Írta:
Tasi83
📅 ma 06:45
Élet
❤️ 0
👁️ 1
Hősünk véletlenül szemétszállító volt. Véletlenül mondom, mert fiatalabb korában naiv gyerekessége folytán, mert egyik ismerőse a kenyérlopást rásózta, ártatlanul kapott hét év börtönt. Felesége persze azóta már régen férjhez ment egy másik emberhez, akinek semmiféle esze, sem sütnivalója nem volt, viszont a kegyes anyatermészet jó genetikával áldotta meg, amihez – hála a konditermek aktív látogatottságának –, tekintélyes izmokat is sikeredett növesztenie. Viszont felesége kihagyta a számításból, hogy legújabb, immáron második férjének csupán csak szórakozás végett kellett, így amikor két alkalommal is lebabázott a méretes izomkolosszus a második bébi érkezése előtt jóval fogta magát, és kiszállt ebből a kapcsolatból.
Ha az ember találkozott elnyúzott, és hajótörést szenvedett…
Tovább olvasom…
Írta:
Tasi83
📅 ma 06:45
Romantikus
❤️ 0
👁️ 1
Eljött az érettségi találkozó éve. Az a tipikus, kissé hányingerkeltő, gyomorforgató próbatétel-esemény mindenki életében, amikor az immáron felnőtt embereknek óhatatlanul is színt szükséges vallaniuk, miszerint: kiből mi lett? Mire vitte szánalmas lúzerélete során?!
Kétezer hetet írtunk, és a csajos lányok, akik frissen már akkor kisgyerekes anyukák lettek, és – remélem, nem sértek senkit –, persze dögös, bombázó anyukák, megszerveztek egy könnyed, baráti, személyes, dumálgatós kis találkozót a volt gimis osztálytársak között.
Ott volt szinte mindenki, aki számít, és persze olyanok is, akiket lebzselő kíváncsiskodóknak szokás nevezni, akiknek szinte semmi hasznuk nincs, és csupán csak a toloncok díjnyertes táborát öregbítik.
A férfiak közül többen „sikeresek” lettek. Valaki…
Tovább olvasom…