„szeretet” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 01. 05. 03:04 Önismereti ❤️ 6 👁️ 37

Aurora kényelmesen ült a zöld fotelben. A szobában csend volt. Este volt, a lámpa tompa fénye éppen csak annyit világított, amennyi a gondolatoknak elég. Nem várt senkit, mégis furcsa vibrálás volt a levegőben, tudta, valaki érkezik hozzá.
A fény egyszer csak megváltozott.
A szoba közepén halvány derengés jelent meg, majd abból lassan kirajzolódott egy alak.
A huszonéves énje állt ott. Ugyanaz az arc, csak fiatalabban, nyitottabban, kissé rémülten. Körbenézett, majd ránézett.
– Szia… – mondta bizonytalanul. – Ugye most álmodom? Mert ez túl valóságos.
Aurora felállt, lassan odalépett hozzá, és átölelte.
– Igen, álmodsz – mondta nyugodtan. – És azért jöttél, mert meg kell tudnod valamit. Erre emlékezni fogsz.
A fiatalabb felsóhajtott, mintha eddig visszatartotta volna a levegőt.
–…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 26. 18:24 Fantasy ❤️ 0 👁️ 18

A szenteste elmúlt, az ajándékokat kinyitották a gyerekek, és eljött a karácsony este.
Ma karácsony este van, de nem tudok aludni – gondolkodott hangosan Izabell, és a testvére hallotta.
Elizabett ránézett a testvérére. – Mit akarsz, megkaptad az ajándékodat, mi kell még!
– Ikrek vagyunk, kaptunk ajándékot, mindig sokat akarsz, teneked semmi nem elég!
– Menj a francba, Izabell, elegem van.
– Eleged van, mi? – Nem kaptad meg az ajándékodat?! Elizabett mérgesen fordult a másik oldalára.
– Menj a francba, utállak! Izabell is a másik oldalára fordult. – Utálom a karácsonyt, és tégedet is.
Elizabett mosolygott, lassan visszafordult, és nézte a testvérét. – Még mindig azt hiszed, az a fontos, ki milyen ajándékot kap, mi?
Sötét van, este van, mit akarsz ezzel? – Szerinted mi az…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 23. 22:15 Karácsony ❤️ 2 👁️ 19

A kislány a zsebében egy apró csengőt szorongatott. Ujjai újra és újra körbefogták, nem babonából, inkább megszokásból, ahogy az ember olyasmit érint meg újra meg újra, amihez már csak emlékek kötődnek. Csak ezután nézett körül az utcán. A levegő hideg volt, de nem csípős, inkább karácsonyi hideg.
Karácsony napja volt. A város beljebb ünnepelt. Ablakok mögött fények ragyogtak, edények csörrentek, ajtók nyíltak és záródtak. Itt kint az utcán, a házak falánál egy kislány állt, elveszetten.
Évikének hívták. Kilenc év körüli lehetett. A kabátja kicsit nagy volt rá, a cipője kopott. Nem sírt. A sírást már régen elhagyta. Inkább figyelt. Aki sokáig van egyedül, az megtanul figyelni.
A túloldalon, egy kirakat előtt egy férfi állt. A kezében gondosan becsomagolt dobozt tartott, piros szalaggal…

Írta: Szabó Szabina 📅 2025. 12. 21. 23:54 Karácsony ❤️ 0 👁️ 10

Marci egy este a szokásosnál is nehezebben aludt el. Pedig minden a megszokott módon telt aznap. A szülei hangos szó nélkül nevelgették őt és testvéreit a kis malom utcai házban. Játék után elpakoltak, majd miután kezet mostak, leültek vacsorázni a konyhaasztalhoz, ami picit dülöngélt olykor, ha a lába alól kicsúszott a gondosan összehajtott papírlap. Vacsora után Marci az apukájával elpakolt, anyukája pedig fürdeni vitte a kisebbeket. Nagyon szerette ezt a pár percet, hiszen ilyenkor édesapja csak rá figyelt, volt idő egy kis beszélgetésre. A kisfiú határozott kérdéssel fordult hozzá:
– Apa! A felnőttek is kapnak ajándékot a Jézuskától? – kérdezte, korához képest komoly arccal.
A férfi nem válaszolt azonnal, mert tudta, hogy fontosak a szavai.
– Természetesen. Mindenki, aki jó, kap…

Írta: Krivák-Móricz Ilona 📅 2025. 12. 21. 20:09 Karácsony ❤️ 0 👁️ 16

Istennek angyala, ülj mellém ide. Ide, erre a pamlagra. Egyedül vagyok… mint mindig. Maradj ma itt velem. S üljünk csendesen, hisz szavak nélkül is értjük mi egymást.
A csend sokszor többet mond minden szónál.

Lehunyom a szemeimet, s látlak, látlak, ahogy a fehér ruhád mellettem elterül. Nézel rám, s mosolyogni készülsz. Mosolyogni, hogy erőt adj, hogy fogd a kezemet, s félelmemet eltaszítsd. Bölcs szemeid megnyugtatóak. Sugaruk gyógyító. Lelkem simogatják. Erőt próbálnak adni, hogy képes legyek megint felállni.
Felállni onnan, ahová megint letaszítottak.
Felállni a földről, hinni megint.

Karod felém nyúl, emel fel, fel, hisz önmagamtól már ez nem megy. Akarok én hinni! De erőm már fogy, s hitem sem mindig elég ahhoz a lélekben megélt feladathoz, mit megint meg kellett, hogy…

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2025. 12. 21. 15:23 Egyéb ❤️ 0 👁️ 13

Amikor a csésze három darabra tört, az unoka elsírta magát. Apró keze még remegett, a földön a csésze darabjai szomorúan terültek el, köztük néhány szilánk fehérlett.
– Eltörtem – suttogta szipogva.
A nagymama nem szólt azonnal. Letérdelt, összeszedte a darabokat, mintha mindegyik külön emlék lenne.
– Nézd csak – kezdte –, ami törékeny, az el is törhet egyszer. 
Ragasztót hozott, időt és türelmet szánt rá. Az unoka serényen segített. A darabok engedelmesen visszataláltak egymáshoz, de a vonalak ott maradtak, vékony emlékként. A csésze újra egyben volt, de a repedések nem tűntek el, csak másképp csillogtak a fényben.
– Most már tudja, milyen eltörni – mosolygott a nagymama. – És azt is, hogy valaki törődött vele.
Az unoka végigsimított a vonalakon.
– Csúnya lett, ugye mami?
– Nem –…

Írta: A.K. András. 📅 2025. 12. 21. 14:10 Spirituális ❤️ 0 👁️ 14

A Fogságban című kisregény levezető novellája.

Tandara, az angyal megkapta újabb küldetését. Ugyanattól, akitől valamikor a nevét és életét is. Újra elindult hát, mint már annyiszor. Eónok óta teszi a dolgát. Nem kérdez, nem ítélkezik. Az éterben a gondolat sebességével közlekedik. Az idő számára is létező dolog, csak másképp. Annyi, de annyi életet vett már el, hogy már fel se tűnik neki ez a tény, hogy ezt ő teszi valaki mással. Aki szintén Isten egy teremtménye. Nem, nem zaklatja fel a dolog. A multiverzumot Isten azért alkotta olyannak, amilyen, hogy béke legyen benne, ugyanakkor fejlődhessen. A halál, ami ugyan csak illúzió, ennek a fejlődésnek a szerves részét képezi. Számtalan módon jelent meg az élet ezekben a hatalmas, de mégis relatíve zárt rendszerekben. Olyan helyeken is…

Írta: Norbert Farkas 📅 2025. 12. 21. 11:17 Karácsony ❤️ 0 👁️ 14

Annak idején, amikor még lógott a tojáshéj a valagamon, alig vártam az ajándékozást, és ezzel a következő legókreálmányt, amit összeszerelés után majd szétszedek, hátha tudok majd építeni abból és a már meglévő ömlesztett legókészletből valami még fainabbat. Ez papíron jól is hangzik, gyakorlatilag viszont ez körülbelül kétszer ha sikerült. Mégis a szüleim számára volt valami varázslatos abban, ahogy az őszinte örömteli mosolytól úgy dagad tojásméretűre az arcom, mint Dezső bácsi szemgolyója a kokszitól annó.

Viszont ahogy felnő az ember, egyre inkább macerássá válik ez az ajizás dolog. Van a hasznos, de van már belőle hatszáz másik kategória, mint például a zokni, amit anyámtól kaptam majdnem nyolc éven keresztül, miközben az év többi napján ezt megelőzőleg ha hússzor nem mondta el…