Ott fenn az égen...

Ott fenn az égen, a magasban
madarak szabadon szállnak, lebegnek a légben,
ha elfáradtak, felhők hátán megpihennek,
majd szellők szárnyán tovább repülnek.
Egyre magasabbra, egyre messzebbre,
kényükre–kedvükre.
Csupán ők, a madarak, azok, kik tudják
milyen a boldogság, szabadság,
elégedettség érzése
s mi a béke.

Itt lenn a földön, sajnos be más az élet!
E dolgok nyomát kutatva–keresve
eredményt felmutatni nem vagy képes.
Ha a tekintet itt körbe jár, mit talál?
Írigységet, széthúzást, elégedetlenséget,
harcot, és viszályt.
S egyre újabb, és újabb
teljesítendő kívánságok sorát.
Magasba emelt, kitárt,
majd imára kulcsolt
kezek könyörögve,
segítséget kérnek, s
Remélnek.
Kérésekre nyílt szájak
siránkoznak.
Mohó, beszédes,
tágra nyílt szemekben
új vágyak tűzei gyúlnak.
Értük
egyre csak
sűrű, sós,
kövér könnycseppeket
hullajtanak.

Vajon van valaki, aki
ez elégedetlen hangokat hallja?
És van olyan, aki
rájuk figyel, s
kiáltásukat,
panaszukat
meghallgatja?
És olyan is akad, aki
nemcsak meghallgatja,
de mindezt orvosolni is tudja?

Ó, Uram, tudom, egyedül te vagy erre képes,
hatalmas égi Fenség.
Mindenek Teremtője, minden titkok tudója,
minden bánat, fájdalom orvoslója.
Örök igazság osztója.
De, elnézést Uram, magam csupán gyarló vagyok, s ember,
ezért, arra kérlek, kételyeim, szentségtörő szavaim
most ezúttal nekem még nézd el!
Ó, Uram–Istenem, e lehetetlen kérések teljesítésére
magad tényleg képesnek érzed?
Továbbá, ha megengeded,
én, mint csupán afféle földi halandó
most szólni bátorkodom, és tudom, hogy profán,
amit mondani fogok,
de mégis határozott véleményem
kimondom, s veled megosztom:
Már megbocsáss Uram–Teremtőm,
de kezdetekben ott hibáztad el a dolgot,
hogy hálátlan és elégedetlen emberek helyett
csupán madarakat kellett volna teremtened!

Hozzászólások (2 darab)