Őszből télbe

A tűzvörös lomb már nem lángol,
csak parázs, mely lassan alszik el.
A sárga fény fehérbe hajol,
s köszönt kristálycseppek ezrével.

A fák mezítelenek, fáznak,
törzsüket sűrű köd öleli.
A föld fagyott, hódol alvásnak,
a hópelyhek a tél könnyei.

A Duna vize már álmodik,
s jégtakarót von maga fölé.
Ez csak álom, hidd, majd elmúlik,
s tavaszra újjászületik még.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.