LISA ÉS A LÁNGLOVAG

Lisa a negyvenes éveiben jár. Pennsylvania államban, New Castle-ben él. Gimnáziumban humán tantárgyakat tanít. Csinos, fiatalos külseje egy igazi jelenség. Nagy, kerek, tengerkék szeme mindenkit magával ragad. Mosolya kedves, és a szeretet sugárzik róla.
A lakása és az iskola között hatalmas park terül el, játszótérrel a közepén. Többnyire itt sétál át, hogy lerövidítse az utat. A lombos fák árnyékában az egyik pad különösen kedves számára. Ezen a helyen találkozott először élete nagy szerelmével. Hazafelé menet időnként elüldögél rajta, és fájdalmas könnyeit nem mindig tudja visszatartani. Ilyenkor visszaemlékszik találkozásukra. Úgy érzi, hogy ugyanúgy mellette ül Joseph. A ruházatát is látni véli, és a mozdulatait, hangját. Átjárja egész lényét az őket összekötő szeretetteljes erő.
Egy évtizede is van már annak, hogy Lisa a fiával, Daviddal a játszótéren időzött. Egyedül nevelte, mert a férje ott hagyta, amikor megtudta, hogy terhes lett. Ő még nem akart családot, túl fiatalnak érezte magát hozzá.
Lisa a padon ülve figyelte, ahogyan David a homokozóban játszik a többi gyerekkel, amikor lehuppant mellé egy férfi.
– Ugye nem baj, ha ide ülök? – kérdezte kaján mosollyal az arcán.
– Persze, nyugodtan – válaszolta.
– Joseph vagyok – mutatkozott be illedelmesen, és kezét nyújtotta.
– Lisa – válaszolt röviden.
Igazából a kézfogás ideje alatt nézte meg jobban a férfit, aki nagyon sármos külsejű volt. Igéző, csillogó fekete szemei rögtön a lelkéig hatoltak. Olyan érzése támadt, mintha már ezer éve ismernék egymást. Hirtelen zavarba is jött, és elpirult. Joseph ezt látván, csak somolygott a kis fekete bajusza alatt.
Ő egy tündéri kis szöszi lánnyal érkezett, aki hasonló korú lehetett, mint David.
– A kislánya? – kérdezte.
– Nem, az unokahúgom, Karen. Sokat vigyázok rá, ha éppen szabadnapos vagyok – válaszolta kedves mosollyal az arcán.
David és Karen egyszerre futottak a felnőttekhez.
– Ő David, a fiam – mutatta be.
– Szia, David! Joseph vagyok – és kezet fogtak.
– Joseph! Kérek szépen egy fagyit – szólalt meg Karen.
– Természetesen, rögtön hozom, királylány – válaszolta, és pukedlivel meghajolt előtte.
Mindannyian elnevették magukat.
– Anya! Én is szeretnék egyet – szólalt meg David.
– Engedje meg, hogy hozzak önöknek is, addig vigyázna a kis hercegnőre? – kérte Joseph.
– Köszönjük szépen, természetesen vigyázok rájuk – válaszolta Lisa.
Karen és David nagyon jól kijöttek egymással, amikor egyszerre voltak a játszótéren, mindig együtt játszottak. Lisa és Joseph pedig sokat beszélgettek, ismerkedtek. Lassan, fokozatosan alakultak érzelmeik. Lisa nehezen oldódott, mert bizalmát vesztette a férfiakban volt férje miatt. Joseph tűzoltóként dolgozott, és nagyon kevés szabadideje maradt. Neki rövidebb kapcsolatokra futotta korábban, pont a munkája következményeként. Tapasztalata alapján már nem is gondolkodott komoly kapcsolatban és családban, megelégedett azzal, hogy unokahúgát pesztrálja szabadidejében. A munkáját hivatásnak tekintette, és nagyon szerette.
Lisában végül megtalálta azt a nőt, akit mindig is keresett. Igaz szerelem szövődött kettejük között, így egy év múltán megkérte a kezét, és az áhított hölgy boldogan mondott igent. David édesapjaként szerette és tisztelte, hiszen a biológiai apja tudni sem akart róla.
Felhőtlen, idilli éveket töltöttek együtt. Megszokottá vált, hogy Joseph sokszor csak későre ér haza, ha bevetésen van. Az egyik este már kilenc óra is elmúlt. Általában David sem alszik el addig, amíg Josephtől nem kap egy jó éjt puszit. Lisa hiába várta aznap haza, a hajnali órákban férje főnöke, John és egy rendőr ébresztette. Ekkor már érezte, hogy baj lehet.
– Lisa, bemehetünk? – kérdezte John.
– Persze – válaszolta remegő hangon.
– Gyere, ülj le, kérlek.
– John! Mondd már, mi történt! – szólalt meg izgatottan.
– Tudod, bevetésre mentünk a fiúkkal egy családi házhoz. Hatalmas lángokban égett, mire odaértünk. A szülők kimenekültek, de sírva könyörögtek, hogy a hároméves kisfiúk a szobában van még, és mentsük ki. Ők már nem tudtak felmenni érte az égő falépcsőn. Joseph tudod milyen. Nem várt egy pillanatot sem, hanem nekiiramodott, és csak úgy szökdelt át a lángok között. Rövid idővel később a kezében a kisgyermekkel jelent meg a ház előtt. Éppen átadta a mentősnek, amikor egy hatalmas robbanás következett be, ami maga alá temette. Már nem tudtuk megmenteni.
Lisa halálsápadtan hallgatta végig a történetet, majd hangos zokogásban tört ki. Ez az éjszaka örökre fájdalmas emléket hagyott lelkében, és újra egyedül maradt Daviddal.
Minden hónap azon napján, amikor a tragédia történt, Lisa csak ül a padon, és könnyei áztatják arcát. Nem tudja elfogadni, hogy nincs többé. Sóvárogva várja vissza kedvese érkezését.
Joseph látja bánatát a felhők mögül. Átérzi mély fájdalmát, és a ködfátyolán átlépve leül kedvese mellé. Átöleli, majd fülébe súgja:
– Lisa! Lisa! Itt vagyok veled. Ne sírj, kedvesem, nekem is fáj, ha látom bánatod.

Lisa nem tudja megfejteni, mi ez, csak azt érzi, hogy végtelen nyugalom lesz úrrá rajta. Könnyei elapadnak, és a hatalmas szeretet érzése járja át testét, lelkét. Olyan, mintha tényleg érezné őt.
– Talán már megőrjít ez a fájdalom, hogy hallucinálok – gondolja magában.
– Nem, drágám, a lelkem itt van veled – válaszolja.
– Joseph! Tényleg itt vagy? Mi történik velem? Gondolatban kommunikálok veled?
– Igen.
– De hiszen ez lehetetlen! Meghaltál.
– Igen, szívem, a földi világ számára, de a lelkem él tovább, és látlak, hallak téged, a gondolatomat át tudom neked adni.
– Drága Josephem! Ez csodálatos!
– Édes szerelmem, megkérlek téged, hogy bármilyen nehéz is, töröld le könnyeidet, és ne a fájdalom érzését viseld magadon, hanem gondolj azokra a boldog napokra, évekre, amiket együtt töltöttünk.
– Annyira hiányzol!
– Tudod, nekem már tovább kellene mennem, de addig nem tudok, amíg érzem a fájdalmadat. Sok év telt el azóta, és neked még dolgod van itt, gondolj a fiadra. Nagyon kérlek, éld az életed, és engedj el engemet.
– Tisztában vagy vele, milyen nehezet kérsz tőlem?
– Fiatal vagy még, és szeretném, ha nem maradnál egyedül. Hidd el, majd ideát várni foglak, megígérem. Most búcsúzom, mennem kell. Kérlek, tedd meg értünk, értem és magadért.
Csókot lehelt homlokára, és elillant. Lisa ott egy bizsergő érzést tapasztalt. Megszűnt az az energia, ami eddig őt körülvette.
Elindult hazafelé, és egész úton a történteken gondolkodott. Annyira hihetetlen volt az egész számára, hogy nem is mert róla beszélni senkinek, csak a barátnőjét hívta fel. Elmesélte neki az érzéseit, a kommunikációt, mindent úgy, ahogyan volt. Ő pedig figyelmesen hallgatta végig.
– Azt hiszem, megőrültem, kedves barátnőm!
– Nem, Lisa! Nem! Én már hallottam ezekről a dolgokról, tényleg nagyon furcsa lehetett neked, de hidd el, van ilyen.
– Köszönöm, most azért egy kicsit megnyugtattál.
– Úgy tűnik, hogy eléggé szenzitív vagy erre, másoknál is így működik, csak nem fogékony rá, ezért nem veszi észre.
– Nagyon nehéz ezt megérteni, de olyan jó, hogy te legalább hallottál már ilyenről.
– Igen, az ismeretségi körömben van, aki tud ebben neked segíteni. Most aludj egy jót szerintem, és pihend ki magad, holnap találkozunk. Jó éjt.
Lisa még sokáig nem tudott elaludni, folyton a párbeszéd zajlott az agyában. Gondolta, talán majd később igénybe veszi a barátnője ismerősének segítségét. Elhatározta, hogy megpróbál eleget tenni Joseph kérésének. Addig elmélkedett, hogy mély álomba zuhant.

Debrecen, 2022. 09. 29.