Írta:
Szabó Szabina
📅 2026. 01. 25. 23:22
Érzelmes
❤️ 0
👁️ 10
Mikor kicsi voltam, még igazi telek voltak. Emlékszem, amikor reggel fehér tájra ébredtem, az volt életem legszebb napja. Órákig néztem, ahogy a hópihék lustán szálldogálnak lefelé, hacsak a szél el nem sodorta őket. Általában nagyon jól lehetett mindent látni a panellakás hetedik emeletéről, kivéve, amikor tejfehér köd ereszkedett a tájra. Akkor olyan volt, mintha a felhőkben lebegnénk. Elmosódott fehér volt minden, a fák, a város. Szerettem ilyenkor kint lenni. Belelépni a ropogós hóba, és nézni a lábnyomom, szánkózni, hógolyózni és hóembert építeni. Kesztyűmön nézegetni a mindig másmilyen formájú, csillogó hópelyheket. Akkor voltam igazán boldog. Lassan minden megváltozik... én is.
Tovább olvasom…
Írta:
Soósné Balassa Eszter
💠
📅 2025. 11. 27. 07:01
Nosztalgikus
❤️ 0
👁️ 17
Elkezdődött a téli szünet az iskolában. Térdig érő hótakaró borította be a Papdombot. Szakadatlanul esett a hó, postás Kati néni alig tudta tolni a biciklijét. Mi, gyerekek segítettünk neki, beadtuk a házakhoz a küldeményt. Akkor még karácsonyi lapot küldtek egymásnak az emberek, de szépek voltak. Utána díszdobozt varrtunk belőle.
A főút mellett futott párhuzamosan a domb. Magasabban helyezkedett el, sövény volt végig az oldalán, így védelmet nyújtott, hogy ki ne csússzunk az útra. A környék összes gyereke ott tolongott. Gyalog fel a dombon, lefelé szánkón csúszva. Nem volt hótaposó csizma és overall, csak mackónadrág, melegítő, csizmában kapca (flanel anyagból lábra tekerhető ruha), és mi, gyerekek, arcunkon gyermeki örömmel. Amíg ránk nem esteledett, kint játszottunk. Boldogok…
Tovább olvasom…
Írta:
Kendi
📅 2025. 11. 23. 10:57
Nosztalgikus
❤️ 0
👁️ 24
A téli reggel friss, ropogós csendje betöltötte a kis falut, ahol a hó olyan vastagon fedte be a domboldalt, mintha maga az ég hullatta volna le puha takaróját, megajándékozva a gyerekeket egy újabb önfeledt nappal. A nap sugarai gyengéden csillantak meg a dér csipkézte fák ágain, és a friss hó illata úgy lengte be a levegőt, mint egy ünnepi foszlós kalácsé.
A hegyoldal tetején már gyülekeztek a gyerekek: vastag kabátba bújt kis alakok, akiknek arcán a pirosló pír nem csak a hidegtől, hanem a várakozás izgalmától is ragyogott. Az első csúszást mindig versennyel kezdték — ki ér le leghamarabb a nagy diófáig? — de a nap végére már senkit sem érdekelt a győzelem. Csak a nevetés számított.
A kép előterében egy kislány süvít lefelé a régi fa szánkón. Haját kifújja a szél, szeme pedig…
Tovább olvasom…