Ünnep éjjelén

Köd ül a fákon, az est leszáll,
a hold olyan, mint repedt tükör.
Szívemhez simul a sötét árny,
és bennem dübörög az idő.

Mécses lobban, lángja felizzik,
minden szikrában emlék kering.
Kéz simogat, vagy a szél játszik?
Édes érzés, a múlt megérint.

A fák közt halkan a csend zenél,
lépés a harmaton nesztelen.
Nevemet hallom, hozzám elér,
és némán visszhangzik szívemben.

Holtak napján megnyílik az ég,
köd szétfoszlik, mint az álomkép.
Te ott állsz és mosolyogsz, mint rég,
holt fény csillan a szemed mélyén.

Ma nincs határ a lét peremén,
a csend mélyebb és sűrűbb az éj.
A szél csak susog, csillag zenél,
s a múlt a jelennel összeér.

Gyertyák fénye reszket a ködben,
mintha lelkek járnának körben.
A bús ünnep megidéz téged,
s egy érintést a levegőben.

De jön a hajnal, s köd visszatér,
a holdfény is lassan elpihen.
Csak árny maradsz a szívem mélyén,
fájó emlék, túl az életen.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.