„szeretet” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 08. 21. 13:49 Önismereti ❤️ 0 👁️ 24

Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illatként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 08. 21. 14:01 Romantikus ❤️ 1 👁️ 77

Jenna éppen bezárta a boltját, és úgy döntött, sétál egy kicsit. Ma lenne a kislánya kilenc éves, ma ünnepelnék a születésnapját. Nagyon nehéz ilyenkor otthon lennie, inkább sétálgat. Vannak olyan napok, amikor nagyon nehéz, hiszen hiába telt el öt év, akkor sem tudja magát túltenni a családja elvesztésén. Folyton lejátszódik előtte az a nap, amikor csörgött a telefonja, és akkor közölték vele, hogy a férje és a kislánya autó balesetben szörnyethaltak. A sokk, ami érte, talán soha nem múlik el. Könnyek öntötték el, és leült egy padra. Annyira hiányoztak neki a szerettei! Mióta elveszítette őket, csak a munkába merült el, nem járt sehova, nem beszélgetett senkivel. Egyedül a szívbéli barátnőjével, Carmennal tartotta a kapcsolatot. Ő nem hagyta magára, és minden nap felhívta, ha csak…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 10. 14. 21:36 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 50

A tenyér-Aurora Amelia Joplin 
– Mama, itt vagyok… – suttogta Anna, miközben leült az ágy mellé.
A kórházi szoba csendje sűrű volt, csak a légzés ütemes nesze szólt, mint egy halk emlékóra ketyegése. Az idős asszony lassan fordította felé a fejét, ajkán halvány mosoly jelent meg.
– Tudtam, hogy jössz – mondta rekedten – Mindig tudtam, mikor érzed, hogy hívni akarlak.
Anna megfogta a ráncos kezet. A bőre vékony volt, mint a hajnali köd, de a szorítása még most is ismerős, biztos, meleg.
– Emlékszel, mikor kicsi voltam, és mindig a kezedbe kapaszkodtam, ha féltem? – kérdezte halkan.
– Persze, hogy emlékszem – mosolygott a nagymama. – Akkoriban még te voltál a kicsi madaram… most meg én vagyok a te kicsi madarad.
Mindketten elnevették magukat. Az a fajta nevetés volt ez, ami mögött…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 03. 01:51 Érzelmes ❤️ 2 👁️ 31

Hangtalanul - Aurora Amelia Joplin
A madár a földön feküdt, mozdulatlanul.
Nem volt se nagy, se különleges, csak egy apró test, aki még nem adta fel.
A nő lehajolt, tenyerébe vette, és megérezte: él.
A szíve dobbanása olyan gyenge volt, hogy minden pillanat ajándéknak tűnt.
Nem gondolkodott. Csak ült vele a csendben, mintha tudná: nincs mit tenni, csak maradni.
A levegő lassan megtelt bizalommal.
A madárka szeme kinyílt, és egy ideig nézték egymást — két élőlény, akik hirtelen megértették, hogy a félelem és a szeretet ugyanonnan indul.
Amikor a madár megmozdult, a nő ujjai ösztönösen engedtek.
Nem tartotta vissza.
Csak nézte, ahogy elrepül, mintha magával vitte volna mindazt, amit ő sem tudott kimondani.
Utána még sokáig ült ott, üres kézzel, de valahogy könnyebben.
Nem…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2025. 11. 12. 17:42 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 41

Az asszony hálásan nézett férjére, aki a hintaszékben kényelmesen elhelyezte, majd úgy fordította a széket, hogy a kétszárnyú erkélyajtó üvegén keresztül a kertet láthassa. Kellemes késő őszi délután volt, az égen tündöklő Nap szikrázóan küldte sugarait a földre. A férfi súgott valamit az asszony fülébe, mire az elmosolyodott, és megsimogatta párja kezét. Ő válaszul csókot lehelt a homlokára, és halk léptekkel kiment a nappaliból, hogy a ház körüli teendőit folytassa.
Az asszony egy ideig a kertet figyelte, most nem bosszankodott, hogy a feketerigók jóízűen lakmározzák az amúgy is kevés almatermést. Éhesek szegénykék, nekik is kell a táplálék – gondolta magában. Már rég le kellett volna szedni, de ez a váratlan betegség teljesen felborította az elmúlt napokat…
A napsugarak mintha csak…

Írta: Gyurkó Mónika 📅 2025. 11. 16. 15:40 Érzelmes ❤️ 3 👁️ 42

A kerítésünk, melynek téglákból kirakott aljzatára léptem, nem volt magas, így könnyedén átleshettem felette. Szerencsére a szandálom is épp elfért a tégla és rozsdaette, öntöttvas rácsok között, így tökéletes hely volt arra, hogy komfortosan lógjak, és kukucskáljak.
Persze, nem céltalanul lógtam a házunkat körülölelő kerítésünk tetején, épp Szabó nénit lestem, hogy mikor jön ki a kertbe egy kis délutáni sziesztára, de akármilyen erősen is hunyorogtam a szembetűnő napfénytől alig láttam valamit. 
Anyáékkal nemrég költöztünk ide ebbe a szép kertes házba, és néhány nappal a beköltözésünk után a szomszéd néni átnyújtott egy könyvet, épp itt, a kerítésen át a két orgonabokor között.
− De csak kölcsönbe − súgta oda nekem, mikor átadta és megcsapta az orrom enyhe édeskés illata, ami a…

Írta: Gáll Zoltán 📅 2025. 11. 16. 17:43 Lírikus ❤️ 0 👁️ 52

Léna mindössze tíz esztendős volt, életében mégis sok változáson ment keresztül. Szüleit még csecsemő korában elveszítette, így nagyszülei gondoskodtak róla. Nagymamája, aki a falu javasasszonya is volt mindenre megtanította, amire csak tudta. Szerető karjaiban a kislány boldogan cseperedett. Együtt járták az erdőt gyógyfüveket gyűjtve, míg nagyapja a ház körüli munkákat végezte. Léna nagyon szeretett a fák között szaladgálni és különféle terméseket gyűjteni, amiket ő kincseknek tartott. 
Egy napon azonban újabb tragédia érte a családot. A nagymama súlyos beteg lett és rövid időn belül elhunyt. Léna bele temetkezett a fájdalomba, Nagyapa pedig az alkohol rabságába. Így aztán a kislányra nehezedett a házimunka és minden vele járó tennivaló, s közben eljárt az iskolába is. Barátai nem…

Írta: Gáll Zoltán 📅 2025. 11. 16. 18:11 Lírikus ❤️ 2 👁️ 138

A falu legvégén, ott, ahol az aszfalt már elfogyott, és a földút pora beleveszett a mezők szélébe, állt egy öreg vályogház. A vakolat a legtöbb helyen lepergett róla, az eresz rozsdás bádogja úgy csöpögött, mint egy kiszáradt öregember könnyei. Az ablakban repedezett üveg, belül sárgás, megfakult csipkefüggöny. Bent a házban egyszerűség uralkodott. A sparhelt mellett egy kicsorbult zománcos lábas, a sarokban egy kopott, leülésre mindig recsegő karszék. A falon egy régi, megsárgult esküvői fénykép: Bandi bá fiatalon, fehér ingben, oldalán felesége kezében egy vadvirág-csokorral, amit maga szedett. Az ágy felett egy feszület, mellette a párnára hajtva egy vékonyka kendő, amelyről az öregember azt állította, még az édesanyjáé volt.
A konyhaasztal mindig takarékosan terített: egy…