„türelem” – novellák címszó szerint

← Vissza a novellacímszavakhoz

Találatok: 6

Írta: Buglyó Juliánna 📅 2026. 04. 14. 11:39 Élet ❤️ 1 👁️ 15

Misi kisiskolás volt még, amikor negyedórát legalább a délutáni ügyeleten kellett töltenie, mert az édesanyja is négyig dolgozott. Sokszor fájlalta, hogy ő megy el a gyerekek közül utoljára, de épp nem találtak rá más megoldást. Időnként ezt a könnyeivel is kifejezte. A tanító néni egyszer így szólt hozzá:
– A papírzsepiket inkább használják fel másra. Máris mutatta neki, milyen szép háromszögeket lehet belőlük hajtogatni. Utána együtt köralakban összeragasztották azokat. A tanító néni a fiú fejére tette az így készült koronát.
– Misi, te vagy a király, nemcsak mert korona van rajtad, hanem azért is, mert okosan megértetted, hogy egy kicsit várakoznod kell.
Tovább olvasom…

Írta: Kendi 📅 2026. 02. 07. 17:43 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 12

A párna sarka kissé megsárgult már az időtől, de a fehér anyagon pirosló apró hímzések még mindig ugyanolyan dacosan tartották magukat, mint azon a délutánon, amikor nagymama az utolsó öltést is elhelyezte rajtuk.
„Ebbe belevarrtam a türelmet” – mondta akkor, és én gyerekként nem értettem, hogyan férhet el egy erény a cérnaszálak között. Most, harminc évvel később, a homlokomat a hűvös vászonnak döntve végre értem. Ez a párna nemcsak tollal van tele; benne van az összes el nem sírt könnyem, az összes tizenéves kori világfájdalmam és a felnőttkorom csendes magánya.
Amikor ezen a párnán alszom, mindig ugyanazzal az emberrel találkozom: önmagammal, aki még hitt a tündérmesékben. Akihez ezen a párnán keresztül vezet az út, az nem egy szerelmes vagy egy barát, hanem a múltam tisztasága. Az…
Tovább olvasom…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 09. 03:34 Élet ❤️ 1 👁️ 14

16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Bátkai anyósa már legalább öt éve él közös háztartásban a családdal. Reggeli tejeskávé Completta-tejporral és legalább három kockacukor szinte minden egyes reggel. Emellett legalább három-négy evőkanál cukrozott csipkebogyótea. Hadd hízzon az, aki szándékosan nem akarja számolni önmagán a fölösleges kalóriákat. Egy-két vékony szelet pirítós és némi vaj szükség szerint. Ez a reggeli adagja. De aztán jön az ebéd, és valóságos terülj-terülj asztalkát kér és követel meg Bátkaitól, és mikor a veje értelmes emberek módján, tehát észérvekkel szeretné elmagyarázni, hogy a dolgok méregdrágák, az anyós máris rikácsolásba kezd:

– Hát nem ti akartátok, hogy hozzátok költözzek, mi?! Hát nem ti nyúljátok le a nyugdíjamat? A lányom rossz vásárt csinált veled, édes egy fiam! – közli egy nap leforgása…
Tovább olvasom…

Írta: Krivák-Móricz Ilona 📅 2025. 12. 09. 15:51 Pszichológiai ❤️ 1 👁️ 20

Mi is emberek vagyunk, nem csak húsból és vérből.
Telis-tele tulajdonságokkal, mindenfélével – jóval, rosszal, vegyesen. Ki ezért, ki azért állt sorba, talán kétszer is. Hiba.

Tudom, hogy nehéz az ösztöneinket kordában tartani. Én is nem egy esetben nézek előre, és próbálom, megpróbálom – hátha sikerül – legyőzni önmagamat.
Igen, az indulatok erősek, és nem csak jóindulat létezik, sajnos.

Annyit faragtam le magamból, hogy nem csinálok semmit sem.
Maradok madáron – szó szerint.
Hagyom az időt dolgozni… magamban.
Ez idáig mindig jó döntés volt. Volt, hogy elszáll az ember mérge, de az is lehet, hogy szelídül.
Vagy, uram bocsá, valamiféle „csínytevést” követ el itt a neten. Igen, ez is előfordul. Vállalni kell ezt is.
Vagy marad az eredeti meglátás, gondolat, és véghez is…
Tovább olvasom…

Írta: Garami Nelli 📅 2025. 12. 02. 09:18 Élet ❤️ 1 👁️ 12

Már három hete voltam otthon, amikor felhívtak az ügynökségtől és tudatták velem, hogy találtak nekem egy nénit Bécsben, akit egy hétig kéne gondozni, ugyanis a gondozónője megbetegedett. Elmondták, hogy a néni 87 éves, nehezen jár, azt is csak járókerettel, de amúgy nagyon vitális, aktív, semmi különös gondozást nem igényel, könnyű munkám lesz ott.(Ezt általában mindig így adják le az ügynökségnél, hogy könnyű munka, nincs ott semmi különös, aztán a valóság néha váratlanul arcul csap minket, gondozókat. Megértem ám én az ügynökséget is, mert ha azt mondanák, hogy egy kibírhatatlan, szekáns, agresszív páciensről van szó, ki akarna odamenni?) Elvállaltam. És tényleg! Thea asszonnyal az égvilágon minden rendben volt, kivéve, hogy éjjel fél egyig nézte a tévét (ami természetesen azt…
Tovább olvasom…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2025. 12. 01. 06:31 Szerelmes ❤️ 1 👁️ 19

Régen az idők kezdetén a rókák különleges helyet foglaltak el a bolygón. Már-már istenként tisztelték és imádták őket. Az egyik róka ezt kihasználva gőgös lett, elfelejtette a világ egyensúlyának rendjét. Gaia, a Föld ősanyja ezt megelégelte és a róka párját pillangóvá változtatta, hogy megtanulja mi az alázat és türelem. A gyönyörű pillangó a legkisebb rezdülésre is tovaszállt, ahogy párja próbált hozzá közelebb kerülni. A rókának hosszú napokba, hetekbe telt, hogy eredményre jusson. Cselhez folyamodott, és a mező összes virágát összegyűjtötte, amely szép és illatos volt. A pillangó lassan a virágokra telepedett, megszokva a rókafi közelségét. Kapcsolatuk akkor teljesedett ki, amikor a pillangó a róka orrára repült. Gaia látva a róka erőfeszítéseit és megtett hosszú útját…
Tovább olvasom…