Szánkó és kacagás

Havas dombon siklik a szán,
cseng a kacaj, messzire száll.
Piros arcok, vidám futás,
csizmák alatt hóroppanás.

Mint kis csillag száll a nevetés,
szél viszi szét, messzire már.
Csúszik a szánkó, hull a hó,
minden perc most csoda-jó.

Lebbenti a szél a kis kabátot,
száll a sapka, jeges kesztyű.
Földre bukfenc, aztán tovább,
mosoly száll, ez megér egy csodát.

Kutya rohan, integetnek a kis kezek,
a szívben nincs más — csak szeretet.
Gyermeki játék — ez nem álom,
szárnyal tőle a gyermek a szánon.

Havas dombon repül a szán,
szívükben él örökké tán.
Ha egyszer felnő a kicsi kéz, a láb —
az emlék a szívben örökké él tovább.

Hozzászólások (1 darab)