Szobád Foglya

Szobád ablakain
vastag, sötét,
nehéz függönyök.
Védenek.
Megszűrnek mindent,
ami kívülről jön.
Bent a fény is
ritka vendég.
A vaskos,
egyetlen ajtó bezárva.
Tökéletes biztonság.
A kíváncsi nap
nyakát nagyra nyújtva
próbál bekukkantani
a szobába.
Mindhiába.
A függönyök vastagok,
jól takarnak.
A szoba a tiéd.
Kaptad.
Itt élsz.
Most is itt vagy,
rab vagy.
Elzárva
a külvilágtól.
Elzárva
minden zajától.
Kirekesztve,
távol a világtól.
Valaha szeretted.
Menedéked volt.
Ha valami bántott,
ide szöktél,
vigaszt itt kerestél.
Most börtönöd.
Innen szöknél,
ha tehetnéd,
de a zárak erősek.
Nem engednek.
Csendben kuporogsz,
egy sarokban.
Fogoly vagy.
Áldozata
a magánynak.
Az egyedüllét
fojtogat.
Ha tudnál,
innen futnál.
Messzire.
Akárhová.
Csak el innen.
A rejtőzködő csönd
békésen szunyókál,
arcodon.
Szád szögletén
jégkristállyá fagyott
mosolyod.
Ma ajkad lusta, néma
bezárva.
Még egyetlen szó sem
hagyta el a nap folyamán.
Két eleven, tűzben égő
szemed, két forró,
izzó parázs.
Belőlük, szabadulást
remélő pillantások
fakadnak, lobbannak,
s szobád zárt falai közé
szorítva cikáznak,
mint ketrecébe zárt
dühödt vad,
ki fel, s alá járkál.
Elszánt pillantásokkal
pásztázod
a zárt falakat.
Ha tehetnéd pillantásaid
zúznának, törnének,
a falakon réseket ütnének,
kiutat találva innen,
a vakító fénybe, a külvilágra,
kitárt, ölelő két karjába,
az édes szabadságnak.
Eredmény híján,
végül felállsz,
kifelé tekintesz.
Áttetsző alakod,
az erőtlen,
gyenge fényben,
felkiáltójel, fájó seb,
a beszűrődő félhomály
ereszkedő függönyének
árnyékán.
Fejed bánatosan lehajtod.
Ma sem sikerült.
Marad holnap is
életed tere e zárt világ.
Már csupán csak
azért imádkozol,
hogy még egy ideig
kibírjad.
Most erőt veszel magadon,
fogad összeszorítod,
Magad megrázod.
Arra gondolsz,
hogy a nap
mindennek ellenére
holnap is felkel.
Még nem halt meg
végleg a remény,
s lesz még holnapután,
s újabb holnap is,
tán még szebb,
még reményteljesebb,
s a mainál jóval sikeresebb.
Így megbékélve,
nyugovóra is térsz.
Lefekszel ágyadba.
Takaród fejedre húzod,
s máris alszol.
Hamarosan
az álom is eljő.
Álmodban röpülsz,
szárnyalsz szabadon,
a végtelen kék égen.
Érzed a szabadság szele
felkap,
elragad,
felrepít az égbe,
iszonyú magasba,
hol már szemébe is nézhetsz
a Napnak.
Egész lényed
áthatja,
egy régóta keresett
ismeretlen,
mégis oly ismerős érzés:
Végre itt, végre most,
Boldog vagy!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.