Téli kert

András Komondi

Sivár, téli puszta lett a kertből...
Ahol régen szép virágok nőttek.
Volt két hatalmas fenyőfa is,
Anyám óvta és könnyeivel locsolta őket.

A hóvirág nyílott először...
Utána nárcisz, tulipán, rózsa.
Szivárvány színeiben pompázott a kert,
Anyám vigyázta őket, mindentől óvta.

Elment három éve, a virágok sírtak...
A gázcsőnek árok kellett.
A két fenyőfa lehullatta tűlevelét,
mi pedig feltúrtuk a kertet.

Nincsenek virágok, olyan üres minden...
Most minden sivár, nem nyílik semmi.
A kertet belepte a hó,
a két fenyőfát is ki kellett venni.

Ilyen sivár az én szívem is...
Pedig arra is vigyázott anyám.
Meghallgatta gondjaim, bajaim.
Simogatta a szívem is, talán.

Mit hoz a tavasz? Kérdem magamtól...
A virágoskert feltámad végre?
Én is könnyeimmel locsolom a virágokat!
És fát is ültetek középre és szélre!!!

De a szívem kopár, sivár marad...
Lehet, hogy a kertben virág nem is nyílik.
És ez az üresség engem is elkísér
az üres kerttől a sírig.....