A pásztor, aki nem ért oda

A többiek időben elindultak
Az éj a csillagok alatt reszketett
Az emberek sorban suttogtak:
A Megváltó ma megszületett
A pásztor csak bólintott,
megforgatta kezében a botot,
és nézte, hogy a parázs csillogott.

Ő még a tűznél melegedett
Még egy korty, csak egy pillanat
Nem is tudta, miért nem sietett
S már messze ragyogott a csillag.
Talán nehéz volt a szíve,
vagy a csodától nagy a félelme,
bántotta tán koszos ruhája szégyene?

Azután útnak indult végre
A dombok mögött csönd maradt
Már csak a por volt kísérője
Lelkéből csak mély sóhaj szakadt.
Mások nyomát nem találta,
mint bűne, oly súlyos volt lába,
nem segített lelkén senki vigasza.

Évek múltak, a nyáj megfogyott
Az ő haja deres lett, a szeme mély
Öreg házban gyertyaláng pislogott
Egy este későn a falu legszélén.
Lángja lobbant, mint valaha,
sírt a gyermek, tán angyal szava,
csak segítségért kiáltott egy anya.

A pásztor kézbe vette a gyermeket
A kis test melege beégett szívébe
És akkor minden lényeget megértett
Nem érhet oda mindenki éjfélre.
De aki egyszer erre az útra tér,
mintha újra megnyílna neki az ég,
eljön hozzá s megérinti őt a magas fény.

Így nem járt ő Betlehemben soha
Krisztus jászolágyát nem is láthatta
De később megszületett neki is a csoda
s megérkezett a Megváltó elfogadása.
Mert az út célja nem a sietség,
hanem az úthoz való megérkezés,
a hit: a Gyermek felnőtt és bennünk él.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.