Miért?

Miért?
Értenem kellene,
de nem megy.
Soha nem láttalak,
soha nem beszéltünk,
soha nem bántottalak?

Miért is tettem volna?
Tudtam, hogy vagy,
csupán a tevékenységedet ismerem,

Ismerem?

Ugyan már!
Azt látom, hogy kivételezel.
Azok az általad kedvelt „alkotók?”,
akik a negédes sorokat
irkálják a papírra,
megvettek kilóra!

Fényezed azt az irka-firkát,
hogy az ilyen meg olyan
szépséges?
Neked…

Nem mondom, szép lehet az is,
de csak módjával.
De ha „lefolyik a papírról”,
összeken mindent,
és odaragaszt az asztalra
örökre.

Egyszer adtál nekem
kioktató kritikát,
az sem volt helytálló,
nem is értettem.

Elnézést, bocsánatot
na azt nem kértél.
Miért is?
Túl nagy az arcod,
kinek és minek
képzeled magadat?

Én tudom, ki vagyok,
egyszerű ember.
Se több, se kevesebb.
Már nyugdíjas vagyok.

Aki leül a klaviatúra mellé
és a gondolatait írja,
nem rostálja meg
mások igénye szerint.
Minek is tenném?
Felvállalom magamat
s az írásaimat.

Ez vagyok én.

Ezek az én gondolataim,
talán még a véleményem is…
Felvállalom magamat,
s a köznek meg is mutatom!

A kritikát, ha az előremutató,
el is fogadom.
De a nyilvános kioktatást,
ami még alaptalan is,
na azt elutasítom!

Így a „véleményedet” ott hagyom.
Mások okulására,
s a te valós arcod
megmutatására!
Lehet tanulni belőle.

Itt mindenki amatőr
(te is),
a szó nemes értelmében.
De azért vannak különbségek.
Remélem, érzed.

Az írása stílusa határozza
meg az embert.
Az különbözteti meg
egyiket a másiktól.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.