GORDIUSZI CSOMÓK SÚLYPONTJAI

Tasi83

Ma már kicsit úgy vagyunk a Léttel,
mintha minden
személyiség-identitás
felbomlóban lenne;
a Lélek is csupán csak
addig tarthatja önmagát,
míg emberközeli képes maradni.

Az őszinteségbe burkolódzó
kacagó nevetés,
akár a délszaki,
lédús gyümölcs már
minden esetben levet ereszt,
görbetükrök legmélyiről
mindenkor már más néz
farkasszemet flörtölőn velünk.

Mert most egyre kevésbé
lehetséges észrevenni ki
hazudik őszinte-igazán
s ki mond egyszerűsített
közhely-igazságokat.

Miért kell mostanság
inkább visszahúzódni
meztelencsigák módján
egy elreteszelt házba,
ahelyett, hogy kikötők,
és óceánok tarajos
dédelgető hullámain
eveznénk egy másik
lehetőség felé?!

Jó volna még felkutatni
híven az egykori jobb
napokat is megélt
emlék-pillanatok súlypontjait,
melyek csupán csak
a Lélek mélyén látogathatók.

A képzeletbeli záróvonalakra
titkon már rég belesimult
a legtöbb egysíkú,
méla tekintet;
a nesztelenné lett
méla felszínközelben
lassított lélekrobbanások
szilárdnak vélt illúziója
még egyre csak
duruzsolja kicsinyes
szózatait szívünknek.

Mert megkérgesedésnek
indult gyökereket már egyre
nehézkesebb teljes
valójukban kimutatni ott,
ahol jellem s tulajdonság
összeütközik;
rútul elszégyelli önmagát az is,
ki még visszafelé tudná
skandálni megtörtént évtizedeit.

A zsigeri kirakat-zajlás
olcsó sikereit tán jobb
volna végleg lezárni,
mígnem új fejezet kezdődne.

Mintha már az átlagembert
is elárulná saját emberszaga,
hiába minden kencefice,
vagy luxus-parfüm;
mindig elmarad mögöttük
az ugrás diadala.

A boldog napfogyatkozásnak
hirdetett halandó perceket
is jó volna újra számolni megint,
míg csak az órák
tikk-takkolva peregnek.
A labirintusok fonalából
az öröknek hitt
Gordiuszi csomókat
is muszáj volna elvágni.