ÖNELFOGADÁS

Pofazacskóba becsúsztatott latexbetétek, amiktől teltebbnek tűnik az arc. A kövérítő jelmez szinte már-már pontos, precíz, ugyanakkor roppant valósághű. Jobbára szilikonból készült, a nő alkatára szabták, és a nő kissé rogyadozva jár a súlya alatt. Kövérített, pufók arcát kipirosította, haját szándékosan illatos lakkal fújta be. Mesterséges vádlija is olyan, mintha egy teltkarcsú, molett nő testrésze lenne.
Bettina még egy utolsó pillantást vett a nagy előszobai, egészalakos tükörben, mielőtt elindulna a vakrandira. Borzasztóan kíváncsi és izgatott, hogy vajon az illető dögös, szuperszexis pasi, aki – állítólag – a belső tulajdonságokat is megszokta dicsérni a hölgyeknél, nem csupán csak a bombázó fizikális adottságokat, vajon mennyire lesz majd elégedett azzal a hamis, mesterkélt végeredménnyel, mely elé szándékosan Bettina állította.
Talán mindez a kínos frusztráció kislánykorából eredeztethető, amikor szemüveges rút kiskacsa volt, aki napjában milliószor volt kénytelen anyja szövegeit végighallgatni, miszerint:
– Édes kislányom! Hiába is erőlteted a dolgot, te sosem leszel szépségkirálynő, csupán egy kis szánalmas dagadék! – jelentette ki, aminek szívet tépő, szomorú sírás lett a vége, amíg aggódó apja haza nem ért, és alig sikeredett mindig megvigasztalnia.
Később tizennégy évesen állt be gyökeres, radikális fizikai változás Bettinánál. Az egykori imádnivaló pufók arc, mintha fokozatosan beépült, eltűnt volna az arccsontok szövetei mögött, hogy valami egészen bámulatos dolgot teremtsen a láthatatlan genetika segítségével. Állandóan úszógumis, hájas-hurkás hasáról a gusztustalannak tűnő, fűtő, folyamatosan izzadságkeltő zsírszövet is szinte napról napra fokozatosan leolvadt, és mivel nyúlni kezdett, magassága is messzemenően kiütközött egykori önmaga látványától. S ami még szembetűnőbb volt, mintha visszatért volna elfeledettnek hitt bátorsága és önbizalma, amit anya mindig úgy képzelt, hogy sikeresen kontroll alatt tarthat, egyszerre lerombolhat és ellenőrizhet. És végre a körtealakú mellei is szép fejlődésnek indultak. Nincs több koszos zokni, sem vécépapíros melltartó, amit csupán csak azért dugdosott előszeretettel a melltartójába, hogy nőiesebben nézhessen ki, mint túlfelett lányosztálytársai többsége.
Még szinte most is emlékezett arrogáns, gonoszkodásra hajlamos anyja hitetlenkedő, jócskán meglepett arckifejezésére, amikor egy szép napon laza, elegáns ruhában jelent meg előtte, és úgy festett, akár egy felnőtt, bátor nő.
– Kislányom? Hát te meg, hogy nézel ki?! – a szava is elakadt kamasz, felnőttes lánya megváltozott külsejétől. – Azonnal vegyél fel valami kevésbé kirívó öltözetet! – utasította volna, ám most Bettinán volt a sor, hogy saját magáért kiálljon.
– Énnekem ez tetszik! Hogy nézek ki?! – kérdezte, és könnyed, sugárzó lebegéssel körbefordult anya gyanúsan méregető, féltékeny szemei előtt. – Hát édes kislányom, ha én a helyedben lennék, egész biztosan nem mennék ebben a ruhában ki az utcára se! – közölte sértetten, egykedvűen, miközben azért odabent lelke mélyén szinte fortyogott benne a harag, hogy kövér lányából álomgyönyörű, kiegyensúlyozott nő lett, aki nagyon is tudja, hogy mit akar az élettől, és ha rajta múlik, el is fogja érni!
Bettina lehajolt, hogy megsimogassa kiscicáját, Folti macskát, és gyöngéden utasítást adjon, hogy míg romantikusan randizik, remélhetőleg viselkedjen jól:
– Édes cicuskám! Ugye bízhatok benned, és nem fogod nekem máris szétszedni az egész lakást? – kérdezte a nagy szemeket meresztő macskát, aki bambán bámult rá, míg Bettina kikészítette számára az almot, és egy másik műanyag tányérba a vizet és a macskaeledelt.
– Kívánj szerencsét, Folti! – könnyed gazellaszökkenéssel és szerelmes szívvel lépett ki a bejárati ajtón, melyet szinte minden esetben gondosan kulcsra zárt. Elvégre sosem lehet tudni a mai világban, hogy kinek mik a valódi szándékai.
„Nem is olyan rossz ez a kövér jelmez! Abszolút hiteles!” – vélekedett, amint kissé tüntető, provokatív stílussal végigsietett az utcán, mert utált elkésni, és azt akarta, hogy a jóképű pasi megvárja.
„Kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozzám szólni?” – egész végig, amint metrón, majd buszon utazott a találka helyszínére, ilyen kérdések foglalkoztatták, miközben azért fél szemmel szemmel tartotta a többi embert, akik meglehetősen vegyesen reagáltak új, elmaszkírozott külsejére. A legtöbben ügyet sem vetettek rá. Ugyan ki a fenét érdekel egy újabb Bridget Jones-jelölt, amikor a társadalom folyamatosan túlsúlyproblémákkal küszködik? Azért akadtak olyanok, akik szinte azonnal pusmogni, suttogni kezdtek, hogy egy felnőtt, fiatal nő hogy képes testi adottságait ennyire elhanyagolni? Míg mások kissé irónikusan, gúnyolódva hangosan füttyentgetni kezdtek.
Bettina nem vette fel ezeket a kisebb-nagyobb kritizáló, szúrkáló megjegyzéseket, de nagyon is jól megjegyezte, és el is raktározta kreatív elméjében, hogy sose feledje, ha legközelebb újra megtörténne.
A randi találka helyszínét a főszervezők az Andrássy út egyik felújított, patinás, palota-stílusú épületébe helyezték. Ki tudja? Így talán több profitra vagy bevételre tehetnek szert.
Kissé félszegen, gyanakodva követte a legtöbb embert, akik – úgy tűnik – szintén randira igyekeztek. Egyes hölgyek és urak például annyira erős, intenzív, pacsuliszagú parfümöt fújtak magukra, hogy valóságos illatfelhő-orgiákat teremtettek meg személyiségük körül, mintha ezzel bárkiben is elérhették volna azonnal az ingatag és kezdetleges bizalom megalapozását.
Az ajtónál úgy néz ki, hogy két testesebb, kigyúrtabb, chipendale-stílusú, szmokingos biztonsági őr feszített. Az ember szinte saját bőrén érezhette, hogy ha a két gorillaagyúból bármelyiket is merő véletlenségből magára haragítja, akkor azt nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel meg nem ússza. Mégis, ahogy elmaszkírozva elhaladt előttük, a két biztonsági őr barátságos közvetlenséggel mosolygott, mintha már legalább ezer éve ismernék egymást.
Amint belépett a tágas, kellemesnek ígérkező díszterembe, melyben az asztalok szinte egymás mellett sorakoztak, és apró kis gyertyamécsesek szolgáltatták a kellőképpen romantikus hangulatot, szinte azonnal kiszúrta a nagyon sármos és jóképű férfit, akivel az egyik netes társkeresőn ismerkedett meg. Szinte rögtön észrevette a gáláns gesztus kellékét, a rózsacsokrot, mely igencsak méregdrága lehetett, ha ennyire gyönyörűen és művészien meg volt komponálva. Vélhetően egész vagyonokat.
Félénken lépett az adott asztalhoz egyre közelebb, miközben szinte sakkban tartva érezte magát, akár egy ketrecben vergődő, elárvult állat. Látta azokat a sanda, szánalmas tekinteteket, amik szinte sajnálkozva vagy épp undorral tekintettek rá. „Mit keres itt ez a dagadék, hájpacni nő? Az ilyet be se szabadna engedni egy ilyen finom és elegáns környezetbe!”
A nagyon jóképű, öltönyös férfi udvariasan felállt, amikor tekintetük összetalálkozott.
– Hű! Fantasztikusan csinos vagy! – lepődött meg a férfi, hiszen most látta legelőször, hús-vér valóságában Bettinát.
– Hát... nagyon köszönöm! Te se nézel ki olyan rosszul... – már megint rátört a frusztráltság, és jócskán el is pirult, amit szégyellt, mert gyengévé tette.
– Jaj – kapott észbe a férfi gyorsan –, ez a tiéd! – nyújtotta át a gyönyörűséges rózsacsokrot, akárcsak egy igazi romantikus gavallér.
– Ö... köszönöm, ez igazán kedves gesztus tőled! – szabadkozott toporogva, és kellemes bizsergés futott végig karjaiban, amikor a férfi gyöngéden hozzáért, és arcon puszilta, majd úriemberek módján kihúzta előtte a széket. Amint kettejük karja egy óvatlan, jelentőségteljes pillanatban összeért, mindketten bizsergő, kellemes érzések kerítették őket jótékonyan hatalmukba.
– Biztos bolondnak fogsz gondolni, de úgy érzem, hogy rengeteg közös tulajdonság van bennünk! – kezdte torkát köszörülve a férfi. Érződött rajta, hogy ő legalább annyira ideges, frusztrált és izgulós, akárcsak Bettina, ám a jól ápolt külső még mindig eltakarta őszinte érzéseit. – Tudod, nagyon sok mindent szeretnék még elmesélni az életemről, mert úgy érzem, benned megbízhatok! Tudod, vannak olyan emberek, akiknek egyszerűen a kisugárzása, a személyisége mágnesként vonzza a legtöbb embert, egész egyszerűen csak azért, mert jó a társaságuk részeinek lenni! Ó! Bocsáss meg! El is felejtettem! Rendeljünk egy kis frissítőt? Mit szeretnél? – Anélkül, hogy Bettina szólhatott volna, a férfi máris leintett egy épp arra sündörgő pincért, és kért magának és Bettinának egy-egy narancslevet.
Bár Bettina ki nem állhatta a nyers, frissen facsartnak tűnő narancslevet, mégis nyugodt és kiegyensúlyozottan kezdett viselkedni.
– Lehetek őszinte? – kérdezte egy váratlan pillanatban, amikor a férfi éppen készült nagyobbacskát kortyolni narancslevéből.
– Persze, tessék csak! Egészen nyugodtan! – koncentráltan kezdett rá figyelni. A hangja valahogy annyira ismerősnek tűnt, csupán még azt nem tudhatta, hogy honnan is ismeri.
– Miért akartál pont velem találkozni és megismerkedni?! – kicsivel határozottabban, komolyabban, támadóan nézett a szemeibe, és őszinte választ várt.
– Bocsáss meg, de nem értem, hogy... mire szeretnél kilyukadni? – kicsit megrökönyödöttnek látszott a kérdés hallatán.
– Rendben van! Akkor játékszabályok szerint fogunk játszani! Ha én mondok egy őszinte választ, akkor tőled is ezt várom el! Így már egálban leszünk! Akkor? Mehet? – nézett rá furcsán, kérdőn.
A férfin látszott, hogy fogalma sincs, Bettina mire is gondolhat valójában, de belement a játékba.
– Rendben! Mit szeretnél pontosan tudni? – nézett rá kíváncsian.
– Ha rám nézel, mit látsz?
– Egy gyönyörű, magabiztos, határozott nőt, aki mindig tudja, hogy mit akar, és azt el is éri! – jelentette ki. Nem volt itt szó semmi mellébeszélésről.
– Látod-látod! Most lebuktál! Igazából azt akartad mondani, hogy csak azért randizol velem, hogy látszatesélyegyenlőséget biztosíts a hozzám hasonló kövér hölgyeknek!
– Bocsáss meg, de bánt valami? Nem vagy jól? – nézett rá tanácstalanul, és őszinte aggodalma miatt Bettinának hevesebben kezdett dobolni szíve.
– Nézd! Elnézését kérek, ha megsértettem volna az egódat, csak tudod, a hozzám hasonló emberekkel a többség nem szívesen randizik, és nem mutatkozik nyilvánosan! – folyamatosan figyelte a férfi reakcióit, és fokozatosan bízni szeretett volna benne, mégis rettegett, hogy mi lesz akkor, ha megint összetörik a szívét.
– Őszintén sajnálom, ha bármivel is megbántottalak volna! Szeretnéd, hogy eltűnjek az életedből? – a férfin mély, kisfiús szomorúság érződött, és ezt Bettina is megérezte, hiszen nem is olyan régen ő is hasonló cipőben járt.
– Dehogyis! Ne butáskodj! Kérlek, maradj... – kinyújtotta pufóknak maszkírozott, hurka kezeit, és erősen megszorította a férfi enyhén érdes kezét. Már megint ez a nagyon jóleső, kellemes bizsergés, ami megújult reményekkel és eufórikus érzésekkel töltötte ki a lelkében tátongó hiányt. Úgy érezte, nem akarja elereszteni ezt a nehezen megtalált lehetőséget és kiváltságot.
– Tudod mit? – gondolt egyet. – Mit szólnál, ha itthagynánk ezt a puccos helyet, és inkább valami nyugis helyen folytatnánk ezt a beszélgetést? – kérdezte mosolyogva a férfi. Volt valami biztonságot nyújtó ebben a mosolyban, ami Bettina egész eddigi életéből szervesen hiányzott. A férfi megint csak megvárta, míg a kihúzott székéből megigazítja ruháját – persze gondosan ügyelve arra –, hogy eddigi elmaszkírozott álcájával még véletlenül se bukjon le.
A férfi saját autójába ült. A férfi még az ajtót is kinyitotta Bettina előtt. Plusz pirospont a Bettina-skálán.
– Igazán annyira lovag úriember vagy! – köszönte meg, amint beszállt az autóba.
– Ez csak természetes! Merre felé laksz? – kérdezte.
– Budaörshöz közel! – az anyósülésről a férfira pillantott, és szinte lelkében egyszerre lángolt és parázslott a szerelem, mégis félt tőle.
– Tudok egy rövidebb utat! Persze csak, ha neked is megfelelő! – nézett rá kérdőn.
– Persze, egész nyugodtan!
A férfi kicsit gyorsabban engedte fel a kuplungot, amitől csikorgott a kerék, de Bettina nem bánta. Sőt! Úgy érezte magát, mint aki magával a 007-es ügynökkel tölthet egy fantasztikus estét. „Talán minden nőnek joga lenne ehhez a fantasztikusan boldog és önfeledt érzelemhez!” – gondolta, miközben az autó valósággal falta száguldva a kilométereket.
A vártnál hamarabb érkeztek meg Bettina lakására. Folti, a kiscica már türelmetlenül nyávogott, és az ajtó előtt posztolt, akár egy engedelmes őr, aki a gazdira vár.
– Cicuskám! Ugye hiányoztam neked? – hajolt le azonnal, és megsimogatta a kis házi kedvencét. – Ő itt a pasim! Ugye milyen jóképű! – súgta a fülébe, hátha a macska megérti szavát, majd letette a kis állatot, aki besétált lustán ballagva a tágas nappaliba, ügyet sem vetve a lovagra.
– Bocsáss meg, nem szokott így viselkedni! – mentegetőzött. – De helyezd magad kényelembe! Kérsz valamit...?
– Nem, köszönöm! Fantasztikus ez a kis lakás! Nagyon hangulatos! – gratulált.
Bettina egy macska ügyességével rohant be a hálószobába, és szinte azonnal lüktető halántékkal, veszettül dobogó szívvel önmagát kezdte gyötörni visszatérő kérdéseivel: Mi van akkor, ha leveti az ál terhespocakját, és ugyanolyan szexis, vonzó, karcsú lesz, mint egyébként? „Mi van akkor, ha többé látni sem akarja majd a férfi, mert megsérti kényes férfias önbecsülését és egóját? stb.” – időközben mégis muszáj volt megszabadulnia elmaszkírozott latexbetéteitől, mert nagyon kimelegedett, és nem is akart megfázni.
Tíz perc után megint egzotikus, karcsú nőként állt a tükör előtt.
– Mit csinálsz te ostoba, hülye liba?! – vádolta önmagát. – Olyan fantasztikus ez a pasi! Ne szalaszd el a lehetőséget! – mondogatta bátorításképp saját tükörképének, majd hatalmas levegőt vett, és kilépett a hálószobából, miközben a férfi a hatalmas könyvespolc számtalan kötetét tanulmányozta, elkönyvelve magában, hogy barátnője bizonyára rendkívül intelligens és olvasott.
– Figyelj csak! – óvatosan megpöckölte sportos vállát, mire a férfi megfordult, és egy vonalba kerültek.
– Ó! Bocsásson meg, nem látta véletlenül a barátnőmet? – lepődött meg jócskán, mint akinek azonnal leesett az álla, és alig talál szavakat.
– Figyelj! Beszélnünk kellene! – fogta meg markáns, érdes kezeit, és húzta magával, hogy az egyik székre ültesse a nappaliban.
– Nézd! Én világ életemben egy dagadék kiscsaj voltam! Telis-tele lelki-fizikai komplexusok egész sorozatával, és a pszichológusok rajtam biztosan kaszáltak volna! – kezdte el önvallomását. – A szalagavatón nagyon bele voltam zúgva egy jóképű srácba, aki nagyon csúnya tréfát eszelt ki, mert a báli ruhám elszakadt, és ráadásul a bugyimat mindenkinek úgy mutogatta, mint valami átkozott, győzelmi trófeát! Borzalmasan megalázó volt, és vérig voltam sértve! Aztán később a kamaszkorom végén egyik napról a másikra szabályosan leolvadtak rólam a pluszkilók, és úgy néztem ki, akár egy szupermodell, akiért minden pasi döglik! Figyelj! Azt érzem, hogy te azért vagy számomra nagyon különleges, mert engem láttál a terhes pocak alatt, és nem azt a nagyon kövér lányt, aki voltam! Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon sokat jelent, és bocsánat, ha felkavartalak volna! – már megint ideges remegés szaladt végig lábujjaitól egészen feje búbjáig, és persze újabb kislányos pirulás következett, amitől csak még gyönyörűbb volt Bettina, mint valaha.
– Hát tudod, ez egyre érdekesebb lesz, mert annak idején én is hasonló cipőben jártam, aztán jó hosszú időbe telt, mire össze tudtam szedni annyi sovány bátorságot, hogy konditerembe menjek, és kicsit változtassak bizonyos dolgokon. Szerintem a kulcsszó mindenképp az, hogy az ember önmagát miként és hogyan fogadja el! Persze a külvilág szinte minden esetben akadályozó tényező, de meg lehet szokni, és le is lehet küzdeni!
Bettina szinte mohón itta a férfi kellemes szavait, és úgy érezte, hogy visszavonhatatlanul és örökre beleszeretett.