ALKONYODIK

Poór Edit

Lemenőben már a Nap,
Látóhatárt elhagyva,
Izzó aranysárga fényt,
Bíbor vörös áthatja.

Sziluettjében az ég,
Rózsaszín és sötétkék,
Természet nyugovóra tér,
Csak Hold ezüst fénye él.

Éjszakának éjjelén,
Előbújnak csillagok,
Égbolt tőlük felragyog,
S vezetnek a Tejúton.

Mint ahogy a Föld forog,
Váltja egymást Nap és Hold,
Időkerék mostoha,
Pörög s nem áll meg soha.

Évek elszállnak tova,
A test lesz Földnek pora,
Lélek fényként él újra,
Egy új dimenzióban.

A Föld is elfáradt már,
Megújulására vár,
Fájdalmasan szüli majd,
Míg terheit lerázza.

Feltisztulva könnyedén,
Emelkedik fényében,
Új arcát megtalálva,
Születik meg Földanya.