Szenvedő Földünk, fáink

Földillatú, mélyen lélegző anyaméh,
csendesen ringat minden rejtett, furcsa lényt,
zöldbe öltözött, időt szövő ős keze,
árnyat ad, ernyőt tart, mikor Nap perzselne.

Sebhelyes testét türelmesen viseli,
fájdalmát, terheit hangtalan cipeli,
éjjel és nappal is dolgozik szüntelen,
mint lüktető vér, kering jól szervezetten.

Ringó lombok között vigyáz múltat, jövőt,
kérge mélyén századok sóhaja pöröl,
napfény csókját őrzi, mint hites szeretőt,
és visszaad mindent, hogy legyen betevőd.

Kérges arcát évek súlya barázdálja,
ráncai közt a bölcsesség bibliája,
táplál, befogad, pedig bántják oktalan,
ölén élet sarjad újra minduntalan.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.