Senki nem lehet Isten

Nem vagyunk urai a szélnek, csak vendégei,
mégis trónként használjuk a Föld hátát,
kövekből falakat emelünk az ég felé,
mintha a csillagokat is birtokolni vágynánk.
Fák sikoltanak némán balta alatt,
vizek sírnak vissza tisztább álmokat,
a hegyek vállán megreped a türelem,
és az erdők szívében zokog az áldozat.
Mi vagyunk a kéz, mely óvna, s adhatna,
mégis rombolunk, irtunk, szennyezünk bőszen,
nevet adunk a pusztításnak, uralkodunk,
lábbal tiporjuk a Föld jogait lakkcipőben.
S közben elhisszük, hogy többek vagyunk mindennél,
pedig csak részei egy törékeny egésznek,
a Föld nem tőlünk függ – mi függünk tőle,
s rajtunk hagy nyomot majd mindegyik sebe.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.