiskacsa lány, akinek szódásszifonalakú szemüvege volt, melynek egyik lencséjét egy ragadós…Tovább olvasom…
Még mielőtt bármi is történhetett volna az adott színpadon, később kiderült, hogy a tulajdonképpeni előadás már javában elkezdődött. A legtöbb színész friss egyetemista volt, akik tojáshéjjal még a seggükön lavíroztak a sűrűn tömött széksorok közt, mert – mint később kiderült – ez egy kísérleti jellegű előadás volt, aminél lényeges szempont, hogy a színészek mintegy kvázi a kedves közönség tagjait is rendre bevonják az előadás folyamatába, ami bizalmasan és köztünk legyen szólva oltári nagy hiba, hiszen főként a magyar nézők többsége kellemes közönyösített tunyaságban és álomkórral a szemén szenved végig egy-egy fergetegesnek beharagozott előadást, és mindenhez annyi köze sincs, mintha őt magát érné ilyen-olyan kisebbfajta inzultus. Máté és Rita éppen úgy középtájt foglaltak helyet, és…Tovább olvasom…
Sohasem tanultam meg igazán boldogan és önfeledten örülni az örömöknek vagy a boldogságnak, hiszen a tartós és stabil önbizalommal – kivétel nélkül – mindig is hadilábon álltam. Nyaranta talán az volt a legrosszabb, hogy férfias félszeg, már-már tartósan kisstílű, velejéig szánalmas gátlásaim gyakorlatilag minden szempontból megakadályoztak benne, hogy teszem azt félmeztelenre, bermudanadrágra vetkőzhessek, hogy a gyönyörű lányok kedvükre legelészhessenek testem sportos anatómiájában vagy kockahasamban. Talán a nagyobbik probléma az lehetett, hogy nem igazán voltak haverjaim. Bár kétségtelen, hogy sajnos szinte semelyik életkorban sem tudtam megtanulni, elsajátítani a barátkozás alapvető, bizalmi szintű alapelveit, játékszabályait, ehelyett – nagyon sokáig – gyakorlatilag tartósan…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Ideges hascsikarást, tartósnak ígérkező hányingert érzett, mintha – legalábbis – képzeletben máris megkínoznák, vagy kiadósan hasba rúgnák. Nyolcadikos volt, és a félévben máris kapásból bukásra állt matekból. „Most mi a fenét kellene neki csinálnia?! – vallatta magát. Az adott tanárnő egyébként is egy velejéig bosszúszomjas boszorka, hárpia, aki öregebb, mint az országút, és ráadásul pocsék tanárnő, mert egyszer nem kérdezte volna meg az osztályt, hogy vajon érti-e mindenki a hatványozást, vagy azt az átkozott gyökvonást!” – A reáltantárgyak tekintetében valahogy mindig is hadilábon állt, mert sehogy sem akart sem az adott tananyag, sem a házi feladat a fejébe menni, és mikor egyszer-egyszer az illető tanárnő kihívta a rettegett táblához felelésre, csupán csak makogni, mekegni mert…Tovább olvasom…
Szia! Azért írok neked, mert tudom, hogy nehéz a tizenéves korszak átvészelése. Bár visszagondolva, nem volt az annyira szörnyű. Bocs, elfelejtettem leírni, ki is vagyok, és honnan ismerlek. 2026-ot írunk, tudom hihetetlen, de én a te felnőtt éned vagyok. Ismerve téged, millió kérdésed van, illetve lenne, de azért írok, hogy tizenéves lelkedet kicsit magamhoz öleljem, megvigasztaljalak, és tudassam veled mennyire értékes, egyedi vagy. A megfelelési kényszeredet Anya irányába próbáld meg elengedni, hiszen tudjuk, hogy a bátyáid viszik a prímet mindenben. Soha ne feledd el, hogy nem kell senkinek megfelelned, csak magadnak. Nem fontos, hogy mások mit gondolnak rólad, még akkor sem, ha ezt akár a szemedbe is mondják, én már tudom, hogy jó úton jársz. Igen, lesznek tévelygéseid…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Pofazacskóba becsúsztatott latexbetétek, amiktől teltebbnek tűnik az arc. A kövérítő jelmez szinte már-már pontos, precíz, ugyanakkor roppant valósághű. Jobbára szilikonból készült, a nő alkatára szabták, és a nő kissé rogyadozva jár a súlya alatt. Kövérített, pufók arcát kipirosította, haját szándékosan illatos lakkal fújta be. Mesterséges vádlija is olyan, mintha egy teltkarcsú, molett nő testrésze lenne. Bettina még egy utolsó pillantást vett a nagy előszobai, egészalakos tükörben, mielőtt elindulna a vakrandira. Borzasztóan kíváncsi és izgatott, hogy vajon az illető dögös, szuperszexis pasi, aki – állítólag – a belső tulajdonságokat is megszokta dicsérni a hölgyeknél, nem csupán csak a bombázó fizikális adottságokat, vajon mennyire lesz majd elégedett azzal a hamis, mesterkélt…Tovább olvasom…
Megállt az előszobai tükör előtt. Egyszerre anyámasszony katonájaként és idiótaként festett a komplett, kissé kényelmetlen öltönyben, vöröses nyakkendőben, ingben, és úgy általánosságban a hivatalos találkozók ún. formaöltözetében. „Miért kell neki már megint újra és újra végigjárnia azokat a halálosan kimerítő, fölöslegesen fizikai stresszt és idegi kimerültséget jelentő interjúkat bejárnia, ahol a munkáltató első és talán legfontosabb kérdése, hogy ti. hol szeretne tartani az elkövetkezendő öt-tíz évben? Erre a kérdésre még akkor se biztos, hogy az ember tudhatná a legfrappánsabb, legmegfelelőbb választ, ha adott esetben cum laude diplomázott marketing és üzleti kommunikáció szakon. „Ha már behívtak egy elbeszélgetésre, akkor mi sem természetesebb! Csak légy mindig önmagad, és sose…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A fantasztikusan csinos, mindig álomgyönyörűséges, leginkább Grace Kellyre hasonlító anyuka már egy tucat változatot készített víz- és temperafestményeihez, és kis grafitplasztikákat is, mégis, mikor nemrég tragikus hirtelenséggel eltávozott édesanyjáról kellett volna méltó festményt festenie, mintha teljesen földbe gyökerezett, és totálisan leblokkolt volna a keze. Mintha saját lelki fájdalmát is szándékosan át akarta volna ültetni a képre, melyet előbb türelmes, alapos gondossággal grafitceruzával szeretett elkészíteni, és csupán csak a végső simítások alkalmával kezdett magabiztossága látszata alatt víz- vagy temperafestéket használni. Időközben két tüneményes és imádnivaló gyereke is bekukucskált hozzá, hiszen gyerkőcök lévén nagyon is kíváncsiak voltak arra, hogy vajon mit…Tovább olvasom…